menü
Tartalomhoz ugrás
Gyógyulási tapasztalatok.

Gyógyult betegek tapasztalatai
FIGYELEM! Az oldalra beíró személyek adatait (email cím, lakcím, teljes név...stb.) az adatvédelmi törvény tiltása miatt nem őrizzük, nem jelentetjük meg és azokat más személy számára nem adjuk ki!
A beírások megjelentetése a hetente - kéthetente egyszeri válogatásos moderáció, néha helyesírási és stilisztikai javítás után történik. Sajnos a webszerkesztő szakembert nem tudjuk megfizetni, ezért a szerkesztést, ahogy időnk engedi, magunk végezzük. Ettől függetlenül a beírások folyamatosak, csak a megjelentetés lassabb egy kicsit. Ezért szíves türelmüket kérjük!
Az alábbi hozzászólások másolása, más oldalakon való megjelentetése SZIGORÚAN TILOS !





Éva
Arad
Nagyon köszönjük a lehetőséget. Az édesanyamat kezeltük alkalival es tömjénnel. 72 éves hasnyáldaganata van és az orvosok nem sok joval biztattak. Nagyon lefogyott es erőtlen lett. Miutan a tömjen és az alkáli sót kezdtük alkalmazni nála egyre jobban kezdte érezni magát és visszajött az étvágya is. Egy hónappal később mentünk be controllra és ott nagyon jo eredményeket találtak. Azt mondta az orvos hogy nagyon szépen javul a mama csak nem tudja hogy mitöl. A talált daganat is sokat csökkent így valószínüleg a gyogyulás fel indult. Ezt mi is tapasztaltuk mert ujra életvidam lett és jól eszik és sokat dolgozik ujra a háznál. Mégegyszer köszönjük.

Miklós
Kecskemét
Nekem nagyon magas volt a psa-m! 38! Az orvosom prosztata daganatra gyanakodott, mert a hagyományos és naturális gyulladáscsökkentők (Tökmag olaj, pálma kivonat, csalán...stb... mindent kipróbáltam.) nem működtek. A ct szerint valóban valami halmozás volt látható. Kemót nem szerettem volna ezért maradtam a naturális dolgoknál. Napi 4X3 szem tömjén kapszula! Egy hónap alatt a psa-m már csak 14 volt még egy hónappal később már csak 5,2. Az újabb ct már nem mutatott ki semmiféle halmozást. Ami ott volt eltűnt. Köszönöm a lehetőséget.

Anna
Székesfehévár
Nagyon köszönjük a lehetőséget hogy a betegségemet ezekkel a csodás természetes szerekkel kezelhetem. Nekem régóta meglévő és kezelt méhnyak rákom van. Eddig nem is volt nagy gond azonkivül hogy a kezelések nagyon levertek és nagyon- nagyon sok mellékhatástól szenvedtem. Ennek ellenére tavaly sajnos megjelentek az áttétek a hashártyámon is amit úgy vettem észre hogy megnőtt a hasam. Az orvos vizet állapított meg amit le is szívtak. Akkor állapították meg a folyadékból hogy ítt is áttétek vannak. Újabb kemót javasoltak de ezt már nem akartam elfogadni. Szenvedtem már eleget. A lányom keresgélt a neten és ott taláéltuk a tömjént meg az alkálit. Inkább ezeket alkalmaztuk. Az eredmény elég érdekes lett. Ugyanis az orvos azt mondta hogy kb egy hónap alatt ujra fel fogok vizesedni és majd újra le kell szívni, meg hogy a feltellés időszaka csökkenni fog és egyre több víz lesz. Ennek ellenére használva a tömjént és az alkálit már az első felvizesedés is elmaradt. folytattam a kezeléseket. Jött a negyedéves kontroll ahol már nem találtak daganati sejteket a hashártyámon. Pedig ct volt és az nagyon pontos. Nagyon örülök. Mindent köszönök.

Emma
Miskolc
Mi is csak az alkálisót használtunk. Nagyon szépen és gyorsan hatott a férjem tüdődaganatára. (hasonlóan mint alább az Ibolyáéknál.) A meglévő három csomó egy kúra alatt összement a felére. majd a második kúra alatt tovább csökkentek. Most ott tartunk, hogy a 20 %-ára lecsökkent mind a három daganat. (Ezt az orvosa írta le a zárójelentésben.) Tehát a 4X2, 3X3, és a 2X3 cm nagyságú daganatok most a legutolsó ct alapján már csak 0,8X0,4, 0,6X0,8, 0,5X0,5. Szóródás nincs és kemót sem használtunk. Az onkológus először nem akarta elhinni az értékelést. Pedig ez a valós eredmény!

Gábor
Vác
Nálunk a tömjén vált be nagyon. A feleségemnek melldaganata van és kemózzák is már az ötödik alakalommal. A daganat azonban eddig nem csökkent sőt megjelentek a hónalja alatt is több csomóban amik eddig nem voltak. Azonnali melleltávolítást javasoltak a nyirokcsomók kivételével együtt. Időt kértünk és ezalatt a tömjénnel próbálkoztunk. Az eredmény nagyon jó lett. A hónalji nyirokcsomók érezhetően lelohadtak már egy hét után és később a daganat a mellében is nagyon összement. Ugy látjuk hogy a tömjén nagyon szépen működik ezért még időt kértünk a műtét elhalasztására mert valószínüleg szükség sem lesz rá. Addig is gyógyulunk. Mindenkinek ajánljuk a tömjén kapszulát mert nagyon hatékony!

Ibolya
Gyulafehérvár
Mi tüdődaganatra használtuk az alkáli sót. Nagyon jó eredmények születtek mert a férjem állapota sokat javult. A daganat is összement a vizsgálatok alapján. Körül belül a felére. Mindenképpen szeretnénk folytatni mert ez jó és tudjuk hogy gyógyulást hoz.

F. László
Budapest
Leukémiás betegségem van. Már évek óta nagyon sok mindent kipróbáltam hogy a helyzetemet javítsam és sokféle tarápiát kipróbáltak rajtam az orvosok. Sajnos a siker az évek során nagyon kétséges lett. Az eredményeim így 5 év távlatából nézve elég siralmasak voltak. Kipróbáltam a feleségem unszolására a tömjént is mert a hatásmechanizmusát nézve még jó is lehet. (Mérnökök vagyunk.) Nos a tömjén kapszula tényleg működött mert egy hónap után nagyon jók lettek a véreredményeim és ezt tovább folytatva újabb egy hónap mulva további javulást írtak le. A véleményem az hogy a tömjén kapszula hosszútávon nagyon szépen működik a leukémiéás betegségeknél. Igy én is folytatom tovább a teljes gyógyulásig. László

B.K. Tímea
Tiszaújváros
Mindenkinek! Köszönet hogy leírtátok , hogy elmondjátok a tapasztalatokat! Igy vettem a bátorságot, és nem engedtem , hogy levegyék a mellem ! Szeretnék tenni magamért!Ezért megrendeltem az alkáli só kúrát+a tömjén kúrát .15 napja szedem.Nagyon várom a controlt.Tapintással is érzem , hogy kissebb.Nekem 8x2x2 cm részben egy borsónyi rosszindulatú daganat .Nagyon jól érzem magam ! Rendesen fel dob a kúra! Anyósomnak is megrendeltem Tüdőrákos,már alig volt hangja mert az áttét a hangszálát is nyomta.Majd meg fulladt a köhögéstől.Most nyugodt éjszakái vannak,vissza jött a hangja Ő a 10. napon jár !

Erika
Nagyvárad
Mi is csak jot tudunk mondani a tömjenröl. Édesanyamat kezeltük vele. Nöi daganata volt ami mar átment a hasfalara is. Nagyon rossz állapotban volt. Nagyon hamar 2-3 hét hasznalat után nagyon sokat javult az egészsege. A vizsgalatok alapján a daganatai nagyon sokat kissebedtek és hozodtak össze. Most már nagyon jol van szinte nem is latszik rajta hogy beteg. Szerintünk nagyon jo uton halad a gyogyulas fele. Ezt a tömjennek köszönhetjük. Erika

Lili
Zalaegerszeg
Köszönjük a lehetőséget hogy a nagyon súlyos betegeket is lehet valamivel kezelni és nem utasítják el őket. Az édesapámnak tüdő daganata van. Novemberben már nagyon rossz állapotba került. Féltünk hogy nem éri meg a karácsonyt sem. A hagyományos (kemó meg sugár) kezelések már nem segítettek. Még egy utolsó szalmaszálként kipróbáltuk a tömjént. Mivel édesapám nagyon rossz állapotban volt ezért a legerősebb kúrát szereztük be innen a weboldalról. Tényleg jó! Az édesapám egyre jobban érzi magát és nagyon szépen javul. (legalábbis mi ezt látjuk.) Hamarosan elesz egy ct is az majd sokmindent kimutat. De! Még nem ment el és nagyon jól van, tehát biztosan sokat gyógyult. A novemberi rossz állapota már multé. Most éppugy van otthon mint régen. Még havat is lapátolt. Pedig alig két hónapja már fekvő beteg volt. Szóval ez biztosan a gyógyulás útja!

Ákos
Karcag
Köszönjük a sok lehetőséget amit az oldal nyújt nekünk. Nekem is nagyon sokat segített. Agydaganatom van amit fél éve fedeztek fel és akkor azt mondták hogy ez a legagresszivabb. Még sok kellemetlenséget nem okozott csak gyakori fejfájást és szédülési rohamokat. Glioblastoma multiforme. Sugárzással és kemóval próbálkoztak hogy műtteni lehessen. Sajnos azonban nem úgy csökkent a nagysága mint azt szerették volna és egyre több kellemtlenséget okozott. Arohamaim is fokozódni látszottak. A sogorom talált rá a tömjén kúrára és azonnal megrendeltük. Napi 18-21 szemet javasoltak szedni amit én gondolkodás nélkül hajtottam végre. Veszteni valóm nincs! Körülbelül három hét telt el amikor a szédülésem kezdett elmúlni és a fejfájásom is csökkent. Tovább folytattuk a kezelést. Egy hónappal később sikerült elmennünk egy MR vizsgálatra. A vizsgálat szerint a daganat kiterjedése sokat csökkent és nagyon szépen húzódik össze. Ez még a kezelőorvos szerint is nagyon meglepő eredmény. Gratulált is és azt javasolta hogy mindezt folytassuk tovább mert jó és nagyon hatékony. Igy is teszek! Köszönöm hogy elolvastak. Ákos

N.Réka
Sopron
A nagypapámat kezeljük tömjén erős kúrával és alkáli sóval. Ő 78 éves és tavaly szeptemberben vastagbélrákot állapítottak meg nála. Műteni egyenlőre nem akarták mert nagyon hosszan érintett a bélszakasz és idős már, félő hogy komplikációk is lehetnek. Egyébként is a papi kijelentette hogy ő nem tudna élni kivezetéssel. Igy a műtét egyenlőre elvetve. Kemóval próbálkoztak nála, de sajnos nagyon rosszul lett és többet már nem is akart felvállalni. Igy október végén alternatívaként megkezdtük a Tömjén kezelést. Először csak egy emelt kúrát csináltunk majd egy erőset alkáli sóval. Most ismét egy emelt tömjén kúrát csinálunk. A tapasztalataink nagyon jók. Már a második héten megszűnt a vérzése amit a székletében lehetett felfedezni. Egyre jobban kezdte érezni magát, söt többször azt is mondta hogy úgy ébred reggelenként mint 20 éves korában. Tényleg nagyon jól kezdett kinézni. (Ezt egyébként olvastuk a tömjénről hogy durván megfiatalít!) Túl vagyunk egy nagy nehezen kiimádkozott hasi Ct-n. Az eredmény még számunkra is nagyon meglepő lett : Az elmúlt három hónap alatt a bélszakaszon lévő daganatok kb. 80%-a eltűnt vagy visszahúzódott. Ez nagyon jelentős eredmény! Meg az is hogy egy kedves, jóságos nagypapa visszakapta az életét! Köszönjük.

Ildikó
Kassa
Az édesapámnál használtuk a tömjént es az alkalit. Ő 65 éves es tüdödaganatai vannak. A nagysaguk 5 cm és 3 cm. A orvos szeptemberben 2-3 hónapot josolt neki mert azt monta hogy nem lehet mütteni. Kapott már elötte kemot meg sugaraztak is de a daganatok nem multak. A tömjén meg az alkali használatátol az édesapám nagyon jol erezte magát es nagyon jol lett. Két honapot használtuk eddig ezeket majd december végén elkuldték vizsgalatra. Ott azt allapitottak meg hogy a daganatok nagyon jol visszamentek es a nagyságuk sokat csökkent. Most már csak 2 cm és 1 cm-esek. Ez nagyon jo eredmény és örülünk is neki. De ezt már éreztük is mert az édesapám nagyon jol lett es sokkal jobban is erezte magat.

Orsolya
Pécs
Agydaganatra használtuk az alkáli sót. A tapasztalataink szerint nagyon jól működött, mert a daganat kiterjedése 2 hónap alatt a felére csökkent. A beteg (a férjem) nagyon jól van, megindult a gyógyulás útján. Köszönjük ezt a csodálatos készítményt, ami bármennyire is hihetetlen volt az elején, kiválóan működik.

Béla
Keszthely
Köszönöm a sok segítséget amit a párom betegségében nyujtottak. A tömjéntől és az alkálitól nagyon sokat javult az állapota és a daganatai is nagyon szépen húzódnak vissza. Neki méhnyakrákot diagnosztizáltak tavaly tavasszal. A hagyományos kezelések sajnos nem működtek és a daganat szaporodott. Már áttét volt a belein és a hashártyán is. A drágám nagyon rossz állapotba került. Ez tavaly ősszel volt. Ekkor találtunk rá az önök oldalára és tömjént meg alkali sót rendeltünk. Ezeket használva a párom már a második héten sokkal jobban lett. Visszatért a bizakodása és az életkedve is. Most voltunk kontrolon ahol nagyfoku javulást állapitottak meg. Köszönjük és folytatjuk a kezeléseket.

Mné Piroska
Szolnok
Én melldaganatra használtam a tömjént. Egy 2X2X3 cm-es csomót fedeztem fel a bal mellemben. Orvoshoz fordultam és ott megállapították hogy melldaganatos vagyok. Azonnali levételt javasoltak majd utánna kemót és sugarat. Találtak áttéteket a hónalji nyirokcsomókban is. Időt kértem és elkezdtem a tömjén emelt kúrát használni ami napi 21 szem bevételét jelentette. Nem olyan nagy kapszula ezért ez nem volt olyan nagy tehertétel. Mivel a csomót én is tudtam tapintani ezért a kontroll egy része meg volt. A tapasztalataimat le is írtam mert szeretném hogy más betegek is tanuljanak belőle. Az első héten változások nem voltak észrevehetőek. A második héten (amikor már a tömjént teljes mennyiségben szedtem) a csomó érezhetően megpuhult. A harmadik héttől tapintásra már jóval kisebbnek éreztem. Ekkor rendeltem a kúrához még alkáli sót is mert több helyütt azt olvastam hogy nyirokáttétekre az a legjobb. A negyedik héttől a csomót még kisebbnek éreztem de még érzékelhető volt. A hónalji nyirokcsomóm ami eléggé meg volt dagadva erősen összelappadt. Ezért jobban is alszom. Tovább folytattam a kezeléseket. Az ötödik héten olyan nagy változásokat nem tapasztaltam. talán csak annyit hogy nagyon pihentnek és egészségesnek kezdtem érezni magam. A hatodik héten a mellemben lévő csomó már alig volt érezhető annyira összement. A hónaljamban lévő dagadt nyirokcsomót viszont már nem éreztem. A hetedik héten nem igazán éreztem semmiféle áltozást. Jól voltam és ennyi. A nyolcadik héten már nem éreztem a mellemben lévő csomót. Nos gondoltam most kell elmenni kontrollra. Az orvosom sokáig és behatóan vizsgálgatott, majd ennek hatására Ct-t csináltatott, vért is vett. Azt mondta nem tudja igazából mi történt de a daganat teljesen eltűnt és a nyirokcsomók is tiszták. Szerinte teljesen daganatmentes vagyok. Hát ennyi az én történetem. Köszönök mindent a weboldalnak és a tanácsadójuknak. Piri

Julianna
Szigetvár
Nagyon szépen működött a tömjén kúra az édesanyámnál. Neki melldaganatot találtak a jobb mellébe. A tömjén kúra hatására a daganat nagyon összement. A leírás szerint a 40% -ára. Most már ki tudják venni a csomót mell csonkolás nélkül is. Nagyon köszönjük! BUÉK!

Károly
Hajdúszoboszló
Nagyon köszönöm a sok segítséget és a lehetőséget az oldalnak! Nekem tüdődagantot találtak a nyár elején. Azonnal megkezdték a szokásos kezelést a kemot. Sajnos a 3 hónappal későbbi ct növekedést mutatott. Az orvos azt mondta hogy valószínüleg rám ez a kemo nem hatott meg kell próbálnunk egy másikat. Attól meg nagyon rosszul lettem. Igy abba kellett hagyni. Ezután magam kezdtem el keresni más megoldásokat. Igfy akadtam rá az alkálira és a tömjénre. Mindkettőt kezdtem használni. A tömjénből az emelt dózisú kúrát. A következő ct-n (ami két hete volt) már jelentős javulást láttak. A meglévő két daganat nagysága a felére esett vissza. Igy biztosan állithatom hogy jó úton járok a tömjénnel és az alkálival. Károly

András
Kaposvár
Vastagbél daganatra használtam az alkáli sós kúrát majd később a tömén kpzulát is. Nagyon jó eredményeket produkáltak mert a bélfalon 12 cm hosszan elnyúló daganat a legutolsó vizsgálatok alapján már csak olyan 4-5 cm lehet. Egyenlőre lemondtak műtétről. Szerintem kivárják hogy mi fog történni. A "biztonság kedvéért egy kis kemót" elutasítottam, mert szerintem az nem használna nekem. Jobban szeretem a természetes megoldásokat. Az alkáli sót és a tömjént.

N. P-né Ildikó
Nyíregyháza
Leukémiát diagnosztizáltak nálam az év elején. Rögtön megkezdődtek a kezelések ami a kemoterápiát és később sugarat is jelentett. Próbálkoztak biológiai terápiával is. Sajnos mindezek bár sok szenvedéssel jártak nem vezettek számottevő eredményre. Ideiglenesen javult a vérképem meg az állapotom is. Aztán ujra visszaestem. A transzplantációt lebegtették előttem de annak előtte nagyon súlyos előkészületei vannak. Pl. az immunrendszer leépitése stb. Ezt nem igazán akartam vállalni. Rátaláltam az oldalukra és a javaslatukra tömjént kezdtem szedni. Először napi 12 szemet, majd később 18 szemre emeltem. két hónappal később voltam vizsgálaton ami még nekem is meglepetést okozott. Az eredmények szerint az értékeim robbanászerűen javultak és hihetetlen nagyságú pozitív változásokat tapasztaltak. Természetesen ezt én is éreztem magamon mert kiegyensúlyozottá váltam és nagyon jól kezdtem érezni magam. Nagyon köszönöm a segítséget és a sok jó tanácsot. Folytatom a teljes gyógyulásig ami egyre közelebb van.

Eszter
Temesvár
Az édesapamat gyógyitottuk alkálival és a tömjénnel. Neki tüdőrákja van. A kezelés után voltunk az orvosnál aki azt állapitotta meg hogy a daganatok amik a tüdején vannak nagyon összementek és jóval kissebek lettek. Az állapota is sokat javult. Nem fullad és nagyon jól eszik. Ugy érezzük kezd magára talalni ujra. Nagyon örülünk.

Mónika
Mosonmagyaróvár
A páromnál is bevált az alkáli és a tömjén párosítás. Neki vastagbéldaganata van. Nem sok jóval bíztatták. Meg kell műteni és ki kell vezetni a belét mert máshogyan nem tudják megoldani a daganat kivételét. Ezt mondta az orvos. Alkálit és tömjént használunk már a harmadik hónapja. A daganat finoman de biztosan csökken. Most voltunk a mult héten vizsgálaton. Volt Ct-is. Az orvosa most már azt mondta hogy lehet meg sem kell műtteni mert olyan szépen csökken a daganata. Persze a kemót azt most is javasolta de egyenlőre most sem fogadjuk el mert gyógyulunk anélkül is. Köszönjük.

Imre
Salgótarján
Mi is tüdődaganatra használtuk az alkálit. Nagyon szép eredményeket értünk el vele. A kezdeti két nagy csomó jócskán összement. Számszerint a 6X8X3 -ból 3X3X1 cm -es a 9X4X2-böl pedig 5X1X1 cm-es lett. Mindezt egy hónap alatt értük el. A beteg aki az édesapám nagyon jól van és már fájdalmai sincsenek. Most már bízunk benne hogy megéri a karácsonyt és az unokáival együtt töltheti az ünnepeket. Köszönjük.

F.né Ildikó
Budapest XI.
A férjem bal lábán a vádliján izomdaganat jelent meg. Először nem vettük komolyan de egyre jobban elkezdett nőni. Már tyúktojás nagyságú volt amikor az orvos műtétet javasolt. Bár szerinte nem lesz egyszerű mert elég sok mindent átszövött már. Gondolkodási időt kértünk és az alatt alkáli sóval kezeltük. Az alkáli hatására a daganat szépen húzódott vissza. Kb egy hónap alatt a felére ment össze. Ekkor visszamentünk az orvoshoz hogy még időt kérjünk. Ő ujra alaposan megvizsgálta ct-t is készítettek róla. Nem igazán tudta megmondani a visszahúzódás okát de azt mondta hogy nagyon összement. Folytattuk a kezelést és újabb egy hónap mulva már csak olyan 2 cm nagyságú lehetett. Ekkor döntöttünk a műtét mellett és és szerencsénkre egy hét mulva ki is vették. A műtét fél órás lehetett és már szinte nyoma sincs a sebnek. Mindezt annak köszönhetjük hogy az alkáli só ilyen szépen működött. Ildi

Zoltán
Zalaegerszeg
Agydaganatra használtuk az alkálit és a tömjént. A daganat érezhetően sokat csökkent. A beteg nagyon jól érzi magát, újra kikelt az ágyból és hízni is kezdett. Jó az étvágya és a kedve is. (Már ez megérte!) Vizsgálaton voltunk a héten, ahol megállapították hogy a meglévő daganat megközelítőleg 35%-al lett kisebb. Ez nagyon szép eredmény! Egyébként alkáli só kúrát és tömjén erős kúrát használtunk. Ezt az eredményt egy hónap alatt értük el. Szerintem ez FANTASZTIKUS! Köszönjük.

Noémi
Makó
Nagyon meg vagyunk elégedve az alkáli só kúrával. Beváltotta a reményeinket. Az édesapám meglévő daganatainak szinte a fele eltűnt vagy visszahúzódott az egyhónapos kezelés alatt. Javaslom minden betegnek, mert hatékony, gyors és kellemetlenség mentes. Köszönjük és folytjuk.

János
Szombathely
Köszönöm a lehetőséget a gyógyulásra. Nekem májusban a májamon találtak négy daganatot különböző nagyságokban. (5X4, 1X2, 3X1, 4X4 cm) Kemót nem mertem elvállalni mert nagyon rossz tapasztalatokról hallottam. A tömjén kapszulát választottam innen a honlapról. A legerősebb dózist kezdtem alkalmazni mert az orvosok nem sok jóval kecsegtettek. Júliusra telt le az első hónap. Az ultrahang szerint a daganatok valamelyest csökkentek de mivel ez azért nem olyan pontos mint a ct, a felvételező orvos azt mondta hogy számháborúba nem menne bele, de biztosan csökkentek. Egy hónappal később az újabb tömjénes kezelés után már merészen azt mondta hogy szerinte a felére mentek össze úgy összességében. Újabb hónapot kezdtem a tömjénnel és jött a szeptember. A hónap végén Ct lett ami számszerüsítette az eddig remélteket. A felvétel alapján a daganatok nagysága az eredeti méret 20-25 százaléka csak és jelentős regressziót írtak le! Tovább folytattam a kezeléseket. Most volt ismét ultrahangos vizsgálat ahol az orvos már nem találta a daganatokat. Ő is nagyon meglepődött. Az előzményeket olvasva először azt hitte hogy a gép hibásodott meg. De rájött hogy nem. A tömjén működött. Kiváncsian várom a januári CT-t.

Éva
Miskolc
Hasnyálmirigy daganatra használtuk a páromnál a tömjént. Alkálit sajnos nem tudtunk mert a májműködése az áttétek miatt már nagyon rossz volt. A tömjén kapszula napi adagját lassabban emeltük mint a leírásban írták mert a páromnak nagyon rossz volt az állapota. Amit megfigyeltünk : amikor elértük a napi 15 szemet kezdte magát jobban érezni. Élénkebb lett és megjött az étvágya is. Mivel nagyon vékony és emiatt kicsi a súlya napi 18 szem fölé nem mentünk. Ahogy telt az idő mindig jobban lett. A daganatot még nem nézték meg ct-n de szerintem biztosan csökkent. Most már jókat eszik és nagyokat sétál a kertben és az utcán. Hízni is kezdett legalább 4 kg-ot. A fájdalmai pedig már csak ritkán jönnek elő. Szinte teljesen normális életet kezdett élni annak ellenére hogy ilyen súlyos betegsége van. Ultrahangja volt a héten. Azon azt látták hogy a máján lévő áttétek sokat csökkentek és valószínüleg a hasnyálmirigyen levő is összement valamennyire. Az állapota is ezt igazolja. Bizakodunk a jövőben és a gyógyulásban. Nagyon köszönjük a lehetőséget.

S.Zsolt
Debrecen
Az alkáli sót mindenkinek javaslom akinek daganatos megbetegedése van mert tényleg jól működik! Nálam egy kezdődő vesedaganatot állított meg nagyon sikeresen. Már nem látszik a Ct-n igy sem műteni sem kemózni nem kell. Nagyon jó! Mindez két hónap alatt. Köszönöm én is a lehetőséget!

Bernadett
Balatonfüred
Béldaganatra használtam a tömjént. A javaslatukra napi 6 X 3 szemet szedtem. Az állandó vérzésem a harmadik héttől megszűnt. Most már a nyolcadik hete szedem és most voltam vizsgálaton ami nagyon jó eredményeket állapított meg. Nem kell műteni mert a daganat ami a vérzést okozta nagyon összement és talán idővel el is tűnik. Az orvos szerint a gyógyulás útján járok akármivel is kezelem magam és abba ne hagyjam. Nem fogom! Köszönöm.

V.G
Sopron
Nekem a tüdőmön találtak egy csomót a tüdőszűrésen. Rögtön beutaltak az onkológiára ahol azonnal kemot szerettek volna elkezdeni. Ezt nem vállaltam mert már a családban nagyon rossz tapasztalataink voltak ezzel a kezeléssel kapcsolatban. Alkáli sót keztem használni egymás után háromszor. (Az egymás utáni folytatást az eredményeim állandó javulása indokolta.) A harmadik után a csomó teljesen eltűnt a tüdőm tiszta. Ezt a Ct meg is erősítette! Nagyon köszönöm mert egy csomó szenvedéstől menekültem meg.

Gyógyult betegek tapasztalatai
Kata
Kecskemét
Az édesanyám méhdaganatára használtuk a tömjént. A legerősebb dózist kapta. A vizsgálatok alapján ennek hatására a daganat jelentősen, mintegy 45%-al összement. Anyu sokkal jobban érzi magát és visszatért az életereje. Valószínüleg most már meg tudják műteni és teljesen gyóygult lesz.

Olga
Debrecen
Makacs HPV fertőzésre használtam a csillagánizs kapszulát. Két hónapig napi 3X2 szemet szedtem. A mintavételen már gyakorlatilag nem tudták kimutatni azokat a törzseket amiket előzőleg észrevételeztek. Mellékhatás nélküli és szedés közben nem okozott semilyen panaszt, tehát ideálís természetes megoldás HPV problémákra. Herpeszre is nagyon gyorsan működik, tapasztaltuk! Amikor kezd kijönni óránként két szemet szedve az ötödik óra után szinte teljesen eltűnik. Nagyon jó!

Lizy
Pécsvárad
Édesapámnak gégerákja van. A fórumot olvasgatva és látva a sok pozitiv beírást megbeszéltem vele hogy vágjon bele egy alkáli sós és tömjénes kezelésbe. nagyon hatásos volt mert két hónap után a daganat annyira összehúzódott, hogy egy kisebb műtéttel le tudták venni. Igy a gége és az életminősége megmaradt. Ez nagyon nagy dolog, mert már nagyon rossz dolgokkal fenyegették. Szerencsére minden jól alakult. Köszönjük.

Kornél
Budapest
Tüdődaganatra használtam és is az alkáli sót. Nagyon meg voltam vele elégedve. Mellékhatása nem volt, viszont egy hónap alatt kb. 20%-os csökkenést okozott mindkét daganat esetében. Azóta is folytatom (3 hónap) és eljutottam oda hogy a kiinduló nagyságnak csak a 30-35%-a maradt. Áttét azóta sincs és szerintem nem is lehet. Folytatom, mert nagyon meg szeretnék gyógyulni de nem szenvedések árán, hanem nyugodt és biztonságos kezeléssel. Az alkáli só szerintem az!

Géza
Szombathely
Tudom hogy nem szabad a médiákban semmiféle megnyilatkozást írni a vírusfertőzésekről de mindenképpen írnom kellett mert szerintem a csillagánizs kapszulájuk egy nagyon jólműködő fantasztikus készítmény. Általánosságban írok csak róla. Nekem nagyon bevált a vírusfertőzésre. Első nap amikor kezdtem rosszul érezni magam szedni kezdtem. Gyakorlatilag másnap még éreztem valami kellemetlenséget, meg estére hőemelkedésem is volt, aztán a következő nap már semmi bajom nem volt. Gyorsan helyrerakott. A kollégáim közül többen súlyos állapotba kerültek, de én nagyon enyhe lefolyással túljutottam rajta. Vittem néhányuknak a kapszulákból és ők is nagyon gyorsan felépültek. Nagyon jó a csillagánizs kivonat!

Ilona
Balatonfüred
Petefészek daganat, áttétek a hasfalon, a nyirokcsomókban, a beleken. Ez voltam én február környékén. A kemót elkezdtem, de nagyon rosszul lettem, mert ugrált a vérnyomásom, nem tudtam enni, az izületeim teljesen bedurrantak és állandó fájdalmak kínoztak. Orvosi javaslatra szüneteltettem, vagyis abbahagytam. Sok mindent kipróbáltam, de nem igazán akart semmi változni. Belevágtam az alkáli só kúrába nagy dózisu tömjénnel. A testem működése szinte pár nap alatt rendeződött és jobban kezdtem érezni magam. Két hónapig csináltam, miközben érezhetően jobban lettem, meg mindenki szerint kezdtem jobban kinézni. Eltel egy negyed év és eljött a nagyadéves ct ideje, ami nem volt egyszerű mert a kórházak nagy része nem igazán működött teljes gőzzel. Az eredmény nagyon jó lett : gyakorlatilag az áttétek nagy része már nem volt látható és az alapdaganat műthetővé vált. az értékelés szerint számottevő (60%) regresszió látható. Most igyekszem rábeszélni magam a műtétre és utána a maradékot meg már szerintem a tömjén meg az alkáli eltűnteti és végre meggyógyulok. Ideje lesz már, mert nagyon sokat szenvedtem.

György
Kaposvár
A fiam limfoid leukémiáját kezeltük tömjénnel. A csontvelőböl vett minta alapján a 2-as stádiumu betegség szépen javul. Az orvosa szerint ha ezt folytatjuk, amit eddig csináltunk akár meg is gyógyulhat. Minden esetre most nem javasolt kemoterápiát, hanem csak havonta kontrolt. Folytatjuk a tömjén kezelést. György

K. Krisztina
Budapest
A története édesanyámnak 26 evvel ezelőtt kezdődött egy családi tragédia következtében foltokban hullott a haja góc kutatás mandula műtét foghuzas nőgyógyászati műtét rengeteg antibiotikum szteroid stb aztán magátol rendbejött most megint tragédia a családban ua a probléma de agresszivabban kezdte az egészet elölről annyit fejlődött az orvostudomány h más nevet adtak neki autoimmun betegség megoldás semmi nagy pánikba felkerestem AZ OLDALT és 5 nap tömjén kúra után napi12 szem és csodák csodájára megszűnt a kopaszság, azóta heti 1cm hajnövés. Köszönjük Doktor Úr!

Levente
Budapest III.ker.
Köszönöm a hozzáférést ezekhez a csodálatos szerekhez mert ezek nélkül már nem irogatnák ide. Tüdődaganatot találtak nálam tavaly összel annak rendje szerint elkezdték a kemót. sajnos ez nálam nem működött a daganat tovább nőtt és elég gyorsan. A doki egy másik fajta kemót javasolt de igazából az sem működött csak nagyon rosszul lettem tőle és borzalmasan lesoványodtam. nem volt étvágyam és hát mentem le a lejtőn. A feleségem tömjént hozott önöktől amit elég nagy mennyiségben kellett szednem. Napi 18-20 szemet diktált belém. Először tiltakoztam, de később már vártam a bevételeket mert egyre jobban éreztem magam. Elmúlt a hányingerem újra kezdtem magam jól érezni. Ettem is bőségesen ezért hamarosan fel is szedtem legalább 8 kg-ot. A kellems meglepetés igazából a Ct vizsgálaton ért mert az alapján a daganatok és az áttétek jelentősen csökkentek. Pontosabban az áttéteket a nyirokban már nem látták, a daganat amiből az egész kiindult összement a felére. Ez jelentős javulás! Ugyhogy folytatjuk ezt a kezelést, mert nálam nagyon bevállt. Levente

F.Lajos
Hódmezővásárhely
Köszönöm a sok segítséget amit nyujtottak a betegségembe. A bal vesémet erősen károsító daganat egy hónapos tömjén és alkáli kezelés után összement a negyedére. A nagyon rossz értékeket mutató vesém szinte megtáltosodott és elkezdett normálisan működni. Tudom hogy a daganat még ott van, de én már teljesen egészségesnek érzem magam és folytatom a kezelést. Ha eddig ilyen gyorsan javult, hamarosan teljesen daganatmentes leszek!

Orsolya
Szeged
A nagymamám 84 évesen daganatos lett. A tüdején és a nyirokcsoókba találtak daganatot nála. Kemózni már nem akartuk, mert a kora miatt nem bírta volna. Szóval azt a család döntésére nem vállaltuk. Alternatív megoldásokat kerestünk. Sok mindent kipróbáltunk, de eléggé kevés sikerrel. Olyan szert kerestünk ami mellékhatások nélkül is jól gyógyítja a daganatokat és szenvedés nélkül meghosszabbítja az eddigi szép életét. Decemberben találtunk rá az önök oldalára és hosszas mérlegelés és levelezés után az alkáli sót és a tömjén kúrát találtuk a legmegfelelőbbnek.Idős kora miatt a tömjénből csak napi 12 szemet adtunk neki, meg hozzá naponta kétszer kente az alkálit. Ezt már a negyedik hónapja csináljuk. A héten volt teljes kivizsgáláson az onkológián, hogy az állapotát felmérjék és javasolhassanak neki valamilyen "gyengébb" kemót. Erre azonban már nem volt szükség mert az eredmények alapján semmiféle dagantot nem találtak nála. Először meglepődtek rajta, aztán "valószínü téves dignosztizálást" kezdtek emlegetni. Az hogy meggyógyult, meg sem fordult a kezelőorvosa fejében. Mi viszont tudjuk! A mama meggyógyult! (Az előző két ct-n pedig egyértelmúen látszott a daganat és a 4-5 db nyirokcsomó is.) Köszönjük, hogy a mama még sokáig velünk lehet. Csak úgy megjegyzem, hogy valószínüleg a tömjéntől, nagyon frissé és fiatalossá vált...

András
Tatabánya
Vastagbél daganatos vagyok. Jellemzően többször is vérzek hasmenések közepette. Műteni úgy lehetne ha kivezetnék a bélszakaszt. Ezt nem vállaltam, mert számomra ez nem megoldás, hanem kínszenvedés lenne. Tömjén kúrát kezdtem használni, mert többen mondták, hogy az jó a betegségemre. Először az erőset aztán később az emelt dózisú kúrát. A kisebb dózisnál megszűnt a hasmenésem és csökkent a vérzés. Ekkor emeltem a dózison és napi 20 szemet kezdtem szedni. A harmadik héttől megszűnt a vérzés és kezdtem magam komfortosabban érezni. A negyedésves vizsgálaton, ahol ct is volt, azt állapították meg, hogy a daganat kiterjedése sokat csökkent és a bélszakaszon az átszövés egyre kisebb. Nagyon örülök ennek az eredménynek. Folytatom a tömjénes kezelést.

Dóra
Diósd
Édesapámnál sajnos tüdőrákot diagnosztizáltak. A szokásos kezelések, a többszöri kemó hatására csak nőttek a csomók és már áttéteket is jeleztek a nyirokcsomókban. Műtteni sajnos nem lehetett. Alkáli sót kezdtünk használni és tömjén emelt kúrát, mert már nagyon súlyossá vált a helyzet. Édesapám a második héttől nagyon sokat javult, jobban is érezte magát. A kúrák végén elvittük kontrollra, ahol azt állapították meg, hogy sokat javult az állapota és a daganatok elkezdtek visszahúzódni. A nyirokcsomók nagysága is normálisnak lett leirva. Folytattattuk a kezeléseket és az újabb kúra után a daganatok (3 db) körülbelül a felükre mentek össze. Most itt tartunk.Apa jól van és bízni kezdett a gyógyulásban.

Bogi
Miskolc
Édesanyám hasnyálmirigy daganatos. Szerencsére a vizsgálatok még nem nagy daganatot találtak és kezdeti stádiumnak lett nyilvánítva. Az önök javaslatára kezdtünk neki hasnyálmirigy enzimeket adni, napi 400 egységet és hozzá tömjén erős kúrát. Ezt csináltuk három hónapig, mert akkor volt az ellenőrzés. A kezelőorvosa ct-re és vérvételre is elkülde. Nagyon meglepte, hogy a ctn nem látszott semmi és a vérértékek is egészen normálisak voltak. Megnézette ultrahangon is mert szerinte ott van a daganat csak a ctn nem látszik. De ultrahangon sem találtak semmit. Boldogan vettük tudomásul a teljesen negatív leleteket. Gyógyultak vagyunk! Köszönjük.

Veronika
Hajdúszoboszló
Csak megköszönni akartam önöknek a lehetőséget és a segítséget amit a betegségembe nyujtottak. Petefészek rákot diagnosztizáltak nálam. Nagyon szíven ütött a dolog, mert még csak 38 éves vagyok. Az orvos a teljes "kipakolás" mellett döntött, mert mint mondta nagyon agresszív daganatról van szó. Elküldött ct-re is, ahol a nyirokcsomókban már áttéteket is felfedeztek. Gondolkodási időt kértem, ami alatt kerestem az egyéb lehetőségeket. Ekkor találtam önökre. A javaslatukra megkezdtem az alkáli kúrát és a tömjént. (A tömjénből az emelt kúrát használtam - naponta 18-22 szemet szedtem be.) Elmúlt egy hónap és vissza kellett mennem vizsgálatra, meg a műtét időpontjának a kijelölésére. Ragaszkodtam az újboli vizsgálathoz. Ct-t nem kaptam, de az ultrahang alapján a nyirokcsomók teljesen rendbejöttek és a daganat nagysága körülbelül a felének látszik. Nagyon örülök az eredménynek és folytatom a kúrát.

Zita
Kaposvár
Melldaganatra használtam a tömjént. Két csomót találtak nálam a vizsgálatkor. az egyik 3 X 4 cm-es a másik 2 X 1 cm-es volt. A tömjén emelt kúrát használtam mert nem akartam levetetni a mellem. Egy hónap alatt a daganatok nagysága megfeleződött. A második hónapban ezek még tovább csökkentek. A kisebbik teljesen el is tűnt és csak a nagyobbik látszott 1 X1,5 cm-es méretben. Ezt most vették ki. Most teljesen gyógyultnak érzem magam. Köszi a segítséget.

Ferenc
Szarvas
Vesedagantot kezeltünk az édesanyámnál a Tömjénnel. Két hónapig használtunk erős kúrát. A vizsgálatok szerint a daganat jelentősen visszahúzódott és nincs szükség műtétre. Folytatjuk a teljes gyógyulásig! Nagyon megnyugodtunk, édesanyánk még sokáig köztünk maradhat. Köszönjük! Ferenc

Enikő
Dunaharaszti
Szeretném szaporítani a gyógyultak listáját magammal is! Tavaly év végén melldaganatot találtak nálam. (A találtak nem igazán igaz, mert én fedeztem fel egy kemény csomót és aztán mentem orvoshoz.) Nos mire minden vizsgálatot végigjártam már a nyirokcsomóim is tele voltek. Szóval mellevétel + kemó, vagy halál! - tette fel a kérdést az onkológus. Hát én időt kértem, mert nem voltam felkészülve sem erre, sem arra. Irtam ide a weboldalra és tanácsot kértem. Javaslatukra januárban elkezdtem használni az alkáli sót meg a tömjént. A tömjénből a legerősebbet kértem, mert gyors hatásra volt szükségem. (meg a lelkemnek is!) Egy hónap után jelentős változásokat vettem észre : felpuhult a csomó és a hónom alatt is kezdtek eltűnni a puklik. (Amiket nehezen, de ki tudtam tapintani.) Folytattam a kúrát. Január végén a családom meg az orvos unszolására (aki egyre jobban sürgette a melleltávolítást meg a kemót) ujra végigmentem a vizsgálatokon. Nos azért volt meglepetés! A nyirokáttétek nem láthatók (megszüntek!) és a daganat is összement a felére és felpuhult. Már nem követelték annyira a műtétet, de a kemót még nagyon erőltették. Én folytattam a kúrákat (alkáli + tömjén) eészen máig. A héten voltam ismét vizsgálaton, amin már nem találtak semmit. Igy nem kell műteni és kemózni sem, mert nincs mit! Nagyon boldog vagyok.

Orsolya
Szekszárd
Alkálisót és tömjént használtunk az édesapám béldaganatára. A végbelén volt egy 6-8 cm-es daganat ami állandóan vérzett és gyakori hasmenése volt. Az orvosa szerint mindenképpen meg kell műteni mert később még jobban elterjedhet. Megijedtünk és alkáli sót meg tönjén erős kúrát kezdtünk használni az önök javaslatára. Nagyon jó eredmények születtek. Nem lett szükség műtétre mert a daganat olyan szépen összehúzódott. Az orvos azt mondta hogy jöjjön vissza egy hónap mulva kontrollra és akkor újra megvizsgálja majd most jók az eredményei. Szerintünk is jók az eredmények mert a vérzése a harmadik héttől megszűnt és a hasmenései is elmultak. Köszönjük

Petra
Nagyatád
Köszönjük a sok segítséget amit nekünk nyújtottak. A nagymamámnál 84 éves korában állapítottak meg tüdőrákot. Orvosi kezelést nem igen kaphatott mert idős és nem is volt túl jó állapotban. Az infúziót nem birta volna ki. Tömjén kapszulát kezdtünk vele etetni az önök javaslatára. Napi 4 X 3 szemet. Az első héten az tűnt fel hogy nagyon jól kezdte érezni magát és szinte teljesen felfrissült. Megtelt energiával és szinte fáradhatatlan lett. Eddig meg csak kókadozott. Eltelt egy hónap és elmentünk viszgálatra. ct-t nem kaphatott ezért a doki elküldte röntgenre. (A daganata azon is látszott hiszen 4 cm -es volt.) Azt viszont megjegyezte hogy a nagymamám nagyon aktív lett. A röntgen után behivattak és azt mondták hogy valószínüleg rossz a felvétel mert nem látszik rajta a daganat, de ennyi idős korban nem akarják mégegyszer megröntgenezni, majd a jövő hónapban. Szerintem nem volt rossz a röntgen, hanem egy szép gyógyulás képét láthattuk! Ezt bizonyítja a nagymamám állapota is. Köszönjük!

V. Zalán
Győr
Én a zeolitot használtam a cukorbetegségemre. A reggeli mérésnél mindig 10 feletti értékeket mértem. Egy hónapig szedtem a zeolitot (napi 3X4 szemet) és a mérések jelentős javulást mutattak. Egy hónappal később a reggeli mérések szerint az érték egyszer sem ment 7 fölé. Jelentős a javulás. Javaslom másnak is ha a cukorbetegséget állapítottak meg nála, vagy attól fél. A zeolit nagyon szépen teszi a dolgát!

P. Lászlóné Ibi
Debrecen
Nálunk is nagyon bevált az alkáli kura. A páromnál találtak a belén egy kisebb dagantot. nem kértünk kemoterápiát mert az az ismerősünknél sem volt jó. Alkáli kurát kezdtünk használni és vártuk hogy jól működjön. Persze azért diétáztunk meg gyorsan egészséges ételeket kezdtünk fogyasztani hogy ne rontsunk tovább a helyzetünkön. Két hónap mulva mentünk kontrollra és ct is volt. A ctn nem találták az előzön még ott levő daganatot és nem találtak ujjat sem. Azt mondta hogy biztosan elnézték az előző ct-t. Ha igy is lenne akkor mitől volt a székletében vér? Nem nézték el hanem egyszerűen elmúlt a daganat. Köszönhetően az alkáli sónak!

Gizella
Kecskemét
Mi a férjem májdaganatára alkalmaztuk a tömjént. Először erős kúrát csináltunk majd emelt kúrára váltottunk. Nagyon jók lettek az eredmények. A meglévő 6X5 cm-es daganat lecsökkent 4X2 cm-re és az apró szórások nagyrésze teljesen eltűnt. A vérvizsgálatnál a májértékei már rendbe lettek. De ezt éreztük is mert a párom fáradtsága elmúlt és nagyon jól érzti magát. Természetesen vigyázunk és a májkimélő étrendet és életmódot követjük továbbra is és igyekszünk elkerülni hogy a szervezetünkbe bármilyen kárt okozó méreganyag kerüljön.

Lajos
Kiskunhalas
Nálam a tömjén ás alkáli nagyon bevállt. Prosztata daganatom van és az eddigi kezelések nem sok nyereséget hoztak a számomra. Az alkáli tömjénnel viszont nagyon jó lett. A psa is lement 4,2-re pedig 20 fölött volt.

Rozália
zalaegerszeg
A fiunknál 2014-ben leukémiát állapítottak meg. A hagyományos kezelések közül mindent megkapott de sajnos igazából nem jutottunk előrébb mert az eredményei tovább romlottak. Már csak a transzplantációban reménykedtünk amikor megtaláltuk az oldalukat. Hosszas olvasgatás után meg ismerve a fiam betegségét a tömjén emelt kúra mellett döntöttünk. Két hónapig használtuk folyamatosan majd elmentünk egy alapos vizsgálatra. Az orvosa szerint nagyon sokat javult az állapota és ezt tükrözk az eredményei is. A változást mi is érzékeltük, mert a gyakori láz megszűnt nála és a fáradtsága is telejesen elmúlt. Hasonlókat a hagyományos kezelésnél nem vettünk észre sőt ott súlyosbodtak a tünetek. Meg kell állapítanom hogy a tömjén nagyon jól működik. Végre van agy biztos lehetőség a kezünkbe! Köszönjük!

Varga Péterné
Budapest XI.
A férjem vesedaganatát kezeltük a Tömjénnel. A legnagyobb dózist kapta a 24 szemeset. A bal vesébe lévő 3X4X3 cm-es daganat a következő vizsgálatra a felére ment össze a másik kisebb daganat pedig 30-40 %-al lett kisebb. Nagyon örülünk.

Ibolya
Esztergom
Köszönjük a sok törődés és a lehetőségeket. A páromat kezeltük az önök tömjén és alkáli összeállításával. Neki béldaganatot találtak és már túl van a műtéten. A daganat vagy daganatok átszőtték a vastagbelet amikor felfedezték. Az orvos szerint a műtét elég kétséges mert nagy a terület és nem tudnak majd mindent kivenni. Rátaláltam a weboldalukra és elolvastam a véleményeket is, majd rendeltünk és belevágtunk. Két hónapig használtuk az alkálit és a tömjén erős kúrát majd elmentünk újra az orvoshoz vizsgálatra. A vizsgálat szerint a daganat visszahúzódott és műthető állapotban van. Ennek nagyon örültünk és rögtön kértünk időpontot. Nos megvolt a műtét. A párom jól van és a daganatot maradéktalanul kivették. Orvosi ügyeskedéssel sikerült úgy összevarni a beleit hogy az újra működőképes legyen. Mindenkinek köszönjük a sok segítséget amit ebben a nagy bajban nyújtottak nekünk és mindenkinek hasonló sikereket kívánunk. Ibolya

Imre
Tapolca
Édesapám kezdődő limfómáját kezeltük tömjénnel ami ennek hatására szépen vissza is húzódott. (A kemó sajnos nála nem működött.) Folytatjuk a kezelést amíg teljesen el nem múlik. Egyébként köszönjük a segítséget! Imre

Timi
Nagykanizsa
Én melanomára használtam az Alkáli sót és a tömjént együtt. A hatásuk nagyon jó volt mert egy hónap alatt a kötőszövetben lévő csomók tizedükre ugrottak össze és a nyirokcsomóim is kisebbek lettek. Most voltam vizsgálaton ami azt mutatta ki hogy JELENTŐS JAVULÁS látható. Nagyon boldog vagyok mert kaptam egy esélyt ami láthatólag jó hatással van a betegségemre.

Zsuzsa
Kecskemét
A páromnak májdaganatot diagnosztizáltak tavaly. Azóta szinte mindenféle kezelésen keresztül mentünk és műtét is volt. A helyzet azonban sajnos azóta sem javult. A máján már sok helyütt megjelentek a szóródások is és az alapdaganat kiújult. Most már nagyobb lett mint az elején. Tömjént kezdtünk használni a herbál mix-el. A tömjénből emelt nagyságut a herbal tmix-ből pedig napi 3X2 szemet. Egy hónapos használat után a szóródások nagyrészt teljesen eltűntek és a daganat a felére csökkent. Bár ezt már sejtettük ugyanis a kúra felénél a férjem állapota sokat javult és visszajött az étvágya is. Köszönjük a sok segítséget.

Kata
Debrecen
A kutyusunkon próbáltuk ki a tömjént. Ő egy bobtail és 38 kg. Tavaly daganat jelent meg a bal lábán amit elég nehezen de leműtött a doki. Idén újra kiújult neki és a véleménye szerint ezt már nem tudja levenni csonkolás nélkül. Megpróbáltuk a tömjén kúrát nála napi 12 szemmel. (A javaslat szerint nála ez a maximális dózis.) Kivettük a hatóanyagot és belekevertük az ételébe. Először kicsit furcsálta a fura bár enyhe szagot de végül is megette. Naponta háromszor 4 szemet adtunk be így neki. A második héttől érztük tapintásra hogy a daganat kezd puhulni majd kisebbedni. Ennek nagyon örültünk mert nagyon csúnyán nézne ki egy háromlábú kutya. A harmadik héten a daganat már szinte a felére ment össze. Itt kell megjegyeznem hogy a kutyus már a harmadik naptól nagyon élénk lett és a betegsége meg a fájdalma ellenére nagyon sokat mozgott, felélénkült. A negyedik héten még tovább csökkent a daganat nagysága. A kezdeti tyúktojás nagyságúbol már csak mogyorónyi lett. Ekkor vittük vissza a dokihoz aki meglepődött és ezt már gond nélkül le tudta venni a lábáról. Béczi ujra úgy futhat mint régen. Köszönjük.

Éva
Szentgotthárd
Tüdődaganatot kezeltünk az egyik hozzátartozómnál tömjénnel és alkáli sós kúrával. A kettő együtt nagyon jól működött mert a betegnél a daganatok nagysága egy hónap alatt legalább a felére mentek össze. A beteg állapota is nagyon sokat javult és aközérzete is teljesen normálissá vált. A kúrát folytatjuk és ezután javaslom az ismerősi körömben minden daganatos betegnek mert nagyon kulturáltan és gyorsan működik.



Gyógyult betegek tapasztalatai
Géza
Budapest
Köszönöm a lehetőséget a tömjén hozzájutásához. Tömjén kurát csináltam végig. Szerintem itt az elsők között. Nekem tüdődaganatom van. Kettő darab a bal tüdőmön, 3,2 és 4,3 nagyságuak voltak. Tömjén kurát csináltam meg végig. A CT azt mutatta hogy az egyik az 1,8 lett a másik meg 2,2 -es. Ez nagyon jó eredmény ahhoz képest hogy nem is kaptam kemót. Szerintem folytatom a kurát amig teljesen tiszta nem lesz a tüdőm. Géza

Orsolya
Pécel
Itt lejjebb irta egy hölgy, hogy oda kell figyelni a megelőzésre is és arra is hogy ne alakulhasson ki ujra. legtöbb embernél a daganatot lelki okok okozzák, nálam is. A gyógyító kúra után le kell számolni ezekkel a problémákkal és meg kell szüntetni azokat, különben ujra betegségbe esünk és az már sokkal erősebb lesz mint az előző. Én miután beteg lettem azonnal életmódot váltottam. Tudtam, hogy milyen problémák vezettek a daganat kialakulásához. Legelőször azokat szüntettem meg. Ilyenkor nem kell tétovázni mert az életünkről van szó. Ha haragszunk valakire béküljünk, ha tüske van a lelkünkbe huzzuk ki, mert belehalhatunk. ha mindez megvan akkor kezdjünk bele a gyóygító kúrába! Én az Alkálit csináltam. A daganatom ami 6 cm-es volt a lágyékomba a beleimen egy jó hónap alatt összezsugorodott. Én tovább kezeltem még a mai napig (2 hónap) és most mondhatom azt hogy ujjászülettem. daganatom már nincs, de van egy új életem. Én ezt fogom tovább élni, mert a régi gyomorösszehúzós ideges énem már a multé, megölt volna. Jól vagyok és ezt kívánom mindenkinek továbbra is. Mindenki vigyázzon a lelkére, mert a beteg fájós lélek a testben máshol is betegséget hoz létre.

Annamari
Sopron
Én is köszönöm a lehetőséget hogy hozzájuthattam a Tömjén kapszulához az önök segítségével. Tényleg nagyon jó. Nem írritálta a gyomromat és könnyen lement. Én melldaganatra használtam. A bal mellembe van egy csomó, ami miatt le akarják venni az egészet. Adtam még egy esélyt magamnak és megpróbáltam ezt a H15-ös tömjénkapszulát. Kb. egy hónapig szedtem naponta 6-8 szemet. A daganatom kezdetben egy kemény 3-4 cm-es csomó volt de most már nem tudom kitapintani. Mintha eltűnt volna. Tapintásra nem érzékelhető. Ez szerintem jelent valamit. Szóval jól működik szerintem. A hónap közepén megyek CT-re. Ott majd minden kiderül. De szerintem ha nem tudom kitapintani akkor már nincs is. Egyenlőre ennyi. Gizi

Sz. Péter
Gyula
Itt többen írtak az alkáli sórol. Én ugyan nem vagyok rákos, de használtam ezt a kúrát erős gyulladásra és fájdalomra. Nagyon jól működött és a fájdalom tényleg gyorsan elmúlt. Csak ajánlom mindenkinek, akinek izületi fájdalma van. De nagyon bevált izomfájdalmakra is.

Gábor
Szlovakia
Én csak az örömömet szeretném kifejezni és megköszönni az Alkáli sós kúra lehetöségét. Az én édesapámnak prosztata problémája volt de már átment a csontjaira is. nagyon nagy fájdalmai voltak a medencéjében és a combján. Az alkálitol a második héten múlni kezdtek a fájdalmak és a hónap végére telesen meg is szüntek. A héten voltunk syntigrafian és ott azt állapítottak meg hogy az áttétek valamilyen módon megálltak és nem látnak élő csontrombolo képletet. Az ertkelesben azt írták hogy a daganat intenzitása teljesen leállt. Ez azt jelenti, hogy a csontokon nincs élő daganati sejt. Ez nagyon jó hír. Ajánlom ezt a kúrát mindenkinek! Gábor

Vencel
enying
Nekem prosztata problémáim voltak. Nem daganat, csak jelentős gyulladás. Alkálival kezeltem egy hónapig és a gyulladás szépen elmúlt. Most a javasolt gyógynövényekkel tartom fenn az állapotomat. (Pálma kivonat, tök, csalán, vörösáfonya...stb.)

Mihály
Ajka
Kedves Sorstársak! Nagyon jó hogy ítt írhatok mindenki okulására. Én béldaganatos vagyok, illetve voltam. A szokásos tortúrákon mentem keresztül...megfenyegettek ha nem kapok majd kemót akkor meghalok... A lényeg az hogy megműtöttek, de nem kötöttek ki. Maradt még bennem csomó jócskán! Erre ajánlották a kemót amit én alapból visszautasítottam, mondván had haljak meg nyugodtan. (Ez egyébként tavaly májusban vol.) Alkáli sós kúrázgattam vagy háromszor-négyszer azóta. A lényeg az hogy a kúrák hatására a meglévő csomók teljesen eltüntek. Éreztem én ezt vizsgálat nélkül is, mert rendeződtek az emésztési dolgaim. A bizonyosságot a CT adott, ahol nem találták a tavalyi daganatmaradványokat, csomókat. Szóval eltüntek. Igy az alkáli sós kúra biztosa működik mert én más kezelést nem kaptam! Ennyi a történetem. Remélem sokan elolvassák.

Károly
Jászberény
Azért minden prosztata beteg férfinak meg kellene tudnia hogy milyen jó az Alkáli sós terápia a betegségére! Nem élhetünk becsukott szemmel, mert a modern orvostudomány halomra gyilkol bennünket. Szerintem ki kellene nyitni végre mindenkinek a szemét, hogy jobban lássák a természetes dolgokat és megoldásokat. Prosztata gyulladásra klórdioxid oldat, daganatra meg alkáli só. Nekem a kettő kombinációja jött be. Gyógyult vagyok és nem kínok között gyógyultam meg, már maga ez is egy óriási eredmény!

Ágnes
Miskolc
A férjemnek, mint itt sok embernek tüdő daganatot diagnosztizáltak. Egy alkálisó kúrától egy hónap alatt jelentősen csökkent a csomók nagysága. Köszönjük a lehetőséget. Visszajöt a bizalma az életben és sokat sétál jól érzi magát. Ilyen már nagyon régen volt. Ági

Lilla
Budapest
Köszönöm én is a lehetőséget hogy hozzáférhettünk az alkáli kúrához. Az édesanyámmal csodákat tett. Erősen elterjedt méhnyakrákja van sok áttéttel. Hagyományos kezeléseken már túl volt, de az állapota semmit nem javult sőt romlott. Ágybafekvő lett és nem igazán tudta már magát ellátni. Az alkáli kúra második hetében erőre kapott és már az ágyból is kikelt. A kúra végére már egészen jól kezdte érezni magát. Sokat volt fenn és főzni is elkezdett. A vizsgálatok alapján a daganatok csökkenni kezdtek és az áttétek száma is csökkent. Szerintem jó úton járunk, ezért folytatjuk! Lilla

Botond
Nyíregyháza
Az édesapámnak tüdőrákot fedeztek fel három hónapja. Az előző családi érintettség miatt a kemót nem vállaltuk, mert nagyon rossz tapasztalataink voltak vele. Alkáli sós kúrát kezdtük el használni tömjén kapszulával. Miután nem voltak neki még a betegségre jellemző tünetei ezért csak a vizsgálatokra hagyatkozhattunk a javulás ellenőrzése szempontjából. A két folt egy hónap alatt jócskán csökkent a rönthgen alapján. (Ez azonban nem olyan pontos, mint a CT!) Ujabb hónap kezelés után két apró csomót jelzett a vizsgálat és talán három nyirokcsomót talált nagyobbnak, de ezek már az elején is ott voltak. Apámnak betegségérzete továbbra sincs, a vizsgálatok alapján a csomók jócskán lecsökkentek. Szerintem a gyógyulás útján járunk.

K. László
Szombathely
Én is alkalisót használtam kétszer mert nagyon magas volt a psa-m. A kemot és a sugarat nem fogadtam el mert attol nagyon féltem. Két barátom is meghalt már rákban és rajtuk se segitett a kemo meg a sugár. 46-os volt december elején a psa és ekkor kezdtem alkalmazni az alkáli so kurát január elejére az érték már csak 28 volt. Akkor belekezdtem mégegy kúrába aminek mopst lett vége. Voltam psa mérésen és most már csak 9 az értéke. Az orvos azt mondta hogy igy csináljam tovább és akkor nem lesz baj. Hát én a boztonság kedvéért folytatom és még egy hónapot megcsinálok. Köszönöm a lehetőséget. László

Gizi
Fertőd
Köszönöm a sok segítséget! Nekem az Alkáli só nagyon bevállt. A 2X4 cm-es csomó a mellemben összement egy kezeléstől 1X1,5 cm-esre. Azt mondta a kezelőorvosom, hogy most már nincs akadálya a csomó kivételének. Igy a mellem valószinüleg megmenekült. Köszönöm mégegyszer!

Borcsi
Pápa
Nekem a melldaganatom maradékát sikerül felszámolnom az itt található kúrákkal. A bal mellembe 3 csomót vettek észre tavaly májusban. Megműtöttek és mellmegtartó beavatkozással ki tudtak venni 2 db-ot. (A harmadik nagyon rossz helyen volt...) Azt javasolták hogy a teljes mellet távolítsuk el és kemóval még lehet esélyem. Erre én nemet mondtam. A barátnőm hasonló gyóygulása miatt már ismertem ezt a weboldalt és az itt kapható termékeket. Hiszen egyszer már vele végigcsináltuk... Igy vásároltam egy Alkáli sós kúrát. Az eltelt egy hónap alatt a 2,5 cm-es daganat fél cm-esre esett össze. Az ismétlés után már nem látszott a felvételeken. Tehát eltűnt. Szerencsésen megúsztam ezt a szörnyű betegséget teljes melllevétel nélkül. Köszönök mindent és köszönöm, hogy nő maradhattam. Köszönöm azt is hogy lemondhattam a kemo szörnyüségeiről és anélkül értem el ezt s nagyszerű eredményt! Borcsi

Ilona
Szentendre
A páromnak vastagbél daganatot találtak a kolonoszkópián. Hosszas unszolásra engedte magát megmüteni. A daganatok egy részét ki tudták venni de jocskán maradt is még amihez nem fértek hozzá. A mütét után javasolták a kemot amit mi alapbol elutasitottunk. Alkáli sot használtunk. A daganatok jelentösen visszahuzodtak és a harmadik kör után a férjemet daganatmentessé nyilvánitották. Nagy az öröm a családban mert nem kell félnünk attol hogy itthagy bennunket. Idén már visszamehet dolgozmni is és reméljük ez a jo eredmény tartos is lesz.

Pircsi
Győr
Mi is folytatjuk a kezeléseket. Tovább a megkezdett úton. Édesapám egyre jobban van és a daganatok is egyre kisebbek. Szerintem az irány is jó, mert anno a kemó nem működött, de az Alkáli meg igen!

Géza
Tatabánya
Én prosztata beteg vagyok és nagyon jol müködik az alkáli. az orvos aszt mondta hogy csak igy tovább és nem kell műtteni. Én szivesen folytatom mert ahogy a doki mondta a használata nem rossz és nem okoz semmi kellemetlenséget. Géza

H. Tibor
Budapest
Köszönjük a sok segítséget és kitartást az oldal készítőinek, mert nekünk beteg embereknek már csak ők maradtak, vagy a kemo meg a temetés. Én béldaganatos vagyok és immár 3. éve küzdök ezzel a kórral. De szerencsémre rábukkantam az önök oldalára és tanácsaik alapján alkáli sós kúrákat csináltam. Nagyon jól vagyok a daganataim egyre kisebbek, áttétek nincsenek és bizakodok a jövőbe. A betegtársaim, akikkel együtt indultunk és vállalták a kemót, már nincsenek közöttünk. Sokat gondolkodtam, meg kutattam is, hogy miért nem jutnak el a betegekhez azok a fontos és életmentő információk, amik alapján a hatékonyabb és emberségesebb utat válasszák a kemóval meg a sugárral szemben. Először is az internetet teleszórták negatív információkkal az alaternatív terápiákkal szemben. Több olyan bértollnokot is megismertem időközben, aki jópénzér hazugságokat ír jólbevált gyógymódokról, hogy a betegek inkább a "gyógyszert" válasszák. Nem általnak weboldalat indítani a hazugságok nyilvánossá tételéhez. Érdekes módon ezek az oldalak mindig a Google találati lista legelején jelennek meg, ha rákeresünk bármely alternatív terápiára. Nem különös? Nem szeretem az összeesküvés elméleteket, de most már egyre jobban kezdek hinni bennük. Hogy miért? Hát csak azért mert a rákkal kapcsolatban Magyarország kétszer is szerepel az első helyek között : Itt a legtöbb rákos a lakosság arányához képest. Sajnos a másik előkelő hely is a miénk : Magyarországon a legkisebb a gyógyulási esély! Egyes statisztikák szerint nincs 10% sem. Ugandában ez 16,52% - de ott nincs orvosi ellátás. Mi folyik itt? A választ mindenki magában mondja, mert lecsap rá a cenzura, ami persze nincs...
Bocsi a kissé hosszú hozzászólásért, de én is író volnék. A jobbik fajtából, nem bértollnok és nem rémhírterjesztő,legalábbis remélem. Tibor

Márta
Hatvan
Köszönjük, hogy van lehetőségünk nekünk betegeknek egy alternativ lehetőséget is választani a kemó és a sugár nem túl hatékony kezelése mellett ill. helyett. Én a béldaganatomra nem fogadtam el egyiket sem, hanem alkáli sós kezelést használtam. Az erősen kiterjedt béldaganatom ezek hatására jelentősen visszahúzódott és könnyen műthető állapotba kerül. Ezt teljes mértékben el is távolították. Most már jól vagyok és DAGANATMENTES vagyok! Ezt kivánom mindekinek aki beteg! A most még egészséges embereknek meg azt, hogy előzzék meg a rákot! Táplálkozzunk egészségesen, kerüljök a stresszt. Ne hagyjuk, hogy az országunkat megtizedelje ez az alattomos kór! Márta

L.Ferenc
Kiskunmajsa
Köszönjük mi is a lehetőséget hogy hozzájuthattunk ehez a jo összeállitáshoz. (alkáli só) A feleségem melldaganata nagyon szépen csökken tőle és az orvosunk a két ünnep között felvetette azt is hogy már valószínüleg nem kell levenni a mellét. Ki tudják venni a csomot egy mütéttel. Nagyon nagyon köszönjük. Nekünk ez már a fél gyogyulást jelenti. Az alkálit mindenkinek javaslom mert nagyon hatásos és gyorsan müködik. Ferenc

Flóri
Tapolca
Az alkáli só nagyon jól müködött nálam is. Sokkal könnyeb lélegezni és nincsenek már fájdalmaim. Tüdődaganatos vagyok de ugy hiszem jövök belöle kifelé. két napja voltam rögenen ami azt mutatta hogy a két csomó nagysága sokat csökkent. Persze az igazi vizsgálat majd a januari ct lesz. De ezt addig is jó eredménynek tartom. Meg kimondottan jól érzem magam. Flóri

Péter
Kisbér
Nagyon köszönjük a sok segítséget az oldalnak, meg rajtuk keresztül a gyártónak is az alkáli sóért. Nálunk életet mentett és elhozta számunkra a szép karácsony lehetőségét. Az édesanyám az alkáli sónak köszönhetően nagyon jól van, már felkelt a hosszú ideje nyomott betegágyból és végre az unokái és a családja körében teljes mértékben ünnepelhet. Jól érzi magát, visszatért az ereje és nagyon akarja a gyógyulást. A fájdalmai enyhültek és az életminősége erőteljesen feljavult.

Teréz
Kőszeg
Tényleg jó az alkáli a prosztata daganatra meg a csontátétre is. A férjemnek 2014-ben fedezték fel hogy a prosztatájával valamin nics rendben. Vizsgálatok után kemot irtak ki neki amit egyáltalán nem birt de türelmesen végigcsinálta. Ez év nyarán megállapitották hogy a daganat továbbment a csontokra is amire újabb kezelést javasoltak. Ezt is végig csináltuk de javulás nem mutatkozott sőt erőteljes fájdalmak kezdték gyötörni esténként. Az egyik rokonunk javaslatára megpróbáltuk az alkáli sós kezelést és nagyon meg vagyunk vele elégedve. Két hét alatt megálltak a fájdalmak és a tumormarkere is jelentősen lement. Az orvos aki elözöleg kezelte ráadásul az ismerősünk is azt mondta hogy amit csinálunk az jó és ezt folytassuk. Folytattuk is és a héten voltunk ujabb vizsgálaton. A PSA 6,4 lett a szintigráfia vizsgálaton meg azt irták le hogy ujabb góc nincs a csonton és a régiek már nem aktivak. Ez szerintem jó eredmény. Nagyon örülünk neki. Azért még folytatjuk a kezelést. Bocs hogy a teljes nevem nem irhatam ki.

Petőné Marietta
Debrecen
Nehezen ment számomra annak az elfogadása, hogy leveszik a mellem egy 4 cm-es csomó miatt, hiszen 38 éves vagyok. Nőnek érzem magam és annak is szeretném érezni, akármi is ez a csomó a mellemben. Én inkább alternatívát váltottam és a "radikális" eltávolítás helyett az Alkáli sót választottam. Nagyon jól döntöttem, mert egy hónap után a csomó nagysága 3 cm-es lett és a tapinthatósága megszűnt, majd a második hónap elteltével már csak 1,5 - 2 cm-es lett. Ezen felbátorodva felkerestem egy másik sebészt, aki már vállalta ennek a kisebb daganatnak a kivételét. Most daganatmentes vagyok és mindent elkövetek annak a megtartásáért. Több angol kutatást olvastam, hogy a női mellrák legjobb megelőzése a D3 vitamin (Napozás krémek nélkül!) és az E-vitamin rendszeres napi bevitele nagy dózisban. Természetesen mindezek mellett teljes elzárkózás a hormonális egyensúlyt felbontó szerek elött. Remélem segítettem történetemmel másoknak is. Marietta

Vica
Cegléd
Köszönöm a sok segítséget amit nekm nyujtottak. Azonkivül nagyon köszönöm, hogy reményt gyujtottak az amúgy is eléggé komor lelkembe. Azt is köszönöm, hogy a gyógyulás útjára léphettem és végre bízhatok a jövőben. Az én méhnyakrákom már kezelhetetlennek minősült orvsi szempontból, hiába műtöttek meg kétszer is, hiába kaptam a kemót (ami szörnyű volt és a károkozását most kezdem igazából érezni - EGY RONCS VAGYOK) ami semmit sem segített. Csak jöttek az áttétek meg az ujabb csomók. Kísérletképpen belevágtam egy alkáli sós kúrába (mit veszthetek?). A második héttől az amúgy erősen elvesztett energiám kezdett visszajönni és sokkal jobban ís éreztem magam. Azok a csomók, amiket én is éreztem a harmadik héten erősen fellazultak és megszűnt a fájdalmuk. Úgy döntöttem hogy a továbbiakban ezt a csomagot folytatom, ameddig hatását érzem. Most a második csomag végén elmentem az ismerősömhöz ultrahangra. (CT-t, MR-t ugyse irtak volna ki ujra - a gyógyulás nyomonkövetése itt nem cél!) Szóval az ultrahang szerint (ami nem olyan pontos, mint a CT, de kiindulási eredménynek jó!) az előzőhöz képest szinte minden jelentősen ment össze és a legnagyobb daganatok szinte alig látszanak. Mondjuk ezt magam is észrevettem, mert azok a csomók, amiket az elején kézzel is meg tudtam fogni szinte teljesen eltűntek. Ami bizonyitja még a javulást az az alvásom. Régen mindig vigyáznom kellett hogy hogyan fekszem az ágyban mert mindig nyomtam egy csomót és fájt. Most ismét kényelmesen alszom és egyenlőre nem fáj semmim. Végre kipihentnek érzem magam. Már ezért megérte! Mégegyszer köszönöm!

Teddy
Erdély, Csikszereda
Nagyon köszönjük hogy ide is kiszállítják a készitényeiket.Mi az édesapánknak rendeltük ezt az alkáli sót mert tüdörákos lett. Az orvos kemoterápiát adott neki de attol csak nött a daganat. Megpróbáltunk már mindent össze vettünk neki mindefélét de igazabol egyik se müködott. Jo egy hónapja az önök javaslatara elkeztük neki adni az alkáli sót és egy héttel késöbb már jobban érezte magát. Könyebb lett a levegö neki és többet is tudott mozogni. Még fát is vágott pedig ahhoz már régen nem volt ereje. Megvizsgalta az orvos aki eddig kezelte és aszt mondta hogy sokat javult az állapota és a daganatok is összementek. a legnagyobb eddig 6x5 cmes volt most az csak 3x2 cm és atöbbi is ilyenformán kisebb lett. Nagyon örülünk mert féltünk hogy édesapánktol el kell bucsuzni pedig még csak 65 éves. köszönjük és mindenkinek jó egészséget kivánunk és folytatjuk a kurákat amig teljesen meg nem gyogyul. Teddy

Petrus
Miskolc
Köszönöm a lehetőséget mert a prosztata daganatra nagyon jól működikaz alkáli só. 58-as psa egy hónap alatt 2,6-ra ment le. Mindeki csodálkozik én meg reménykedek hogy ez igy is marad. Mégegyszer köszönöm.

Incze K.
Sárvár
Az édesanyám méhnyakrákkal küz már a harmadik éve. A kemók és a sugarazások után idén eljutottunk oda hogy nincs tovább. A daganatok az elején visszahúzódtak aztán később lassan kezdték elborítani az egész testét. Áttétek képződtek a csontokon az agyában a tüdején nagyon sok nyirokcsomó szintén érintett lett. Idén eljutottunk oda hogy a feladáson gondolkodott, mert az állandó fájdalmak és a számtalan egészségügyi problémák már felőrölték az idegrendszerét. Szerencsére rábeszéltük az alkáli sós kezelésre, mert annak a használata nagyon könnyed és nem okoz újabb megtehelést. Azóta megszakítás nélkül kenegetjük már a harmadik hónapja. Jók az eredmények. A fájdalmai szinte teljesen megszűntek. A tumormarkere 2100 -ról már csak 89. A testén érezhető csomók szinte teljesen eltűntek. A tapintható nyirokcsomók helyreálltak. Most már jól alszik mert nem kell úgy fordulnia hogy valamelyik daganata ne fájjon. CT-re várunk nagy bizalommal. Addig is mindent köszönünk.

L. Péter
Sátoraljaújhely
Kezdődő hasnyálmirigy daganatra alkalmaztuk a készítményt, hogy megelőzzük a műtétet. Jelentős javulást értünk el! A szakorvos szerint ha igy folytatjuk tovább akkor nem kell megműteni és teljesen helyreáll minden.

Mihály
Pécs
A tüdődaganatom jelentősen javult már egy havi kúrától. A 3X5X4 cm-es daganat az 2X2X3 cm -es lett és a kisebbek teljesen eltűntek. Ez nagyon jó eredmény! Köszönöm

Lantos
Békéscsaba
Köszönjük a lehetőséget és a gyógyulás reményét, mert nagyon el voltunk már keseredve. Az édesanyám melldaganata kiújult, pedig már a mellét is levették. Áttétek jelentek meg a csontokon és a tüdejében is. Azt hittük két év után ez nem történhet meg velünk. Sajanos megtörtént! Kapott két kemót is, de csak nagyon rosszul lett tőle a csomók nem húzódtak vissza. Az alkáli sót már második hónapja használjuk és nagyon jó eredményekről számolhatok be : a legutolsó vizsgálat szerint a tüdőn lévők eltűntek, a tüdő tiszta lett. A nyirokcsomók érintettsége erősen csökkent. A csontokat még nem vizsgálták meg, de a fájdalmai megszűntek. Az élete így élhetőbbé vált és ez már fél siker. Mégegyszer köszönjük és folytatjuk.


Gyógyult betegek tapasztalatai
Andi
Pécs
Köszönjük az Alkáli sót meg a lehetőséget hog hozzá juthattunk. Az édesapámnál használtuk májdaganatra. (Több apró volt neki meg egy nagyobb.) Még nem volt sárga meg fáradt sem így bele mertünk vágni. Előtte csináltattunk egy ultrahangos vizsgálatot ami igazolta is a daganatok meglétét majd egy hónappal később az alkáli só után is elmentünk egy vizsgálatra. Az újabb ultrahang már nem látta a kicsi daganatokat és a nagyobbat is sokkal kisebbnek látta mint az előző vizsgálatnál. Láthatólag az alkáli só nagyon jó hatással volt az édesapámra ezért folytatjuk. Andi

Ernő
Győr
Prosztata problémákra használtam a férfi progeszteron krémet. Nagyon jó volt mert a jellemző problémák egy héten belül megszűntek. Úgy veszem észre a hajhullásom is megállt. Összességében nagyon meg vagyok vele elégedve, nagyon jó dolog. Mindenkinek ajánlom prosztata problémákra.

Rózsi
Dunaújváros
Méhnyak daganatos vagyok sok áttéttel. Március elejére nagyon leromlott az állapotom. Kemót már nem mertek adni mert féltek hogy a májam felmondja a szolgálatot. Az onkológus szerint várnom kell mert nem vagyok túl jó egészségi állapotban. Nem bírnám el az újabb kemót. Sok választásom nem volt ezért a párom unszolására belevágta egy alkáli és tömjén kúrába. Március végére már látványos megerősödtem és felszedtem legalább 4 kg-ot. Egyre jobban éreztem magam. Még az arcszínem is megváltozott. Az előző viaszosról piros pozsgássá vált. Április végén volt egy kontroll ct. Itt az derült ki hogy az áttétek nagy része visszahúzódott és a nagyságuk is látványosan csökkent. (Az alapdaganatot már tavaly kivették!) A hangulatom nagyon jó és most már bízok a gyógyulásba.

Margit
Nagyvárad
Az Alkálit használtuk tüdöre. A férjemnek volt a tüdején két darab 2 centiméter nagyságú folt. Egy hónapos használat után a röngen már nem mutatta ki afoltokat. Az orvos szerint eltüntek. Nagyon köszönjük.

L.Tiborné
Salgótarján
Méhnyak rákkal küzdök már vagy két éve. Kapotam kemot és sugarat is. Sajnos a daganatok továbbra is terjedtek. Tele volt velük a tüdőm a hasam és a nyirokcsomóim is. A fiam unszolására próbáltam meg innen vásárolni alkáli sót és tömjént. A javaslatuk alapján a tömjénből erős kúrát kértem. Azt amelyiknél napi 12 szemet kell szedni. Egy hónapos használat után már nagyon jó változásokat vettek észre. A tüdőmben lévő csomók száma nagyon kevés lett és a nyirokcsomóim is normálissá váltak. Persze mindezt éreztem is magamon mert egyre jobban voltam. Már nem voltam annyira fáradt és a levegő is jobban jött. A tanácsadó javaslatára elkezdtem sokat sétálni mert azt mondták az nagyon jót tesz. Talán ennek a hatására talán a gyógyulásnak de az étvágyam is megjött. Úgy éreztem magam mint akit kicseréltek. Folytattam a kezeléseket és egy hónappal később megint elmentem vizsgálatokra. Ugyan most ct-t nem kaptam de ultrahangon meg röngenen jó alaposan megnéztek. A tüdömön nem találtak már semmit és a hasfalamon lévő csomók is alig látszottak. A nyirokcsomóim továbbra is tiszták. Ahogy az orvos mondta : jelentős javulás látható! Nagyon köszönöm a lehetőséget!

Jenő
Pécs
A párom agydaganatára használtuk az alkáli sót. A legagresszívebb daganata van sajnos. Az orvosok kb. 2 hónapot jósoltak neki. A hagyományos kezeléseket már kimerítettük. Egy hónap alatt (az első kúra után) már jelentős változásokat tapsztaltunk az állapotában: élénkebb lett, a mozgása rendeződött és étvágya is lett. Olyan érzésünk volt hogy a daganat kezd visszahúzódni. A második kúraalatt ezek még tovább javultak és a drágám egyre jobban van. A ciklus végén voltunk vizsgálaton amiben mr is volt. Ez alapján a megállapították hogy azt elmult időszak alatt a daganat nem nőtt semmit sőt olyan 20-25 %-osan csökkent. Nagyon örülünk ennek az eredménynek és reméljük hogy a gyógyulás ha lassan is de folytatódik.

Kati
Győr
A melldaganatomra használtam a Tömjént és az alkáli sót. Megelégedéssel mondhatom hogy szépen működött és nagyon hatékony volt nálam. A vizsgálatok szerint a bal mellembe volt egy 3X4 cm nagyságú kemény göb. A kezelések hatására ez összehúzódott és tulajdonképpen már nem érzékelhető. A legutolsó vizsgálatok sem igazán találták már nagynak bár még a ct-n látszott. (1X0,5 cm) Azonban ez is nagyon jelentős javulás mert igy nem kell tartanom a levételtől ha mégis műteni kell. Folytatom én is a kezelést és remélem teljesen el is fog tűnni. Minden nőnek javaslom ezt a kezelést. Legalább próbálják meg mielőtt a mellevétel mellett döntenének. Kati

H.Péter
Debrecen
Köszönök mindent! Én az ismerősömtől hallotam a tömjénről meg az alkáliról. használtam mindkettőt mert áttétes daganatos beteg vagyok. Prosztata daganatom van és már jó sok áttéttel amik küzül a legkellemetlenebb a csipőlapaton lévő. Nagyon sokat fáj és egyre nehezebb a járás. A psa-m 29 volt amikor elkezdtem ezeket az alternativ kezeléseket. A következő havi psa mérésnél már csak 13 volt az érték és az erősebb csontfájdalmaim elmúltak. Az éjszakákat is végig tudom már aludni. A második hónap hozta számomra az igazi eredményeket mert szinte semmit sem vettem már észre a betegségemből. A psa még lejebb ment már csak 8,6 lett. Nem érzem magam betegnek már de a kúrákat folytatom mert szerintem van még mit gyógyítani bennem. Minden esetre visszahozták az életkedvem és már erőse bízok a gyógyulásba. Köszönöm.

Andrea
Budapest XIII.
Globastromas daganatra használtuk az alkáli sót. Az orvos azt mondta hogy ez az egyik legrosszabbul kezelhető agydaganat. Sajnos a férjemet verte meg vele a sors. Viszont az MR -ek alapján úgy vettük észre hogy az alkálira nagyon jól reagál. Szépen, ha nem is gyorsan húzódik össze. Sajnos műtteni nem lehet ezért csak ez a lehetőségünk van. A kemót már kipróbáltuk nem működött. Már fel tud kelni és nem érzi erőtlennek magát. Az étvágya is visszatért. A legutolsó MR szerint a daganat kb. a felére ment össze az elmult három hónap alatt mig az alkáli sót használtuk.

Endre
Kaposvár
Köszönöm az oldal segítségét. Nekem tüdődaganatot találtak ez év májusában a bal lebenyemben. A nagysága 4X2X3 cm-es volt. Hagyományos kezelést nem fogadtam el. Azóta tömjénnel kezelem magam. Naponta 12 szemet szedek előírás szerint. A legutolsó kontroll szerint a daganat jeletősen összeesett és nagy regresszió látható. Áttétek továbbra sincsenek. Nagyon jól és egészségesnek érzem magam. Folytatom és mindent köszönök.

Piroska
Eger
Én sajnos jelentős áttétekkel küzdöm az alapdaganatom (méhtest) továbbterjedése miatt. Túl vagyok már minden lehetséges hagyományos gyógymódon de sajnos a kórt nem tudták megállítani. A tavasszal kezdett a hasam feltellni vízzel. Eleinte havonta egyszer, majd egyre sürübben kellett csapolni ami egy nagyon kellemetlen dolog. A rokonságom unszolására alkáli sót kezdtem használni és tömjénből napi 12 szemet. Az eredmény hamar kézzelfoghatóvá vált mert az első alkáli felkenés óta még nem kellett csapolni, pedig az már több mint két hónapja volt. Nem érzek vizet a hasamba. Negyedéves kontrollon voltam pár napja. CT, vérvétel, egyéb vizsgálatok. Azt állapították meg hogy az állapotom sokat javult és a daganati csomók (az áttéteké) látványosan csökkentek és "jelentős regressio" véleményezhető. Nagyon köszönöm a lehetőséget. Piri

F. Istvánné Ili
Szentgotthárd
Izületi gyulladásra használtam a tömjént. Napi 3X1 szemet. Kb. a második héttől a fájdalmaim érezhetően lecsökkentek, majd később teljesen megszűntek. Nem gyors de nagyon hatékony szerintem. A hatása maradandó, tehát a kezelés abbahagyása után sem térnek visza a fájdalmak.

Sz. Tamás
Hódmezővásárhely
Alkáli sót használtunk a fiam daganatánál. Lágyrész daganatot diagnosztizáltak nála. A nagysága 12 X15 cm-es volt. Az első hónapban az alkáli só használatától összement 10X11 -re, a második hónapban 8X8 -ra. Ezen felbuzdulva folytatuk a kezelést. A következő vizsgálatkor már csak 4X5 cm-es volt. Az orvosa javaslatára ekkor megműttetük és sikerült is kivenni teljesen. A fiam gyógyult és élheti végre nyugodtan az életét. Köszönjük

V-né Sarolta
Budaőrs
Köszönjük a segítséget a weboldalnak. A tömjén kúrával eredményesen kezeltük a párom daganatait. Neki a tüdején volt több daganat és a környéki nyirokcsomókban is voltak már áttétek. Két hónapos kezelés után az áttétek teljesen megszüntek (A nyirokcsomók normál nagyságuak lettek.) és az alapdaganatok nagysága sokat csökkent. Most folytatjuk a kezelést a tömjénnel, mert kemót semmiképpen sem szeretnénk. Egyébként a párom nagyon jól érzi magát, a fáradtsága is elmúlt, jó az étvágya, bízik a gyógyulásba. Nála ezt a betegséget szerintem a dohányzása okozta, hiszen negyvenöt éve szívta a cigit és nem a legjobb fajtákat. Ne dohányozzon senki mert ez lesz a vége! Mi már megkaptuk a szomorú leckét. Saci

Joli
Kecskemét
Rosszindulatú agydaganatra használtuk az alkáli sót és a tömjént. Sajnos a férjemet verete meg vele a sors. Felkelni is alug tudott csak az ágyat nyomta és teljesen le volt bénulva. Világ életébe nagyon filigrán ember volt ezért ez neki nagy szomoruságot okozott. Néha sirt is amikor nem láttuk. De az a lényeg hogy mindent elkövetett annyira gyógyulni akart. A kemó csak egykét hónapig volt jó utánna megint nőtt a daganat. Az orvos sem mondott semmi jót. Már a második hónapja használjuk az alkálit és a tömjént. Pali már fel tud kelni sőt néha kigyalogol a kertbe segítség nélkül. És nagyon boldog mert érzi a javulást. Nagyon köszönjük önöknek a lehetőséget hogy a remény felcsillant nálunk is mert már csak önökre számithatunk. Pali és Joli.

Tünde
Székesfehérvár
Az alkáli sót szeretném nagyon megdícsérni, mert tapasztalatunk alapján nagyon jól használható minden olyan betegségnél ahol a daganatot gyorsan meg kell állítani. A páromnál tudődaganat van. A vizsgálatok szerint a két nagyobb csomónak jócskán voltak már áttétei a környező nyirokcsomókban. Az alkáli egyszeri használata után az áttétek teljesen megszűntek és a két alapdaganat is "jól láthatóan összement". Használata közben mellékhatásokat vagy kellemetlenséget nem tapasztaltunk. Szerintem minden daganatos betegnek 1-2 hónapig alkalmaznia kellene az alkáli sót mert az nagyon sok daganati sejtet el tud pusztítani. Aztán ha a természetes szerekkel nem megyünk semmire, akkor jöhet csak a kemó. Szerintem ez igy lenne normális. Köszönöm

Imre P.
Kassa (Szlovákia)
Vesedaganatra használtuk a Tömjén emelt kúrát. A bal vesémen lévő daganat miatt annak működése szinte teljesen leállt. Az orvosom szerint ki kell venni mielőtt átterjed a másik vesémre is a betegség. Meg nagyon közel a teljes leállás. Naponta 6X3 szemet szedtem. Majd később ezt 7 X3 szemre emeltem. Már az első hónapban érzékeltem hogy minden könnyebb lett. A fáradtságom is kezdett elmúlni. A vérvizsgálat szerint a vese értékek sokat javultak. A második hónap végén volt Ct-is, meg egy átfogó vizsgálat is. Eszerint a dagant a vesében 35 %- al csökkent és vesefunkció is sokat javult. Az orvos szerint a leállást már elkerültük. Tovább folytattamam a kezelést és a következő hónapban tovább javultak az értékek. Közben többször ránéztek ultrahangon is és ott jelentős daganatcsökkenést írtak le. Úgy hiszem jó úton járok és hamarosan teljesen el fog tünni ez a kellemetlen és veszélyes betegség. Köszönöm hogy elolvasták.

Ilona (Icu)
Szolnok
Én béldaganatra használtam a Tömjént nagy dózisban. Nagyon hatásos volt mert a vérzésem a kúra végére megszűnt. A Ct szerint a bélfalra felfekvő karcioma jelentősen összehúzódott és bélfal megvastagodása csökkent. Jelentős regressio véleményezhető! Nagyon köszönöm a lehetőséget és folytatom.

András
Mezőkövesd
Nekem tüdődaganatom volt. Egy 3X2 csm-es és egy 4X2 cm-es. A kemot nem fogadtam el mert félek tőle. Több ismerősöm is kapott és nagyon rosszul jártak vele. Tömjén kúrát használtam alkálival. Sikerült ezekkel megállitani és lecsökkenteni a daganatot mert a ct vizsgálat aszt állapitotta meg hogy a kisebbik szinte teljesen eltünt a nagyobbik meg a felére ment össze. Szerintem ez nagyon hatásos ezért tovább folytatom amig teljesen ki nem tisztulok. András

Janka
Budapest
Köszönjük a segítséget az oldalnak! A párom béldaganatát kezeltük nagyon sikeresen alkáli sóval. Három hónap alatt a vastagbélen lévó jokora daganatot sikerül annyira lecsökkenteni, hogy könnyen műthető legyen. Most már túl van rajta. Daganat már nincs sehol. Meggyógyultunk.

Ágnes
Dunaújváros
Melldaganatomat kezeltem alkái sóval és tömjén kúrával. Egy hónap alatt sikerül jó eredményeket elérnem velük. A mellembe lévő daganat kb. a felére ment össze és most már csak 1,1 cm-es. A nyirokcsomók amiket én is ki tudtam tapintani, már nem érzékelhetők. De a CT szerint is rendeződtek a hónalji nyirokcsomóim mert ott semmi kórosat nem találtak. Szóval jól haladok és mindent köszönök!

Nusi
Gyöngyös
Mi az alkálit és a tömjént használtuk. Nálunk sajnos a lányunk beteg. Melanomás volt és áttétei lettek több szerven is. A kemókat mind megkapta, de sajnos egyre több helyen jelent meg ennek a ronda betegségnek az áttétele. Az első időkben az alkáli sóst használtuk magában. Nagyon szép eredményeket értünk el vele mert a daganatok leálltak és elkezdtek visszahúzódni. A ct-ken az orvos jelentős regressiot írt le több esetben is. Hogy gyorsítsuk a gyógyulást tömjént is keztünk szedni hozzá. Naponta 10-12 szemet. A lányom most már nagyon jól van. A daganati csomók visszahúzódtak és az orvos szerint "amit csinálnak abból még teljes gyógyulás is lehet." Ez a célunk és mindent megteszün ezért.

Erika
Nagyatád
Köszönjük a sok segítséget amit nyujtottak a betegségembe. Az alkáli sót használtam a daganataimra amik a hasfalamon voltak. Egy kúra alatt szinte teljesen összementek de a második után már az orvos nem látott semmit. Mindezt én is érzékeltem mert a harmadik héttől megszűnt a vizesedés. Nagyon hatékony készítmény!

Margit
Ajka
A páromnak véres széklet után a vizsgálat béldaganatot állapított meg, amely 6 cm hosszan fekszik fel a bélfalra és jelentősen szűkíti a belet. Műtétet javasoltak, de közölték azt is hogy egyenlőre ki kell vezetni a belét, mert máshogy nem tudják megoldani a daganat eltávolítását. Ettől nagyon megijedt, jobban mint magától a betegségtől. Egyenlőre időt kértünk és az önök javaslatára alkáli só kúrába és tömjén kezelésbe kezdtünk. Egy hónappal később a tökrözés jelentős összehúzódást állapított meg. Ennek nagyon örültünk és tovább folytattuk a kezeléseket. A következő vizsgálat már azt állapította meg, hogy a fennmaradt daganat probléma nélkül leműthető és nem kell kivezetni. A műtét a múlt héten volt. A párom jól van és most már daganatmentes. Nagyon köszönjük!

V.Sándor
Gyöngyös
Prosztata daganatra használtam az alkáli sót. Nálam nagyon bevállt. A psa 14,2 -ről lement 5,4 -re egy hónap alatt. Hál isten áttét még nincs. De ezek szerint már nem is lesz. Nagyon bízom ebben a készítménybe.

Kinga
Szombathely
Petefészek daganatot dignosztizáltak nálam idén áprilisban. A hosszas vizsgálatok során kiderült hogy már eléggé elterjedt a környékén lévő szövetekben és nyirokcsomókban. Müteni kellen de mint mondták egy kemóval össze kellene zsugorítani. A kemóba nem mentem bele mert az édesanyám is úgy halt meg hasonló betegségben. Május végén találtam rá az oldalukra és elkezdtem használni a tömjént és az alkáli sót. (A tömjénből a legerősebb dózist kértem mert szerettem volna minél hamarabb biztos hatást elérni.) Július végére jött a vizsgálat az onkológián ami kimutatta hogy a meglévő daganatok "jelentős progressziót mutattak." Ezért a műtétnek semmi akadálya nem volt. Túl vagyok a műtéten ami nagyon jól sikerült mert a sebész szerint mindent ki tudtak venni hiánytalanul. Igy most daganatmentes lettem. Nagyon boldog vagyok. Mindent köszönök. Kinga

Sz.Péterné Krisztina
Nyíregyháza
A hashártyámon lévő daganat mia gyakran feltelek vizzel amit le kell szivatni. ez a daganat valószinüleg a 4 évvel ezelött kikezelt méhnyakrák áttéte de ez nem biztos mer az orvos sem mondta biztosra. A harmadik leszivás után elhatároztuk a családdal hogy lépünk valamerre mer a kemo sajnos nem sokat ér és félünk hogy teljesen rámegy az egészségem meg azér igy feltelve vannak eléggé nagy fájdalmaim. Alkáli sót keztünk használni meg tömjént kapszulába. Ez eléggé jól hatott mert a következő leszivás csak egy hónap mulva történt meg. Folytattuk a kezeléseket mer keztem nagyon jól érezni magam. Azota eltelt két és fél hónap de még nem teltem fel. Az orvos aszt mondta hogy a daganatok összementek meg jóval kevesebbet lát mint eddig és nagyon jó uton járok. Én is aszt hiszem.

Anita
Budaőrs
Az édesapámnál használtuk a tömjén kapszulát. Neki hasnyálmirigy daganata van és túl van már minden orvosi kezelésen. Sajnos a daganata tovább nőtt és az állapota egyre jobban romlott. Erősen lefogyott és az orvosa azt mondta hogy talán egy-két hónapja van hátra. Ez volt Májusban. Ekkor kezdtük meg a tömjén használatát. Napi 18-21 szemet szedett be. Az eltelt hónapok alatt az állapota jelentősen javult és újra elkezdett hízni. Már nem sovány de étvágya is jó lett. A ct vizsgálat szerint a hasnyálmirigyben lévő daganati rész nagyon sokat csökkent és az összes áttét megszűnt és eltűnt. Az orvos szerint még nem is láttak ilyen szép eredményt ennél a nagyon súlyos betegségnél. Köszönjük a tömjén lehetőségét és folytatjuk a teljes gyógyulásig.

Gizus
Mezőkövesd
A férjem tüdődaganatára használtuk az alkáli sót. Egy hónap alatt a két csomó majd a felére ment össze. nagyon csodálkoztak az Onkológián mert még nem kapott kemót, az csak most jött volna de ezek után nem fogadtuk el és ezt a kezelést folytatjuk inkább. Teszünk hozzá még tömjén kapszulát is az önök javaslatára. Köszönjük a lehetőséget.

Enikő
Szarvas
Nagyon köszönöm a sok segítséget és a lehetőséget hogy a tömjénhez hozzájuthattam. Nekem méhtesti daganatom van és már áttétek is megjelentek. A műtét után a kemó várt de azt elutasitottam és helyette a tömjént szedtem napi 18-20 szemmel. Két hónappal később volt ujra ct vizsgálatom ami azt mutatta ki hogy az összes nyirokáttét eltűnt (az orvos szerint a nyirokcsomók normalizálódtak) és máshol sem találtak már semmit. Ezek szerint gyógyult vagyok és ezt a tömjénnek köszönhetem. Mégegyszer köszönöm. Enikő

Margit
Érd
Örömömben írok, már egyszer voltam műtve béldaganattal. Két hónappal ezelőtt a CEA-m 14,7 volt, most az alkálisó és a tömjénnek köszönhetően 0,7. Senki ne adja fel, Adminnak köszönöm a velemvaló törödést és a segítség nyújtást!! Margit

József
Pécs
Köszönöm a segítséget a weblap készítőinek és működtetőinek. Nagyon sokat segítettek a betegségembe. Tüdőrákkal küzködöm már a második éve. A kemoterápiák és a sugarazás nem sok eredményt hozott. A daganat egyre nőtt és egyre jobban fogyott a levegőm meg romlott a közérzetem. A kemo mellékhatásairól meg ne is beszéljünk, azok nagyon szörnyüek voltak. Végső elkeseredésembe ide fordultam önökhöz és a javaslatukra megkezdtem az alkálkit és tömjént. Már a második héten jelentős változást éreztem a közérzetembe és többet is tudtam fáradtság nélkül mozogni. Az első hónap után folytattam a kezelést mert nagyon jó megérzésem volt. A második hónap vége fele mentem vizsgálatra az orvohoz. Az eredmény nagyon jó lett. A daganatok jól láthatóan visszamentek és a kiterjedésük nagyon sokat csökkent. A nyirokcsomók szintén összementek. Az orvos azt irta a leletre hogy jelentős regresszió! Köszönök mindent és folytatom.

Ibi
Kisvárda
Melldaganatra használtam a tömjént. A hatása nagyon jó volt mert a kemény csomó amit erősen ki tudtam tapintani a harmadik hétre erősen megpuhult és összement. Ezt csak úgy érzésre állapítottam meg. Voltam orvosnál is aki alaposan kivizsgált és azt mondta hogy az eddig érzékelhető daganat fellazult és nagyon jelentősen összement. ha igy folytatatom teljesen össze fog menni és nem lesz szükség orvosi beavatkozásra. Nos én erre számítok. Folytatom a kúrát addig amig csak találnak bennem valamit. Ibi

Katalin
Tatabánya
Tudom hogy a szabadságukat töltik, de meg akartam osztani az ömhírt. A tömjén és az alkáli megtette a hatását, mert a daganataim nagyon sokat zsugorodtak és kirobbanóan érzem magam! A gyógyulás útjára léptem az önök segítségével! Nagyon köszönöm a lehetősget és jó pihenést kívánok önöknek! Szné Katalin

Miklós
Győr
Örömhírt közlök itt mindenkivel: A legutolsó vizsgálatok alapján a daganataim összementek és néhány teljesen eltűnt. Tüdődaganattal küzködöm már a második éve. Mindent kipróbáltam a hagyományos (kórházi) gyógymódok közül. Kisebb-nagyobb sikerrel. Aztán az alternativ utat választottam mert a daganatok egyre nőttek és szaporodtak, ha lassan is. A sok lehetőség és elfecsérel idő után nekem a tömjén jött be a legjobban. Ez működőtt a leggyorsabban és a legszámottevően. A Ct alapján a tömjén emelt kúra egy hónapos alakalmazása után a négy daganati csómóbol kettő nem látszik és a fennmaradó kettő pedig összezsugorodott. A nyirokcsomók amik valószinüleg az áttéteket hordozták normalizálódtak, bennük daganatra utaló képlet nincs. EZ NAGYON JÓ HÍR! Nagyon jól is érzem magam. Köszönöm.



Gyógyult betegek tapasztalatai
Irma
Kazincbarcika
Köszönöm a sok segítséget amit nyujtottak a betegségemben. Vesedaganatot kezeltem a tömjén terápájukkal. Ennek klöszönhetően a daganat összement és nem kellett kivenni a vesémet mert ujra normálisan működik. Kellems Húsvétot önöknek és mindenkinek.


Imre
Győr
Sajnos prosztata daganatos vagyok már három éve. Most hormont szedek hogy ne növekedjen a psa érték de ennek nagyon sok mellékhatása van. Közbe meg áttét lett a csipőlapátomon is. Szóval nem igazán működött ezért január végén abbahagytam él új kezelések után kezdtem kutatni. Közben februárban a psa-m már 13 volt és tovább emelkedett. Ekkor találtam rá az alkáli kúrára és a tömjénre amit egyszerre kezdtem használni. A tömjénből erős kúrát vettem. A márciusi vizsgálat már normál psa értéket mért és az orvos azt hitte hogy a hormonkezelés működött. De mondtam neki hogy már nem szedek hormont. Akkor azt mondta hogy folytassam amit eddig csináltam. Azota egyfolytában szedem a tömjént és most mjusban alkálit is használtam ismét. A hónap végén volt a csontvizsgálat ami azt állapította meg hogy a csipőlapáton lévő áttét már nem aktiv. Tulajdonképpen igy igazábol nincs bennem már működő daganat. Igy csak ezt az állapotot kell megőrizni. Ebben biztosan segít a tömjén mert eddig is nagyon jól működött.

Ibolya
Sepsiszentörgy
Köszönjük az alkáli kúrát. Nagyon szépen használt az Édesapámnál. A daganatok növekedése teljesen megállt és úgy 30 % -ot mentek össze egy hónap alatt. Ez nagyon szép eredmény hiszen a kemoterápia nem működött nála csak nagyon beteg lett tőle. Megjött az étvágya is és sokat van a szabadban és a kertben.

Lajos
Debrecen
Én egy-két érdekességről szeretnék beszámolni. Tömjén kúrával kezdtem el kezelni a tüdődaganataimat. 2 db volt a jobb lebenyben 2X2 és 2,5X3 cm-esek. Alkálit nem mertem használni mert nagyon rosszak voltak a máj eredményeim. Naponta 3X2 szem tömjénnel kezdtem majd felemeltem 4X3 -ra. A harmadik naptól olyan csipkelődő érzést éreztem a mellkasomon gondolom a daganatok környékén. Azt olvastam hogy ez előfordul és jót jelent. Amikor kezdett elmúlni ez a csipkelődés tovább emeltem a dózist a maximálisra napi 20-24 szemre. Azt el kell mondanom hogy a kezelés közben az általános állapotom sokat javult. Többet birtam mozogni, nem fáradtam el és az étvágyam is nagyszerűen helyreállt. A levegőm is több lett. Bár azt meg kell mondanom hogy a gyomrom az első két-három napban egy kicsit nehezményezte ezt a nagy dózist de aztán szépen megszokta és nem okozott több gondot. Ezzel nagy dózissal már 25 napja kezeltem magam amikor jött a negyedésves ct és vele együtt a kontroll. Vérvétel, vizsgálatok stb. Legalább látjuk hogy hogyan is állok gondoltam. Az eredmény mindenkit nagyon meglepett. A tüdőmön lévő dagantok közül a kisebbik nem látszott és a nagyobbik 1,5X1 cm-esre ment össze. Az orvos nagyon meglepődött mert fél éve nem kaptam kemót. Akkor lettem nagyon beteg tőle és többet nem vállaltam be. A vérvétel szerint minden értékem közel jó lett. A meglepetést itt a májértékek okozták. Teljesen normalizálódtak pedig az előző vizsgálatokon kiugróan magasak voltak. Nos ezek teljesen helyreálltak. Mivel a tömjénen kivül mást nem használtam szerintem mindezek annak köszönhetők. Nagyon szépen működik és nagyon jól érzem magam tőle. Ettől még nem kell csodaszernek kikiáltani de nagyon szépen működik és teszi a dolgát. Köszönöm és folytatom. Lajos

Bori
Nyíregyháza
Köszönjük önöknek a Tömjén kúrát! Nagyon szépen működött nálunk! Az édesanyám agydaganatát kezeltük vele. A második héttől már sokkal jobban érezte magát. A mult héten volt MR ami azt állapította meg hogy a daganat kiterjedése nagyot csökkent. Folytatjuk a kezeléseket és remélem hamarosan a teljes gyóygulásról írhatok majd... Bori

Balázs
Kecskemét
Tüdődaganatomat kezelem a második hónapja tömjén emelt kúrával. A két hónap alatt (most volt csak CT) a meglévő daganataim (3db) nagyjából a felére mentek össze. Ez egy nagyon jó eredmény az orvos szerint is. Ő egyébként azt javasolta hogy azt folytassam amit eddig csináltam mert jó úton járok. Azért a kemót még most sem fogadtam el mert szerintem nem lesz rá szükség.

Judit
Szolnok
Köszönjük a gondoskodást amit a betegek kapnak az önök oldalától. Végre van aki igazából is foglalkozik velünk. Nekem melldaganatom van. Az ovos rögtön a levétel mellett döntött amit én nem igazából akartam elfogadni. A weboldal javaslatára alkálisót meg tömjént keztem használni. Nekem két csomó van a bal mellemben egy 2 cm-es és egy 1.5 cm-es. Az egyhónapos kezelés után mindkettő nagyon összement igy valószinüleg levenni már nem kell. Most folytatom a kúrákat mert lehet hogy műteni sem kell. Judit

István
Budapest
Nálunk a tömjén kúra nagyon bevállt. Májdaganatra használtuk az Emelt kúrát. A vizsgálatok szerint a meglévő csomók láthatóan összehúzódtak és a májértékek is egyre jobban közelednek a normál tartományhoz. A beteg fáradékonysága és aluszékonysága is sokat javult. Köszönjük

Ottilia
Zalaegerszeg
Köszönjük az Alkáli sót! A melldaganatom egyre kisebbnek tűnik. Legalábbis tapintásra ezt érzem. Eddig a nagyobbikat olyan galambtojás nagyságunak éreztem de most nem találok ott semmi ekkora nagyságú csomót. Amit ki tudok tapintani az olyan mogyoró nagyságu. A másik csomó ami lentebb van az is jóval kisebbnek tapintható mint eddig. Vizsgálatra majd a hónap végén megyek akkor minden kiderül de szerintem sokat javult a helyzetem. A fáradságom is szinte telejesen elmult és kimondottan jól érzem magam.

Ibolya
Budapest
Mindenkit szeretnék tájékoztatni, hogy az Édesanyám (76 éves) egyre jobban van a használt alkáli só és a Tömjén alapkúra hatására. A héten többször lejött velem sétálni (eddig ágybafekvő és elesett volt) és úgy néz ki kezd visszatérni az ereje amit a betegsége (hasnyálmirigy daganat) eddig elrabolt tőle. Tudjuk hogy ennél a súlyos betegségnél csodákra nem számíthatunk, de most mégis felcsillant a remény. Jobban van és emberi módon él. Köszönjük.

Péter
Gyula
Én az alkálit használtam a prosztata problémáimra. Nagyon bevállt mert a psa 14-röl lement 5,2-re egy kúra alatt. Igy most folytatom hogy az érték minél kisebb legyen. Egyébként a betegség jellemző tünetei nagyon szépen elmultak a kezelés alatt és a vizsgálat szerint se látszik nagyobbnak a prosztatám a normálhoz képest. Tehát a dolog működik!
Péter

A.né Brigi
Veszprém
Nálunk súlyos agyadaganat van a családba. Sajnos az orvosok már lemondtak róla és szerintük csak 1-2 hónapja van hátra. (Ezt több mint fél éve mondták!) Szomorú ilyet hallani egy családtagról. Mi nem is törődtünk bele. Először alkálival kezeltük eléggé szép sikerrel mert a daganat megállt és nem is növekedett semmit. A beteg lassacskán kezdte magát egyre jobban érezni. Sokat sétáltunk és még meccsekre is kimentünk vele. A januári kontroll szerint a daganat nem nőtt semmit söt 10-20 % körüli nagyságban csökkent is. Februárban hozzávettük a tömjént is lassan növekvő dózisban. Március végén már napi 18 szemet szedett. Nem is maradt el a meglepetés ugyanis az áprilisi kontroll eredmények nagyon jók lettek. A meglévő daganatok (2 db) a januári eredményhez képest 40-50 %-ot csökkentek. Ez a gyors változás gondolom a tömjénnek köszönhető. Az öcsém mert sajnos ő a beteg nagyon jól érzi magát és végre bízni kezdett a gyógyulásban és a jövőben is. Köszönjük a lehetőséget és a jövő lehetőségét is amit az első orvosi megállapítás már elvett tőlünk. (1-2 hónapja van hátra!- mondták tavaly ilyenkor.)

Lajos
Győr
A tömjén kúra nálunk is jól működött, bár mi alkálival együtt alkalmaztuk. Az édesapám tüdődaganatára nagyon jó hatássalk volt a kettő együtt. Szerencsére pont a kúra vége fele volt beütemezve a Ct vizsgálat és így rögtön kész eredményeket kaptunk. A meglévő daganatok átlagosan 35-50 % -al lettek kisebbek. Az apám egyre jobban érezte magát, szinte olyan jól lett mintha nem is volna beteg. (Pedig előtte még a mozgás is nehezére esett.) Most egész nap kinn van a kertben és szinte egész nap dolgozik. Ragyog a ház környéke és ő is vele együtt. Eddig halni készült, most a jövőn gondolkodik. Nagyon jó ez a szer! Ajánlom mindenkinek.

András
Ajka
Köszönjük hogy az Alkáli sóhoz hozzájuthattunk. Nekem meg a barátomnak adott egy új lehetőséget. Neki prosztata daganata van és most már a kúra után 3,2-es PSA-ja ami egészen elfogadható a régebbi 49-hez képest. Nekem meg tüdődaganatom van 2 csomó a baloldalon amik kiindulásként 4,1 és 3,5 cm-esek voltak. Most hogy egy hónapja használtam az alkálit a röntgen szerint a felére összementek. Sajnos Ct-t majd csak március végén kapok de remélem addigra teljesen eltűnik minden.

Terézia
Gyula
Mindenkinek boldog új évet! Nagyon köszönjük, hogy édesanyánk még mindig közöttünk van. Köszönjük az oldalnak, köszönjük a tanácsadónak és nem utolsó sorban köszönjük az alkáli sónak, mert neki köszönhetjük a gyors javulást.

Mária
Salgótarján
Hálásak vagyunk a lehetőségért, hogy hozzájuttatak a tömjén kúrához! Ez volt az eddigi legjobb döntésünk mert ennek legalább volt megfelelő hatása és így az árát is megérte. Az édesanyám melldaganataira használtuk nagy sikerrel mert a három csomóbol kettő jelentősen összeesett a harmadik meg szinte teljesen eltűnt. Mindezt egyenlőre orvosi szakvéleménnyel még nem tudjuk alátámasztani. (Csak a jövő hónapban lesz CT!) De tapintással ezt érzékelte ő is és én is. Szerintem jókora a javulás. Mária

Ilcsi
Debrecen
Mi az édesapánkat kezeltük Alkáli sóval. Neki a prosztata daganatból kifolyólag már jelentős csontáttétei voltak óriási fájdalmakkal. Az Alkálit használva már a második héten jelentősen csökkentek ezek a fájdalmak és a hónap végére egészen elviselhetővé váltak. Egy héttel később mentünk csontizotópos vizsgálatra ahol azt írták le a leletre hogy nagyon minimális az aktiv halmozó sejtek száma, vagyis a csonton lévő áttétek száma és nagysága jelentősen csökkent. Ez nagyon szép eredmény a kb. egy éves stagnáláshoz és szenvedéshez képest. Köszönjük!

Mira
Budapest
Köszönjük hogy idő elött megkaphattuk az Alkáli sós kúrát tömjénnel. Nálunk szinte életet mentett. Az édesapám már nagyon rosszul volt és állandóan vérzett székelés közben. A béldaganat már jó egy éve megvolt, de vérezni csak idén februárba kezdett. A vérzés egyre erősebb lett ő meg egyre gyengébb. Az orvos sürgős műtétet és teljes bélszakasz eltávolítást javasolt. A belét ki kell majd kötni a hasfalára és egy zacskóban kell majd székelnie. Na ettől igazán beijedt, meg mi is. Megtaláltuk ezt az oldalt és rendeltünk egy alkáli kúrát és egy tömjén erős kúrát. A használat második hetétől a vérzés jelentősen csökkenni kezdett, majd a kúra végére teljesen meg is szűnt. Az orvos szerint a daganat érthetetlen módon összébb húzódott. A jövő hónap elején lesz egy mindent eldöntő, műtét elötti CT. Addig is folytatjuk, amit elkezdtünk, talán műteni sem kell majd! Nagyon bizakodunk.

Gellért
Csíkszereda
Az apám tüdődaganatára nagyon jo hatassal volt az alkáli só és a tömjén. Az orvos vizsgalata szerint a kura egy honapja utan a meglevo daganat a felere ment össze. Az edesapam is nagyon jol erzi magát. Nem köhög és megszünt a váladékozása is.

Cili
Pécs
Mi vastagbél daganatra használtuk és használjuk a tömjént és az alkálit. A kezelő orvosok véleménye a CT után az hogy úgy nagyjából 40-60 % -al csökkent a kiterjedt daganatok nagysága az egyhónapos kezelés hatására. Köszönjük.

V.né Ili
Komárom
Én már 6 éve vagyok daganatos. A petefészkemből indult ki a betegség. Akkor azt mondták ha nem kapok kemót akkor talán egy évem van hátra. Nem kértem és még mindig itt vagyok. Bár most már eléggé rossz a helyzet mert nagyon elszaporodtak bennem a csomók és sok helyütt tapinthatók is. A hat év alatt sok mindent kipróbáltam és jelentősen életmódot is váltottam. Hát annyit elértem ezekkel hogy nem haltam meg. Még mindig itt vagyok és úgy hogy csak a közeli ismerőseimet avattam be a titkomba. Kivülröl nem nagyon látszott rajtam semmi. Tavaly év végétől azonban nagyon sokat romlott az állapotom. Nagyon fáradt lettem és jelentősen romlott az életminőségem. (Ezt most itt nem magyaráznám meg de nagyon rossz és kellemetlen dolgokra gondoljanak!) Ennek hatására a daganataim mindehol jelentősen növekedni kezdtek. Ugy éreztem elérkezett a hat éve emlegetett vég. Kapkodva még gyorsan kipróbáltam néhány jó dolgot de azok már nem működtek. Már a legrosszabb lehetőség járt a fejembe amikor itt az oldalon megjelent a tömjén. (Nem a máshol is az izületekre kapható tömjén hanem az a speciális kivonat amit a daganatosok betegségeire fejlesztettek ki.) Gondolkodás nélkül belevágtam egy erős kúrába mert más választásom már nem volt. A leírás szerint naponta legalább 12 szemet kellett szednem de a tanácsadóval történő egyeztetés után ezt felemeltem 24 szemre. Óránként 3 szemet vettem be. A hatások nagyon érdekesek voltak. Úgyhogy vegyék a következő sorokat beszámolónak! Az első héten ahogy emelegettem a napi dózisokat felfele igazából semmi érdekes nem történt csak annyit vettem észre hogy jobban bírom a strapát és csökkent a fáradtságérzetem. A második héttől már elértem a maximális dózist (24 szem/ nap) és ahol a daganataim voltak (tehát mindehol, mert már sajnos tele vagyok.) enyhe majd egyre erősödő csipkelődő érzést éreztem. Folyamatosan szinte egész nap. Azt hittem ha ez erősödni fog akkor nem bírom ki, de nem erősödött hanem szép lassan csökkent. Teljesen nem mult el a hónap végére sem de az elviselhetőség szintjére csökkent. A harmadik héttől tovább nőtt az erőm és az energiám. Ami azonban igazából számottevő volt az az a tény hogy a tapintható csomóim erősen puhulni kezdtek majd egy héttel később szinte teljesen összeestek. valószinüleg ez történt belül is a nem tapintható csomókkal. Összegezve nagyon jól érzem magam és a tapintható csomókat már nem nagyon lehet tapintani. Elmultak a fájásaim is. Gyakran éreztem fájdalmat még fekvés közben is mert gondolom nyomtam a csomókat amik az ágy felé estek és a súlyom ránehezült. Mostanában már azok sem fájnak. Érdekes helyzet ez mert szerintem jelentősen javult az állapotom és érezhetően gyógyulok. CT -t nem tudok csináltatni mert a hagyományos orvoslás engem kilökött magából : nem kellett a kemó és még 6 évvel később is élek. (Bár akkor nem tudom a TB-t minek fizettem ha nem kapok érte semmit...illetve egy jogtanácsos azt mondta hogy a CT az jár nekem ha kérek kemót ha nem, mert TB-t fizettem.) Sajnos nem vagyok jó beteg. Igy megpróbálok magánúton egy Ct-t csináltatni. Egy-két dolog biztos : nagyon jól érzem magam és a tapintható csomók már nem tapinthatók. Szerintem ez a gyógyulás. De legrosszabb esetben is nyertem újabb két évet, amit nem kínok között kell megélnem. Szóval köszönöm.

Anikó
Gödöllő
Az édesapámnak a prosztata daganatára használtunk alkáli sóst és tömjént. Biztos hogy jól működött mert a psa értéke 26,6-ról 5,8-lett. Ez az orvos szerint is jelentős eredmény. Apa jól is érzi magát. Teljes a gyógyulás tudata ésnem érzi magát már betegnek. Ez a lényeg! Köszönjük

Gábor
Békéscsaba
A tömjén kúra nagyon jól működik béldaganatra is. Az édesapámnak a műtét során még benn hagytak jópár csomót mert nem tudták kivenni. Szerencsére nem kellett neki kivezetni a végbelét. Nem kértünk kemót mert volt ismerősünk akinek az állapota amiatt romlott jelentősen. Tömjén erős kúrát használtunk és rafináltan a Ct elött egy hónappal kezdtük el. A vizsgálat szerint a meglévő daganatokon jelentős progresszió látható ami esetenként 40 % körüli lehet. (Ez 40% -os daganatcsökkenést jelent!- bocsi csak nekem is így magyarázták el.) Szóval ez nagyon jó hír. Reméljük hamarosan elérjük a teljes gyógyulást is! Gábor

Rozálía
Nagyatád
Melldaganatos vagyok már egy éve. Eddig a daganat nagysága nem csökkent és csak halogatjuk a műtétet hogy ne kelljen levenni az egész mellemet. De most úgy néz i megindultunk a jó írányba. Egy hónap leforgása alatt az egy éve stagnáló csomóim a felükre mentek össze. (Ez az orvosi vélemény!) Végre látom azt hogy jó irányba haladok. Folytatom az alkáli kúrát és majd megint írok.

Bernadett
Budapest
Nekem karciomám van, sajnos egy csomó áttéttel. Alkálival együtt használtam a tömjén erős kúrát. Amikor elértem a teljes dózist (a tömjénből) a daganatok helyén olyan csipkelődő érzést éreztem. Nem fájdalmas, csak olyan furcsa volt. A tanácsadó azt javasolta, hogy tűrjem mert ez jót jelent. Nos én türtem. A hónap végén volt a negyedéves Ct-m. Hát az szolgált meglepetéssel : A daganataim nagy részét nem találták! Az értékelés szerint mintegy 80 %-os regresszió véleményezhető. Nagyon boldog vagyok. Köszönöm.

Jolán
Orrfű
Nekem nagyon jó hatással volt a bélgyulladásomra a tömjén. A tünetek és a kellemetlenségek már a második héttől kezdtek elmúlni és azóta szinte észre sem veszem a betegségemet. Úgy élhetek mint más egészséges ember. Köszönöm.

Katalin
Pápa
Köszönjük az alkáli só lehetőségét! A férjemnél nagyon bevállt. Agydaganatra használtuk (és használni is fogjuk továbbra is!), nagyon jó volt. Két-három hét alatt sokkal jobban lett és egyre jobban kezdett mozogni. (Eddig ez nagy nehézséget okozott.) Mindkét lába visszanyerte a teljes mozgáskészségét és végre ő is bízik a gyógyulásban. (Bár az orvosok mással riogatták.) Egy a lényeg : folytatjuk.

József
Kecskemét
A béldaganatra nagyon jó az alkáli és a tömjén. Legalábbis nekem ez nagyon bejött. Műtétre készültem és elmentem a megelőző vizsgálatokra, hogy megtudjam mit szól hozzá a sebész, mekkora részt kell kivenni. A CT után az orvos azt mondta, hogy szerinte nem kellene megműteni, mert a daganat olyan kicsi lett. Folytassam amit eddig csináltam és nem kell hozzányúlni. (Persze azért meglebegtette azt is, hogy biztos elnézték az előző Ct-t és nem is volt ott semmi...nagyon hihető!) Kontroll fél év múlva!- mondta - Na ez a gyógyulás első jele...

Éva mama
Jászberény
Én Alkálival használom a tömjént már egy hónapja.Méhnyaki daganatom van és műtét előtt állok.Az egy hónap alatt a betegségem összes jellemző tünete eltűnt és a tapintható daganati részeket sem érzem.Gondolom a daganatok jelentősen összehúzódtak bár még vizsgálaton nem voltam.Ugyis lesz egy nagy vizsgálat (CT) közvetlenül a műtét előtt.Gondolom akkor majd sok érderkes dolog fog kiderülni és látjuk azt is hogy mi a helyzet.Sokkal jobban érzem magam mint eddig.Tehát reménykedem hogy a vizsgálat is azt mutatja ki hogy jelentősen javultam.

Péter
Kőszeg
Nagyon jó tömjén! Egy hete használom az erős kúrát és már szinte az összes fájdalmam elmúlt. Az eddig jól tapintható nyirokcsomóim is jelentősen csökkentek. Nagyon jól érzem magam. Szerintem nagyon működik nálam ez a dolog. Ajánlom mindenkinek, mert jól működik és kellemes.

Levente
Székesfehérvár
Szerintem tüdő daganatra az alkáli só és tömjén a megoldás! Nálam ez vált be. A dolog érdekessége, hogy műteni sem kellett! A daganat kindulási mérete 3X6 cm volt. Most műteni, kemózni sem kell. Pedig rákészűltem, mert egészségügyis vagyok, de a változás engem is jócskán meglepett. Lehet daganatot eltüntetni kemoterápia, vagy műtétnélkül? Igen lehet! Csak ennek a híre nem jut el mindenkihez. Vajon a hivatalos média ezekről a dolgokról miért nem beszél? A választ úgyis tudjuk. Szóval szerintem betegségekben nyugodtan forduljunk a természethez! Tudja ő. hogy mit csinál...

Szilárd
Vácrátót
Mi agydaganatra adjuk apámnak az alkáli sót. Eddig nagyon jól működött. Tavaly állapították meg neki a betegségét és azt mondták hogy maximum fél éve van hátra. Ennek már 14 hónapja. Ő nagyon jól van. Tevékenykedik a kertben a ház körül. A beszédzavara teljesen elmult. A legutolsó MR szerint a daganata már csak egyharmad nagyságú és szépen folyamatosan húzódik össze. Ebben a hónapban teszünk hozzá tömjént is. Szilárd

István
Eger
Látom kellemesen felélénkült a fórum. Nagyon jó ezt így! Én is a tömjént próbáltam ki prosztata daganatra. A PSA-m 23,6 -volt. Egy hónap tömjén szedés után (alapkúra) 10,2 lett. Ez nagyon jó eredmény! Bár éreztem is a változást mert az éjszakai mászkálásaim a mellékes felé érezhetően gyérültek. Most már csak reggel járok. Szóval tényleg jó és jól működik. Ajánlom minden sorstársamnak!

Sz.Lászlóné Ica
Pécs
Én a Lignant próbáltam ki. A melldaganatom, aminek a kivételét, pontosabban a mellem levételét, már vagy három hónapja halogatom, jelentősen összeesett. Eddig tapinthatóan galambtojás nagyságú kemény csomót tudtam érzékelni. Ez azonban először puha lett, majd jóval kisebb. Már szinte alig érzékelhető annyira kicsi. Orvoshoz még nem merek vele elmenni, mert egyfolytába a kemóval nyaggat, meg a mellem levételével. Megcsinálok még egy hónapot, aztán meglátjuk.


Gyógyult betegek tapasztalatai
Ildikó
Gödöllő
Köszönjük az illicium kapszulát amit küldtek kitűően bevállt. A lányomnak a legújabb hpv tesztje már nagyon jó lett. Alig volt kimutatható a vírus. Egyébként nagyon jó infulenzára is. Tavasszal az egész család ezt szedte. Nem lett infulenzás senki. Ajánlom mindenkinek akinek vírus fertőzése van. Ildi

N. Éva
Nagykőrös
Én is alkáliztam. A mellembe lévő 2 cm-es csomó amiből nem engedtem mintát venni (nehogy szétszórják) a második kúra körül nagyon összement majd teljesen el is tűnt. Igy nem kellett sem kemó sem műtét. Köszi. Éva

Csilla
Budapest XIV.
A férjemnek a gégéjén van daganat. Kemozták és sugarazták is. Sajnos a növekedés ujra beindult. A gégész szerint egy megoldás van a teljes gégeműtét és eltávolítás. Ez nagyon megijesztett bennünket. Alternativaként az önök javaslatára az alkáli sót és a tömjént kezdtük alkalmazni. A tömjént azt jó nagy dózisban! Mire az alkáli só elfogyott a férjem nagyon jól kezdte érezni magát. A nyelése is rendbejött. Elmentünk a gégészhez aki csodálkozva állapította meg hogy végre beindult a folyamat és a daganat elkezdett zsugorodni. Még egy hónapot csináltuk a kúrákat és utána a férjemet megműtötték. Nem kellett eltávolitani a gégét! Egyszerően kivették és lekaparták a daganatot. Most daganatmentes. Hála önöknek. Köszönjük!

Lajos
Szombathely
Az alkálit kenegettem körülbelül 2-3 hónapig mert csomókat találtak a tüdőmön. Más kezelést nem kaptam. Bár még szedtem vitaminokat is. A tüdőgyógyász amikor ujra megvizsgált már nem látott csomókat ezért elküldött ctre is. A ctn sem találtak semmit. Ugyhogy valószinüleg elmult. Nagyon jó hogy nem kellett mindenféle kemot kapni mert az egyik ismerösömet is kemozták és sajnos meg is halt.

Sarolta
Székesfehérvár
Nagyon jó ez a tömjén kapszula. A cukorszintem kb. 40%-al esett vissza pedig csak napi 3X1 szemet szedtem. Fele annyi metformint kell már csak szednem. Jobban is érzem magam és sokkal több erőm van. Szóval ez egy csoda.

Gyöngyi
Jászberény
Nálunk nagyon bevállt az alkáli só! Csak javasolni tudom minden daganatos betegnek. Nagyon köszönjük hogy hozzájuthattunk és ezáltal lett egy lehetőségünk.

Zsófi
Kaposvár
Csak meg szeretném osztani a tapasztalataimat a tömjén kapszulájuk szedésével kapcsolatban. Nem vagyok daganatos beteg de az életkoromból adódóan nagyon sok probléma kezdett előjönni nálam. A javaslatukra naponta 3X2 szemtömjén kapszulát szedtem és hát a hatás nem maradt el : Nyugodtabb lettem, az immunrendszerem jelentősen jobban működik mert már elkerülnek az apró fertőzések is, rendberakta a hormonális háztartásomat, a vérnyomásomat és a cukorszintemet Olyan vérvételi eredményt produkáltam mint húszéves koromba - egyetlen csillagot sem kaptam! Szóval nagyon jó és nekem nagyon bevállt! Javaslom minden negyven feletti hölgynek!

Mária
Szentendre
A férjem májdaganattal küzködik már vagy négy éve. Kemo kemó hátán, de ezekkel úgy nagyjából szinten tartották. Jól nem érezte magát soha de legalább a daganatai nem mentek tovább. Tavaly szeptemberben azt javasolta az orvosa hogy váltson kezelést mert a régi anyag már nem igazán működik jól. Elkezdtük ezt az új fajta kemoterápiát. Nos a daganatnak nem igazán tetszett mert növekedni kezdett. A november eleji vizsgálaton már dupla akkorának látszott. Azonnal le is állitották a kezelést. Itt maradtunk tulajdonképpen megnőtt daganattal kemó nélkül. Az egyik családtag javaslatára megkezdtük az alkáli sós kezelést. Majdnem két kúra ment le és ezután következett a CT-vizsgálat. Az eredményt sejthettük, mert a párom nagyon jól kezdte érezni magát... Nos az eredmény szerint, amit a mult héten kaptunk kézhez : a csomók nagysága visszament a régi kezelésekkel elért szint alá. Igy a CT-n jelentős regressziót írnak le. Köszönjük mi is és folytatjuk....

Gyula
Veszprém
Alkálival kentem magam a tüdőtumorom miatt. Három csomó volt a bal lebenyemben 4, 6, és 2 cm -esek. A kezelés lejárta után a vizsgálat szerint a legkisebb eltűnt, a másik kettő pedig nagyjából a felére ment össze. Ez azt jelenti hogy folytatnom kell. Szívesen teszem mert látom a végét, a teljes javulást.

Gizus
Budapest
Méhnyak daganatot kezeltem az önök által javasolt kúracsomaggal. (Alkáli + tömjén) Szerencsére még áttéteim nem voltak, legalábbis a ct-n nem látszott más semmi. A csomag elfogyasztása után elmentem egy hasi ct-re amin a kezdeti 5 cm-es daganat csak 1 cm-esnek látszott. Így jelentős javulásról számolhatok be ami durván egy hónap alatt következett be. Gizus

Ilona
Kiskunhalas
A csillagánizs kapszulát szeretném mindenkinek ajánlani. Infulenza szezon van és a tapasztalatom szerint nagyon jól működik rá. Miután elkaptam a fertőzést bekeptam két szemet este és reggel is. Délutánra már erőteljesen csökkentek a tüneteim. Az erőteljes kétszemes szedést még folytattam a nap során és tulajdonképpen a második nap reggelére teljesen tünetmentesnek mondhattam magam. Utána még napi 3X1 szemet szedtem pár napig és teljesen túl lettem rajta. A családba mindenki napi 2 szemet szedett és így nem is kapták el.

Péter
Orosháza
Boldog Új évet mindenkinek! Szeretném mindenkinek elmondani az örömömet. A PSA értékem egy alkáli sótol teljesen normalizálódott. Előtte 26,2 volt most viszont 4,8 lett csak. Ez nagyon jó érték mert az orvos szerint azt jelenti hogy leállt a daganat. Köszönöm Péter

Anikó
Csorna
Köszönöm önöknek a sok tanácsot és segítséget amit a párom betegségéhez nyujtottak! Ha önök nem lettel volna ő már biztosan nem ünnepelhette volna velünk a karácsonyt. Nagyon rossz állapotban volt a daganatok és az áttéteik miatt. Az alapdaganata prosztata daganat volt de a hosszas kezelések során már teljesen tele volt áttétekkel és nagyon leromlott az állapota. A tanácsukra kezdtük meg tömjén kapszulás kezelést alkáli só kenésével. Túl vagyunk a második kúrán és a férjem állapota nagyon jó. Visszahízott, ujra mozog, sétál és kimondottan jól érzi magát. Vizsgálatok még nem voltak, de nekünk már az is nagy eredmény hogy ő jól van és együtt ünnepehetünk. Köszönjük és Boldog Újévet Önöknek és mindenkinek!

Edit
Budaőrs
Hormonális problémákra használtam a lignant. Változó korban vagyok. Az önöknél kapható kapszulát szedtem. Az eredmények nagyon jók lettek és a problémáim is jelentősen csökkentek. csak ajánlani tudom mindenkinek! Boldog Karácsonyt! Edit

Csaba
Debrecen
Az agyamban volt egy csomó amit 2017 óta kezelnek kemóval és sugárterápiával. Ment össze, de teljesen nem múlt el. Az mr szerint összement de aktív maradt. Javaslatukra alkáli sóval kezdtem kezelni. Három hónapig csináltam amig az új mr ideje el nem jött. Az új vizsgálat szerint a meglévő kb. 1,5 cm-es csomó már csak 0,5 cm-esnek látszik és nem aktív. Az orvos szerint elpusztult vagy teljesen leállt. Ez egy nagyon jó eredmény! Gartulálok az alkáli só kúra kitalálójának!

Györgyi
Soltvadkert
Tömjént és alkálit szedtem a melldaganatom áttéteire. (Az alapdaganatot és pár nyirokcsomót a melllevétellel eltávolították.) Az újabb keletkezett nyirokcsomók felpuhultak és visszahuzódtak. Áttét nincs sehol. Legalábbis a ct szerint. Így már csak a megelőzésre kell gondot fordítanom.

Gizella
Körmend
Mi is nagyon szeretnénk megköszönni az alkáli só kúrát! A férjem használta. Nagy siker volt mert a máján lévő csomók nagy része eltűnt illetve kisebb lett. Először féltünk tőle a sok kemó után, de a használata egyszerű és nincsenek mellékhatásai. Talán csak egy kicsi fáradtság de az betudható másnak is. Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom!

Ildikó
Budapest XVI.ker
A forumban olvastam hogy a tömjén kapszulájuk sok esetben javította a betegek cukorszintjét. Nos én már 14 éve cukorbeteg vagyok. Kipróbáltam a tömjén kivonatos kapszulát. Hát érdekes dolgokat produkált... Először is adott egy óriási tuningot : több energiával többtöbb erőt. Jobban alszom és szerintem az immunrendszeremet is feltuningolta mert közösségben dolgozom ahol jelenleg mindenki köhög, érdekes módon még nem kaptam el. Pedig hamar rám szoktak szállni a bacik és a virusok. A cukorrol : kb. egy hónap után a reggeli érték 20 %-al csökkent. Ez nagyon szép eredmény! Most egy hete abbahagytam a szedést és úgy néz ki az eredmény tartós, mert csökkenés változatlan!

Margit
Sárbogárd
A páromnak a tüdején voltak csomók amiket nem tudtak beazonosítani. Mintát nem engedett venni és a kemot is elutasitotta. Sajnos anyagilag nem állunk túl jó ezért csak a papaya kapszulájukat tudtuk kipróbálni. Azt szedte hét héten keresztül nagy dózisban. Pénteken voltunk egy kontrol vizsgálaton ahol át is világították. A doktornő azt mondja hogy most nem látja azokat a foltokat és nem érti hogy mitörtént. Reméljük ez gyógyulást jelent. Bár az orvos visszahívta ujabb vizsgálatra január 22-ére. Addig is mindent nagyon köszönünk.

Erzsébet
Zirc
A Tamástól kaptam meg az önök elérhetőségét és írásban konzultáltunk. A betegségemre kértem tanácsot és kúrajavaslatot. Méhdaganatom van nagyon sok áttéttel a hasban a nyirokcsomókon és még a tüdőmön is. A javaslatukra tömjén kapszulát szedtem alkáli sós kúrával. A dolog tényleg működik mert nagyon jól érzem magam tőle. Megszűntek a fájdalmaim. Igaz CT még nem volt de az ultrahangos szerint nagyon szépen javulok. Jóval kisebbnek látja a csomókat. Eddig ilyet nem tapasztalt pedig a kemo alatt is gyakran elmentem hozzá. Az ultrahang szerint kisebedtek. Sajnos a ct-ig még van két hónap, de nagyon reménykedem mert az állapotom sokat javult. Köszönöm

Sándor
Mezőkövesd
Alkálit haszálok kb. 2 hónapja. Igyekszem összegezni a tapasztalataimat: Prosztata daganatom van jelentős áttétekkel a csontokban. Gerinc, medence, bordák. Szóval nem jó a helyzet. A két hónap alatt, amióta használom az alkálit a legutolsó szintigráfia szerint az áttétek terjedése teljesen megállt, néhol meg teljesen eltűnt. Sajnos a károk amit a daganatok a csontokba okoztak még nagyon jól látszanak de már nem aktívak. Legalábbis az értékelésben ezeket írták le. Szóval összeségében nagyon jó hatással van a betegségemre, úgyhogy folytatom. Sanyi

Ágnes
Cegléd
A csillagánizs kapszula nagy dolog! Fertőzés orrfolyás szinte egy nap alatt gyógyul. A családba már csak ezt használjuk. Orrfolyásra, influenzára meg minden vírusos nyavalyára. Kitűnö megoldás és nagyszerű innováció. Szerintem jó lenne ezt sok emberhez eljuttatni mert jobban működik a patikákban kapható szereknél.

Veronika
Dunaújváros
Mi már régóta használjuk az alkálit. A férjemnek kissejtes tüdődaganata van. Kiindulási nagysága idén január végi ct alapján 3,8 cm. Március közepe óta használjuk az alkálit. A férjem nagyon jól van nincs betegség érzete és tünete sem. Jókat eszik és sokat sétálunk. Úgy él mint egy egészséges ember. A legutolsó ct szerint (ez október végén volt) a csomó nagysága már csak 0,5 cm. Ezt nagyon jó és jelentős eredménynek tartják az orvosai, különösen ennél a daganatfajtánál.

Teréz
Érd
A férjemnl találtak egy eléggé agresszív tüdődaganatot. Az alkáli sóval kezeljük már a harmadik hónapja. Most volt egy nagyobb kontroll ami ct és vérvizsgálatból állt. A daganata ami kezdetben 3X5X3,5 cm-es volt az most 2X2X1 cm-es és nincs sehol áttét. A tüdőgyógyász teljesen el volt képedve mert még ilyen javulást nem látott kemoterápia nélkül. Nagyon köszönjük a segítséget. Folytatjuk a kúrát mert van még mit eltüntetnie...sajnos.

Erika
Eger
Köszönöm a segítséget és a javaslatot. Leukémiára szedtem a tömjén kapszulájukat emelt dózisban két hónapig. A vizsgálat ami tegnap volt azt mutatta ki hogy a betegségem megállt és remisszióba került. Ez azt hiszem azt jelenti hogy nyugalmi állapotban van. Most már én is nyugodtabb vagyok, köszönöm önöknek!

Ágota
Kiskunhalas
A páromat kezeltük alkáli sóval. Nagyon rosszállapotú gyomordaganatos beteg volt állandó fájdalmakkal és kicsi de érezhető mennyiségü hasvízzel. A kezelés hatására megjött az étvágya a hasvíz jelentősen csökkent (pontosabban az érzékelhetőség határa alá ment), a fájdalmai kezdtek elmúlni, majd véglegesen megszűntek. A ct szerint a gyomorfalon lévő beszűrt daganat megközelítőleg 30%-al lett kisebb az előző vizsgálathoz képest. Folytatjuk a kezelést mert ez szerintem jó eredmény. Ágota.

Klára
Budapest XIII.
Én is szeretném szaporítani az elégedett betegek számát. Az alkáli és a tömjén nálam is nagyon bevállt. Áttéteim vannak a tavaly előtti méhnyak daganatom következményeként. Őket kezeltem ezekkel a csodálatos találmányokkal. Az eredménnyel nagyon meg vagyok elégedve és az onkológusom is. Bár ő inkább nem akarja érteni hogy mi történt. Summázva kb. 40%os javulás másfél hónap alatt. Ez remek! Klári

Vera
Szolnok
Fültőmirigy daganatra használtam a tömjént. Ez egy nagyon ritka betegség és pont engem büntetett meg vele a sors. A szerencsétlenségben a szerencse hogy önökre találtam és hozzájuthattam a tömjén kapszulához. Ezt szedtem nagy dózisban legalább két hónapig amig ujra meg tudtam vizsgáltatni. Nos az eredmény tényleg nagyon jó lett mert műteni nem kell sőt a sebész és az onkológus egybehangzó véleménye szerint további kezelést nem igényel, csak megfigyelést és kontrollt. Köszönöm a segítségüket!

Győző
Dunaújváros
Izom daganatra kentem az Alkáli sót. Ezzel akartam elkerülni a műtétet mert az maradandó kárt okozna a vádlimban ugyanis ott volt a daganat. De csak volt! Egy teljes hónapot kentem rá az alkálit és annyira visszahúzódott hogy már nem kell műteni sem. A doki azt javasolta hogy még egy hónapig csináljam azt amit eddig csináltam és teljesen el fog tünni. Igy nem igényel más radikális kezelést. Köszönöm. Győző

Zsuzsanna
Gyula
A férjem két éve küzködik agydaganattal. Volt már műtét, sugár, meg folyamatos kemó. Sajnos most ujra kiújult. Agresszív fajta mondta a kezelőorvos. A kiújulás nem volt nagy csak olyan 0,5 cm-es. De félő hogy nagyon gyorsan ismét növekedni kezd ezért azonnal léptünk rá. A hagyományos kezelésekbe egy kicsit belefáradtunk ezért alternatív megoldást kerestünk. Az alkáli sót meg a tömjént találtuk a legbiztatóbbnak, ezért ezzel próbálkoztunk. A kezelést siker koronázta mert a két hónappal későbbi MR már nem látott semmit. A kiújulás eltűnt. Örülönk hogy mindezt nem kínok árán (kemo és sugár, vagy műtét) hanem szinte kellemesen az alkálival és a tömjénnel értük el.

Valaki
Budapest
HPV fertőzés miatt kerestem meg önöket kb egy jó hónapja. Nálam három fajtát is kimutattak amit a kezelőorvosom szerint nem igazán lehet eredményesen kezelni. Önök a csillagánizs kapszulát javasolták szedni naponta 3 szor 2 szemet. Végigszedtem egy teljes hónapot és most voltam ujra vizsgálaton. Nagyon jó lett az eredmény mert a három virusbol kettő már nincs bennem a harmadik erösssége meg annyira lecsökkent hogy aligha okozhat már problémát. Ezt mondta a kezelőorvos. Ajánlani fogom másoknak is mert nagyon jó.

Tamás
Zirc
Az alkáli só nagyon klassz. A meglévő 3 daganati csomó a kezelés hatására körülbelül 20-30%-ot csökkent. Legalábbis a ct eredmény ezt mutatta. Az időszak alatt más kezelést nem kaptam. Tehát az eredmény csak ennek köszönhető. Egyébként tüdődaganatról van szó ami laphámsejtes.

Gabriella
Harkány
Köszönjük a tömjén kiszállítását. A kapszula nagyon jó volt. Naponta 3X2 szemet szedtem és sok minden jó irányba változott: beállt a vérnyomásom és a vércukrom is. A véreredményeim olyan jók lettek mint egy 20 éves fruskának. Jól alszom és jókat eszem. Szóval a tömjénnek köszönhetően igazából élem az életem és megszűntek a kellemetlen öregkori problémák. Többek között az izületi fájdalmaim is elmultak és megszépült a bőröm. (Egy öreg fruskának ez sem utolsó!) Köszi mindent.

Anikó
Tokaj
Melldaganatra használtam az alkáli sót. Nem volt nagy és mintát sem vettek még. Beutaltak további vizsgálatokra. Ez a kenegetős só jól működött mert az eredmények is ezt igazolták. Mire ujra vizsgálni kezdték már nem látszott. Köszönöm a segítséget.

Mária
Miskolc
A férjemnek nagyon nehezen kezelhető májdaganata van. Nem igazán akar összehúzódni pedig elég sok kemót kapott már. Megpróbáltuk rá az alkáli sót. Elöször féltünk tőle mert eléggé rossz már a máj kiválasztása. Ettől függetlenül nagyon szépen tejesített. Nem volt tőle fáradt és levert és nem volt sem hányingere sem bármilyen rosszulléte. Szóval jól viselte mert nem voltak olyan hatások amik megviselhették volna. Amikor a kúra lejárt egy újat kezdtünk mert nem tudtuk hogy mikor kerülünk be újra vizsgálatra. A vizsgálat a második kúra fele körül volt. Itt az írták le hogy a májon lévő nagy daganat 20-25%-al csökkent és a kicsiknek több mint a fele eltűnt. Ez nagyon szép eredmény de sejtettük is mert a férjem a kúra közben nagyon jól érezte magát. A kezelést folytatjuk.

Péter
Budapest
Én a Zitának a szomszédja vagyok. Együtt kerestük meg önöket a problémáinkkal. Nekem erőteljes hajhullásom kezdődött (Alopécia azt mondják.) és ennek hatására a fejtetőmön jól látható kopaszodás indult el. Van valami nagyon mérgező kence, azt hiszem minoxidilnek hívják amivel ez állítólag kezelhető lenne, de nagyon sok a felsorolt mellékhatás. Igy a férfi progeszteron krém mellett döntöttem. Nem mérgező és naponta elég egyszer a könyök belsejére felkenni. Hinni azt nem hittem benne, de kipróbáltam. Nagyon jó a krém! A hajhullásom már a harmadik naptól mérséklődött és egy héttel kb. később abba is maradt. Tényleg jó és működőképes! Javaslom minden férfinek aki elmúlt 40, hogy használja, mert megéri és biztonságos! Ja a legfontosabb : nincs mellékhatása!

Zita
Budapest
Kedves Admin! Doktor úr! A lányomnak nagyon pattanásos az arca és a nyaka. Most van abban a korban amikor ez problémát is okoz neki és nagyon szégyenli is. Nagyon sokféle terméket kipróbáltunk. Többféle antibiotikumot is szedett, meg kente vele az arcát de csak csak visszatértek az aknés pattanások. Az ön javaslatára megpróbáltuk a tömjén krém balzsamot is!Naponta kétszer kente be vele a csúnyább területeket. Nagyon szépen javult és az arca szinte kivirult. Ujra szép a bőre és nincs rajta pattanás (csak elvétve egy-két darab.). Ez az állapot már a második hete van, tehát valószínüleg igy is marad. (Egyébként ilyen jó eredményt egyik antibiotikummal sem értünk el!) Köszönjük önnek és a mögötte álló csapatnak. Zita

Tímea
Tihany
A tömjént használtuk immunproblémákra én is meg a párom is. Nagyon jó volt a hatása pedig csak napi 3 szemet szedtünk fejenként. Idén a kezdődő allergia szezont meg sem éreztük eddig. Nincs orrdugulás és levertség. Nem kaptuk el az infulenzát sem amikor a fél környék benne volt. Nálunk nagyon bevált. Köszi.

Gyógyult betegek tapasztalatai
Erika
Veszprém
A páromnak gégedaganatot találtak és javasolták a kemót, majd utána a teljes eltávolítást. Ebben nem igazán nyugodtunk beleezért alternatív megoldásokat kerestünk. Rátaláltunk a tömjénre és az alkáli sóra. A legnagyobb dózist kértük és azt csináltuk végig. Kb. egy hónap után volt az első vizsgálat a gégésznél aki nem igazán értette hogy mi volt a meglepő javulás oka. Mert az volt! Jelentős és számára hihetetlen javulás. Folytattuk a kúrát és egy hete végre elmehettünk ct-re és újra az orvoshoz. A vélemény az volt hogy már nem kell megműteni hiszen csak egy kicsi csomó látszik ezért ezt majd ambulánsan lekapargatja valamikor és teljes lesz a gyógyulás. Nagyon örültünk az eredménynek és mindenkinek elmondtuk hogy a gégerákra van megoldás! Köszönjük.

Ildikó
Ajka
A férjemnek vettük az alkáli sót a tüdő daganatára. Az első hónapban még nem tudtunk menni ct-re de a második vége fele igen. Az eredmény nagyon jó volt mert a daganat összességében olyan 30-40%-al összehúzódott. Csak az alkáli sót kapta a kemót nem. Folytatjuk a kezeléseket az önök javaslatára. Ildikó

Emma
Gyula
A gyermekemnél próbáltuk ki a tömjén kapszulájukat. 24 éves. Leukémiás betegségben szenved már három éve. Két hónapig erőteljesen adagoltuk neki a tömjén kapszulát napi 6X3 szemmel. Most lett a vizsgálati eredmény kész amelyben teljes remissziót írnak le. Nagyon örülünk ennek az eredménynek. Mi is köszönjük önöknek!

Zsuzsanna
Baja
A páromnak az agydaganatát kezeltük az alkáli sóval és a tömjén legnagyobb dózisával. Az eredmények meglepően jók lettek. Egyenlőre elhalasztották a műtétet is mert a javulás az MR szerint olyan foku hogy várható a daganat teljes regressziója is. Köszönjük a segítségüket!

Árpád
Mohács
Vastagbél daganatra használtam az alkáli sót. Ugyan megműtöttek de sajnos nem tudták teljesen kivenni a daganatot mert a bélszakasz több helyütt is érintet volt. Hagytak bennem egy 6 cm nagyságú részt. Ezt kezeltem az alkálival. A javulás lassan indult be de a második hónap küzepére amikor a ct volt már látszott egy 30%-os javulás. Tovább csináltam és kb. másfél hónappal később még tovább csökkent. A következő ct-n a daganat kb olyan 2 cm-esnek látszott és áttét nem volt sehol. Sőt azt is leírták hogy ez a 2 cm-es szakasz valószínüleg már elhalt sejteket tartalmazhat. Folytatom amig a daganat teljesen el nem tűnik. Köszönöm a segítséget. Árpi

Ildikó
Nagykanizsa
A páromnak nyelvgyök daganatot diagnosztizáltak év elején. Kemót is kapott de sajnos a nagysága nem csökkent. Az önök javaslatára tömjént adtam neki és alkáli só kúrát. A második hónaptól a daganat megindult visszafelé vagyis elkezdett a mérete csökkenni. Tovább folytattuk a kezeléseket és mos ott tartunk hogy a mérete kb. 35%-ra csökkent és továbbra is megy össze. Nagyon hatékony ez az összeállítás. Nagyon köszönjük!

Magdolna
Budakeszi
Petefészek daganatot fedeztek fel nálam. Nem vártam a további vizsgálatokra hanem elkezdtem alkáli sóval kezelni. Mire egy hónappal később a ct-re sor került ott már nem látszott semmi. Az orvosom nem akarta elhinni ezért ujra vizsgálatok indultak hogy megtalálják amit kb. két hónappal azelőtt felfedeztek. Hál istennek nem jártak sikerrel. Az orvosom megállapította hogy már nincs daganat. Azt mondta hogy spontán gyógyulásról lehet szó mert ritkán előfordul. Én tudom hogy nem ez történt. A gyógyulásomat az alkáli sónak köszönhetem.

Attila
Cegléd
Vérnyomás beállításra szedtem a tömjén kapszulát. A vérnyomásom mindig 150/95 körüli volt. A tömjén szedése közben már a második héten rendeződött a vérnyomásom. Nagyon szépen beállt 130/80 körülire. Voltam vérvételen is, ahol semmi kiugró értéket nem találtak.Itt is minden rendeződött. A tömjén kapszula nagyon hatékonyan működött nálam. Atti

Anikó
Sopron
Melldaganatra s számos áttétére vettem meg az alkáli sót és a tömjén kapszulát. A tanácsadó azt mondta hogy egy hónap alatt jelentős eredményeket kell elérnünk vele. Nálam az egy hónapos kezelés eredménye a következő volt. Az áttétek jelentős méretcsökkenésen mentek keresztül, szinte majdnem teljesen eltűntek, az alapdaganat pedig b. 20%-os csökkenést mutatott. A kezelőorvos nagyon megértően azt mondta hogy ez egy nagyon jó eredmény, mrt kemoval sem lehetne jobbat elérni. Ezek viszont nem kemoterápiéás eszközök igy mellékhatásuk sincs! Ennek tudatában folytatom a kúrákat. Anikó

Márta
Bicske
Nekem sajnos nagyon kevés a nyugdíjam úgyhogy csak a D3 krémüket tudtam megvenni. Ezt kentem naponta háromszor. A melldaganatomat kezeltem vele. Az év elején vették észre a mammográfián hogy egy kb. fél centis csomó van a bal mellembe. Kemót meg mintavételt nem akartam ezért egyszerűbb megoldásokat kerestem. Sokat olvastam az angol oldalakon a melldaganat és a d-vitamin hiány közötti összefüggésekről ezért megrendeltem a D3 krémet. ezt még elbírta a kevéske havi pénzem. Három hónapig kentem naponta három alkalommal. utánna rászántam magam egy kontrollra, lessz-ami lesz alapon. Láss csudát! A fél cm-es csomó teljesen eltűnt. A vizsgálat szerint (ct) teljesen tiszta és egészséges vagyok.
Nagyon örülök. Köszönöm.

Andrea
Miskolc
Sajnos engem is elért a méhnyakrák. Sajnos mire észrevették már voltak áttétek és eléggé leromlott az állapotom is. Az áttétektől felvizesedett a hasam és erősen feszített. Állandó fájdalmaim voltak. Az orvos szerint már több kemót nem adahatnak mert nagyon rossz az egészségi állapotom. A menyem ismerőse révén talált rá erre az oldalra és a javaslatukra megrendeltem a legerősebb csomagot alkáli sóval. Szedni keztem és szinte napról napra éreztem a változásokat. A fájdalmaim a 20. nap körül teljesen elmúltak. A hasamból leszivták a vizet és azóta sem tellett fel. Nagyon jól éreztem magam. A szokásos vizsgálatok is nagyon biztató eredményeket hoztak: A daganatok és áttétek 60% - a eltűnt és a megszűnt. Nagyon jól érzem magam és bizakodom, hogy így hamarosan meggyógyulok. Köszönöm a lehetőséget.

Györgyi
Debrecen
A páromnál csináltuk az alkáli kezelést. Neki agydaganata van az agresszivebb fajtából. A kezelés alatt mellékhatásokat nem tapasztaltunk. Az egy hónappal későbbi MRI közel 20-30 %-os javulást mutatott. Köszönjük!

Péter
Cegléd
Leukémiás betegségben szenvedek már évek óta. A véreredményeim egyre rosszabbak lettek. Sok mindent keresgéltem a neten és rátaláltam a lignan kapszulára. Ezt kezdtem használni. Naponta 3X3 szemet szedtem két hónapig amikor esedékessé vált a következő nagy vizsgálat. Az eredmények alapján a betegségem sokat javult és a vér eredményeim is nagyon jók lettek. Az orvosom nagyon csodálkozott ezen a javuláson mert azt mondta hogy a betegségem stádiuma alapján ez nem lenne lehetséges. Nagyon köszönöm a segítséget. Péter

Anna
Nagyvárad
Az édeanyamnak a hashártyáján vannak daganatok ezért megjelent nála az ascites a hasvíz. Már harmadszor szivatták le de mindig ujra megtelik nagyon gyorsan. A legutolso lesziváskor megkezdtük az alkáli sót kenni neki. Eddig kéthetente szokott nagyon erősen feltelni vizzel de most már egy hónap is eltelt de még nem kellett leszivatni. Nem feszit neki és nincs is sok vize. A kezelőorvosa aszt mondta hogy azért nem telik fel ujra vizzel mert azok a daganati sejtek amik ott vannak és termelik a vizet azok száma lecsökkent mert elpusztultak. Nagyon jól működik az alkáli só mert más kezelést nála nem használtunk. Anna

Győző
Nyíregyháza
A páromnál agydaganatot diagnosztizáltak. Állandóan fáradt volt és sokszor ájult el. A kezelőorvosa az mr után azt mondta hogy ez gliobastroma ami nagyon agresszív fajta és nagyon nehezen kezelhető. Műteni egyenlőre nem lehet mert rossz helyen van. Kemót vettünk fel egymás után 4 hónapig. Sajnos a daganat nagysága nem csökkent sőt egy kicsit növekedett is. Sajnos a feleségem állapota közben rosszabodott. Egy ismerősünk javasolta az alkáli só kúrát és mivel veszteni valónk nincs kipróbáltuk. Az alkáli sót két hónapig kentük és aztán kerültünk be újra mr vizsgálatra. Ott azt állapították meg hogy a daganat jelentősen (40%) csökkent. Ez nagyón jó eredmény. Folytatjuk a kezelést. Köszönöm.

F. Ildikó
Budapest
Én egy kisebb dagantra szedtem a tömjén kapszulájukat. A daganat a petefészkemen volt. A nagysága olyan 1,5 cm-es volt. Egy hónap után már nem látszott. A tömjénből az önök javaslatára 6X3 szemet szedtem. A dologban az a legérdekesebb hogy cukorbeteg vagyok és a tömjén szedése közben a cukorszintem először körülbelül 20 %-al esett le majd a hónap végére szinte normálissá vált. Tulajdonképpen nem kell már szednem a metformint mert minden mérés szerint normális lett a cukorszintem. A reggeli mérések 4,2 és 5,1 közötti értékeket mutatnak.

Irén
Hajdúszoboszló
A vérnyomásomra fogyasztottam a tömjén kapszulát. Valóban jól működik mert napi 3X2 szemet szedtem és egy hónap alatt mindenféle más gyógyszer nélkül levitte 125/85 -re. és azóta ott is maradt. Tehát megszűnt a magasvérnyomásom mindenféle gyóygszer nélkül. Köszönöm a segítséget.

Gyöngyi
Budapest
Tavaly egy kisebb daganat volt a méhemen. A nagysága kb. 1.5 cm-es volt. Felvetődött a műtét kérdése (méheltávolítás?) de én halasztást kértem. Megkezdtem egy alkáli sós kúrát és hozzá a javaslatuk alapján a tömjénből a napi 6X3 szemet szedtem. Egy hónappal később mikor ezek elfogytak elmentem egy újabb vizsgálatra. Volt ultrahang aztán ct is. de a daganat már egyiken sem látszott. Az orvosom szerint "érthetetlen módon" felszívódott. Számomra a dolog nem volt érthetetlen hiszen az alkáli sót és tömjént használtam. Bíztam benne hogy jó lesz de ilyen gyors és jó eredményre nem számítottam. Gyöngyi

Ádám
Kaposvár
Én csak a cukromra és a vérnyomásomra szedem a tömjén kapszulájukat. Amikor elkezdtem szedni akkor a reggeli cukrom 9,2-9,8 volt, a vérnyomásom meg állandóan 150/90 - 160/95 volt. Egy hónap szedés után (napi 3X2 szem) a reggeli cukrom már csak 7,1-7,3 volt (a cukortablettákat csökkentenem kellett!) a vérnyomásom meg olyan 140 körülire állt be. Egy hónappal később a cukrom már teljesen a normális határok körül mozgott és a vérnyomásom is teljesen normalizálódott. Abbahagytam a cukortablettákat és a vérnyomáscsökkentőt is mert már nincs rájuk szükség. Arról nem is beszélve hogy kirobbanó formában érzem magam. Köszönöm a lehetőséget. Folytatom a kezelés a biztonság kedvéért. Ottó

Zsuzsanna
Szeged
Melldaganatom volt és megműtöttek. Sajnos a csonkolás elkerülhetetlen volt. Azonban az áttéteket nem tudták kivenni. A ct áttéteket jelzett a tüdőmön és az agyamban is és a csontokon. A kemotol nagyon féltem ezért először alternativ megoldássokkal próbálkoztam. Sok mindent kipróbáltam (sajnos szinte eredménytelenül!) mire eljutottam az alkáli sóhoz és a tömjénhez. Legalább két hónapig használtam ezeket mire ujra ct -t tudtam kiharcolni. Az eredmény megérte mert a ct szerint a daganatok "jelentős regressziót mutattak". Számszerint az agyban lévő szinte nem is látszott, a tödőn és a csontokon lévők pedig összehúzódtak legalább 50-60%-al. Ez nagyon jó eredmény. Köszönöm a lehetőséget! Folytatom.

Edit
Mogyoród
Én a cukromra használtam a tömjént. Egy hónap alatt 30 %-os cukorszint csökkenést értem el vele. A reggeli cukorszintem meg szinte jó mert most már több napja 6 és 6,5 között mérek. Az inzulinomat is csökkentenem kellett mert annyit javult a betegségem. Köszönöm.

Péter
Keszthely
Nálam az alkáli só vált be nagyon. Agydaganatom van és azzal a tudattal éltem eddig hogy bármikor történhet egy törés és akkor azonnal műteni kell különben nem élem túl. Igazából tüneteim még nem alakultak ki kivéve az állandó alattomos fejfájás és néha a megelőzhetetlen szédülés. A daganat nagysága a február 6-i mr szerint 2.5 cm. Az alkálit március 14-e óta használom. A mult héten voltam egy újabb mr-en és most kaptam meg az értékelést. A daganat nagysága 1.8 cm-re csökkent így műtétre egyenlőre nincs szükség. Magamról: a fejfájás szinte teljesen elmúlt és a szédülések száma is erősen lecsökkent. Az elmult egy hónapban csak kétszer volt!

Magdolna
Budapest XV
Az alkáli sót és a tömjént szedtem a betegségemre. Nálam is hormonális alapú nőgyógyászati daganatot találtak és már sajnos számos áttéttel. Az egészségem nagyon megromlott. Állandó fáradság és fájdalmak között életem. Egy hónapja használom az alkálit és a tömjént. A vizsgálatok szerint nagyon sokat javultam. Az áttétek jó része visszahúzódott. A fájdalmak szinte teljesen megszűntek és sokkal jobban érzem magam. A fárdtságom is egyre jobban múlik el. Összességében nagyon hatékony ez a kezelési mód ezért mindenkinek ajánlom. Én biztosan folytatni fogom mert nekem nagyon bevállt.

Júlia
Szentgotthárd
Évek ota betegeskedem a méhnyak daganatommal. A méhemet és minden érintett részt már tavaly eltávolítottak és eléggé sokszor kaptam kemot is. Sajnos azonban áttétek jelentek meg a hasamon a tüdőmön és valószínüleg a belek környékén is. Igazából rosszul nem éreztem magam csak a ct mutatta ezeket ki. Ujra kemot javasoltak amit most nem fogadtam el hanem egy kis időt kértem. tavaly hiába kemoztak mégis áttéteim lettek! A fiam avasolta hogy alternativaként probáljak meg mást is. Keresgéltünk az interneten és ráakadtunk az alkáli sóra és a tömjénre. Elkeztük a kezelést alkáli meg tömjén emelt kurával. Két hónapig csináltam és jött egy ujabb ct. Az eredmény nagyon jó lett. a hason lévő daganatok szinte teljesen eltűntek és a tüdőn lévő áttétek is visszahuzodtak mert már csak egyet láttak. A beleken látott daganatnak minősitett elváltozás már nem látszott. Szóval nagyon jó eredmények lettek. Köszönöm a segítségüket a gyógyulásban és folytatni fogom amig kell. Júlia

Éva
Vác
A páromnál használtuk a tömjént és az alkáli sót. Gégedaganatja volt. A kezelés hatására nagyon összement így az orvosa lényegesebb roncsolás nélkül ki tudta venni. Most daganatmentes. Köszönjük!

Edit
Érsekújvár
Mi csak jot tudunk mindenkinek mondani az alkáli sorol. A daganataimat kezeltem vele. Voltak a hasamon a tüdömön és a beleken is. Korolbelül két honapot használtam es a dagantok szama es nagysága is sokat javult. A szorasok eltüntek es a nagyobbak meg osszementek. Aszt mondta az orvos hogy nagyon hatekony kurat csinaltam mert nagyon jok az eredmenyek. Tovabb fogom folytatni amig teljesen meg nem gyogyulok.

Piroska
Tokaj
A férjemhasnyálmirigy daganatát gyógyítottuk alkáli sós kúrával. Elötte kemókat kapott de a daganat csak nem akart összébb húzódni. Négy hónapos kemózgatás után úgy döntöttünk hogy váltani kell mert a helyzet nem javult sőt... Az alkáli sós kúrát kezdtük el használni és már a második hónaptól a daganat csökkenni kezdett. Ez ebben a betegségben nagyon nagy teljesítmény! Tovább csináltuk a kúrát és most értünk el oda hogy a kezdetben 4X5X3 cm-es daganat összement a felére. Találtunk egy jó sebészt aki meg fogja műteni és végre daganatmentes lesz. Köszönünk mindent! Piri

Erzsébet
Balmazújváros
Alkáliztam és tömjént is szedtem a betegségemre. Nekem méhdaganatom volt (azt kivették) és az áttétei okoztak problémát. A kezelések után azt állapították meg hogy nagyon sokat javult az állapotom és a daganatok száma "szignifikánsan" csökkent. A fennmaradók nagysága is csökkent. A kezelőorvos azt javasolta hogy folytassam mert nagyon jó hatással vannak rám ezek a készítmények!

Marianna
Kiskunfélegyháza
Szaporítom a pozitiv hozzászólásokat én is. Nekem a hashártyámon és a tüdőmön találtak áttéteket egy korábbi daganatos betegségből kifolyólag. Alkáli sóval kezeltem magam két-három hónapig. Most voltam kontrollon. Ct-t is csináltak. A daganatok száma az alkáli sónak köszönhetően nagyon lecsökkent. A tüdőmön lévő 6 db-ból csak kettő maradt. A hashártyámon lévő dagantok is nagyon sokat csökkentek és két hónapja nem is teltem fel vizzel. Nagyon köszönöm a segítséget és a lehetőséget az alkáli sóra.

Krisztina
Kecskemét
Én is csak a jó tapasztalatainkat szeretném megosztani mindenkivel. Az édesapánkat kezeljük az alkáli sóval. Neki tüdő daganatot találtak egy éve. Akkor azt javasolták neki ha elfogadja a kemokezelést akkor talán még van egy-két éve. Természetesen ebbe akkor belementünk mert nem volt más választásunk. Az idő múlásával be kellett látnunk hogy a kemo nem igazán hatásos mert a daganat növekedni kezdett, sőt lett még egy másik is. Nagyon rosszul álltak a dolgok. Nem sokkal később rátaláltunk erre a honlapra és rendeltünk egy alkáli só kúrát. Most már a harmadikon vagyunk túl a két daganatból ismét már csak az egyik látszik és az is nagyon szépen összement. Szerintünk és az orvos szerint is közel a teljes gyógyulás. Köszönjük az alkáli sónak!

Éva
Szombathely
Köszönöm a segítséget amit nekem nyújtottak. Igazán őszintén számíthattam a segítségükre. A melldaganatomat kezeltem az önök készítményeivel. Az orvosok lebegtették a szemem előtt a teljes melllevételt és a kemoterápiát. Az alkálival kentem magam és tömjént szedtem hozzá. Tapasztalat : a hónap végére a nagy daganatom felpuhult és kifele jött. A nagysága is csökkent. Most voltam az orvosomnál aki azt ígérte hogy most már ki tudja venni a teljes mell eltávolítása nélkül. Igy hamarosan daganatmentes leszek. Köszönöm.

Éva
Kecel
Az alkálit használtuk csak mert csak azt tudtuk megfizetni. De teljes mértékben meg vagyunk vele elégedve. Az édesapám májdaganata szépen húzodik össze. Megszüntek a fájdalmai és az étvágya is nagyon jó lett. A véreredményei is jók lettek és az ultrhang szerint a lebenyekben lévő csomók nagysága jelentősen csökkent. Nagyon szépen javul. Sokat sétál és jókat eszik. Szerintem ez a lényeg és a gyógyulás fokmérője. Köszönjük!

Gábor
Gödöllő
Köszönöm a sok segítséget amit a betegségembe nyujtottak és segítették a felépülésemet és a gyógyulásomat. Az alapdaganat a vastagbelemen volt és már tisztességesen megszórta a környéki nyirokcsomókat is. Találtak valamit már a tüdőn is amit áttétnek írtak le. A máj is gyanuba került de azt nem tudták tisztázni. Közben én meg kezdtem nagyon gyorsan leépülni. Étvágytalanság és állandó rosszullétek váltották egymás és mindezek következményeként tekintélyes fogyás. Alkáli sót használtam és hozzá nagy mennyiségben tömjént meg papaya kapszulát. Most vagyok túl a második hónapon. Sokat híztam és az étvágyam is rendbe jött. A kontrollvizsgálatokon azt állapították meg hogy az áttétek legnagyobb része etűnt. A tüdőn sem látszik semmi és a májon sem. A vastagbélen lévő kiindulási vastagodás a 20 %-ára csökkent. Szinte minden tünetem megszűnt. Egyszerűen jól érzem magam és ezt is nagyon köszönöm.

Ancsa
Zirc
Az elsők közt használtam a graviola kapszulát tömjénnel a melldaganatomra. Ez a kettő együtt nagyon hatékony volt mert a kezdeti nagyság (2x3x3,5 cm) érezhetően és láthatóan összement. Most 1,5x1x2 cm nagyságú. Megbeszéltem egy ismerős sebésszel hogy kiveszi és ezzel talán minden a helyére kerül. Mindent köszönök.

Gyógyult betegek tapasztalatai
Elvira
Hajduböszörmény
A férjemnek agydaganatot találtak 2016-ban. Azóta többször műtötték mert mindig kiújult. A legutolsó kiújulást 2017 decemberében látták az mr-en. Halasztást kértünk, mert most sugarazni akarták és aztán megint műteni. Alkáli só kúrát csináltunk a legnagyobb dózis tömjénnel vagy három adagot. Mr-en voltunk ismét a héten ami szerint nem kell egyenlőre műteni és sugarazni mert a daganat elhanyagolható nagyságúvá zsugorodott. Köszönjük.

Olga
Kaposvár
Alkáli só kúrát kentem. Nekem vastagbél daganatot találtak amit még nem akartak megműteni mert nagyon átszötte a beleket. Először kemózni kell és csak aztán műteni mondták. Alkáli só kúrát csináltam tömjénnel egy hónapig majd újra vizsgálatra jelentkeztem. A ct után a sebész azt mondta hogy most már meg tudja műteni mert eléggé jól összehúzdott és most már könnyen ki tudja vágni. Már meg is van az időpontom április 5. Utána daganatmentes leszek. Köszönöm

Dezső
Dunaújváros
Az alkáli só kúrát csináltam tömjén erős kúrával a vesedagantomra. Műtét előtt áltam mert a bal vesém a leállás körüli állapotban volt. A kezelés után a viszgálatok azt állapították meg hogy valószínüleg nem kell műtteni mert a működése stabilizálódott és a rajta lévő nagy daganat nagyon kicsi lett. Azt javasolta az orvos akihez járok hogy várjunk még mert ha ilyen szépen visszahúzódott lehet hogy teljesen el is múlik. Reménykedem benne ezért folytatom a kúrákat. Dezsó

Erzsébet
Hódmezővásárhely
Köszönöm minden nő nevében a weboldal jókívánságait! Itt ragadom meg a lehetőséget hogy elmondjam mindenkinek az örömömet : a hashártyámon lévő daganatnak immár vége mert eltűnt. Eddig sok mindent kipróbáltam meg elfogadtam a kemót is de a szóródás a hashártyámon csak nem akart eltűnni. Egyébkén ez a régebben kezelt és kivett petefészek daganatom maradványa. Tavaly nyár elején telt fel először vizzel a hasam. Akkor a ct szerint jókora szóródás volt a hashártyán amit azonnal kemóval kell kezelni. Hiába kemózgatták csak szenvedést okoztak vele gyógyulást nem! Állandóan felteltem vízzel. Amikor már nagyon feszített elmentem leszivatni. Ők ezt pungálásnak hívják. A harmadik pungálás után elfutott a harag és más megoldásokat kerestem. (A leszívások után általában a harmadik héten már újra felteltem.) Ez november körül volt. Miután már minden fellelhető csodaszert kipróbáltam és semmi sem hatott kezdtem megijedni. Ekkor mintha a sors vezérelt volna rátaláltam erre az oldalra. Rögtön rendeltem egy alkáli sót. A legujabb leszivás után kezdtem a felkenéseket. Az eredményt hamar észrevettem ugyanis a következő vizesedés elmaradt. Illetve másfél hónap után jelentkezett egy minimális. Miután a kúrát folytatólagosan csináltam tovább, a harmadiik hónap körül már nem éreztem semmiféle vizet. ekkor döntöttem úgy hogy ránézetek egy ct-vel. Az orvosom hosszas unszolására meglett a ct-nap március 3-án. Az eredményt ma kaptam meg : a hashártyán lévő daganatok nem találhatók. Köszönöm hogy ezt is megérhettem! Nagyon boldog vagyok.

Márta
Salgótarján
A férjemet kezeltük az alkáli sóval. Nagyon meg voltunk vele elégedve mert nagyon hatásos volt. A fejébe levő daganat 4X5 cm-ről lement 2X3 cm-re. Ez nagy eredménynek számít orvosok között mert a kemoterápiával is csak stagnáltatni tudták. Igy most újra reménykedünk a teljes gyógyulásban mert az elő alkális eredmények nagyon jók voltak. A férjem nagyon jól viselte a kezelést mert tulajdonképpen kellemes és nem volt semmiféle mellékhatása. Köszönjük.

Anna
Cegléd
Nekem is sokat segített a tömjén meg az alkáli. Nagyon köszönöm! Méhdaganatom volt és áttétekkel a hasfalon meg a beleken. Egy hónapos kezelés után nagyon sokat kissebedtek és nagyon visszahúzódtak. Az orvos azt monta hogyha nem akarok kemot akkor folytassam amit eddig csináltam. Hát fdolytatom az alkáli kúrát és a tömjént. Köszönöm

Gabriella
Nyíregyháza
Köszönjük az alkáli só lehetőségét és azt hiszem sok beteg nevében írhatom azt hogy nagyon hatásos! Nálunk a páromnál voltak problémák. Két éve egy melanomás daganatot vettek le a hátáról. Akkor minden rendben is volt, de jabuárban a kontrollon daganatokat találtak a tüdején. A mintavétel alapján az alapdaganat áttéteiről van szó. Nagyon megijesztgettek hogy csak kemóval kezelhető és jó esetben is csak 40-50 % a gyógyulási esély. Az egyik szülői jóbarátunk tanácsára megpróbáltuk az alkáli sót. Épp két kúra fogyott el amikor kontrollra jelentkeztünk ismét. Ct-t csináltak ahol a tüdején már nem láttak semmit. Az orvos először el volt képedve aztán azt tudakolta hogy mit csináltunk. Elmondtam hogy mindez az alkáli só kúrának köszönhető. Nagyon boldogok vagyunk. Nem azért mert a férjemnek eltüntek a daganatai hanem azért hogy van valami a kezünkben, amit bet tudunk vetni ha jön a rák. Ez az alkáli só kúra! Nagyon köszönjük! Gabi

Piroska
Nyíregyháza
A tömjént és az alkáli sót használtam én is a betegségemre. Nagyon sokat segített. Nekem méhnyakrákom volt és az áttéteket hozott létre több helyütt is. Ezért kezdtem alkáli sót meg tömjént használni. A kemo már nem működött mer tovább nőttek. Miután letel a kura elmentem az orvosomhoz aki ct-re utalt. Ott az olvasható az értékelésben hogy sokat javult a helyzetem mert a meglévő csomók mind számban és mind nagyságban is csökkentek. Ennek nagyon örülök és folytatom ezt a két kezelés mert szeretnék minél hamarabb teljesen meggyógyulni.

Margit
Érd
A férjem tüdejét gyógyítgattuk az alkálival. Neki két kisebb daganatot találtak a felső lebenyekben. Az egyik 2 cm-es volt a másik 3 cm-es. Az alkáli só után kértünk egy mellkas ct-t hogy lássuk merre haladunk. A ct szerint a két daganat láthatóan összébb ment úgy 30-40 %-al. Ez egy nagyon jó eredménynek számít legalábbis az orvosa szerint. Kemót még nem kaptunk mert egyenlőre időt kértünk. A férjem jól van nem köhög, jókat eszik és sokat sétál. Szerintem a javulás útján vagyunk. Köszönöm.

Viktor
Szentendre
A kedvesemnek agydaganata van. Nagyon sok mindenen átment már, de sajnos kevés eredménnyel. A daganat egyre nőtt és okozta aproblémákat. Hiába műtötték meg kiújult ujra és fenyegette továbbra is az életét. Az egyik kedves orvos ismerősöm javaslatára próbáltuk meg a legerősebb tömjén csomagot és hozzá az alkáli só kúrát. Kétkedve kezdtük el szedni a hatóanyagokat és igyekeztünk betartani a kissé furcsa használati útmutatóban leírtakat. Kb. egy hónap mulva kezdtük azt érezni, hogy ezekben tényleg van valami. A kedvesemnek csökkentek a betegségével kapcsolatos tünetei és nagyon jól érezte magát. Visszatért az életvidámsága és kedve is. Az Mr vizsgálat ezt igazolta is: jelentős daganatcsökkenés írtak le, ami nagy örömmel töltött el bennünket. Reméljük ha folytatjuk akkor előbb-utóbb véglegesen megszabadulunk ettől a szörnyű betegségtől.

Annamária
Makó
Májdaganatra használtuk az alkálit. Nagyon meg vagyunk vele elégedve mert a meglévő daganat nagyjábol a 60%-ára ment össze. A férjem a beteg és már nagyon jól érzi magát és nagyon bizakodik. Köszönjük.

Magdi
Nagyszombat
Az alkali sójukat próbáltuk ki. A férjemnek a tüdején voltak daganatok. kettö darab egy 4 centis és egy 2 centis. kenyegettük két honapig és az orvos megvizsgálta s azt mondta hogy nagyon jók az eredmények mert alig látszanak már és lehet hogy nagyon hamarosan el is tünnek teljesen. Nagyon köszönjük a lehetöseget hogy segitettek rajtunk. Magdi.

Izabella
Békéscsaba
Agydaganattal küzködöm már két éve. Sok kemón és sugarazáson túl vagyok már sőt két műtéten is. November végén úgy látszott hogy sajnos a dolgok újra súlyosbodtak mert nagyon megnehezült a mozgásom. Nem sokkal később már egyáltalán nem ment a mozgás. Szinte lebénultak a lábaim. Az MR azt mutatta hogy a meglévő daganat nőtt és emiatt vannak a nehézségeim. Mást nem tudtam tenni ezért kipróbáltam az alkáli sót. Használata közben a második héttől könnyebb lett a helyzet sőt nem sokkal később újra lábra álltam. Ezután az önök javaslatára a következő kúrát tömjénnel vettem meg. Nagyon jól tettem mert az állapotom rohamosan javult. Ujra elindultam és most már úgy járok mint régen. Kértem egy új MR vizsgálatot hogy tisztázzuk mi is történik valójában. Az orvosi megállapítás szerint a daganat jelentősen csökkent és elérte azt a méretet ami már nem nyomja a kérdéses agyi területet. Tulajdonképpen a nagysága a tavaly májusi alá ment, ami még semilyen problémát nem okozott. Nagyon szépen javulok. Remélem továbbra is így marad.

István
Eger
Kiújult lábszárfekélyem van. Tömjénnel kezeltem ami nagyon jó volt. Krémmel kezeltem külsőleg és hozzá ettem a kapszulákat. A seb egy hónap alatt teljesen bezáródott és a kenés hatására a bőr színe kezdett visszatérni a normálishoz. A kezelőorvos szerint ez a csodával határos gyógyulás és gratulált hozzá. A tömjén krémet addig használom amíg teljesen el nem tűnik minden nyoma ennek a szörnyű betegségnek. Köszönöm hogy ide írhattam.

Ágnes
Mezőkövesd
Sajnos én melldaganattal vagyok érintett. A mellemet már levették de az áttéteket sajnos nem tudták eltávolítani. Kivettek ugyan jópár nyirokcsomót is de már volt áttétem a tüdőmön és valószínüleg az agyamba is. Tömjén kúrát használtam - a legnagyobbat - és hozzá kentem az alkálit. A vizsgálati eredmények szerint ez nagyon hatásos volt mert a talált csomók száma nagyon kevés lett az előzőekhez képest és a nagyságuk is csökkent. Az agyi MR már nem mutatott ki semmit tehát onnét eltünt. Nagyon köszönöm én is a lehetőséget mert az alkáli és a tömjén visszaadta a reményt a normális élethez.

Gabriella
Nagyvárad
Nagyon köszönöm az oldalnak a lehetőséget hogy hozzáférhettün és kiszállították nekünk a csodás gyógyszereiket. Az anyum volt nagyon beteg. Neki petefészek daganatot talált az orvos még 2016 ban. De akkor már késő volt mert terjedni kezdett a hasa fele meg a belekre. A nyirokcsomói is nagyon tele voltak. Nagyon fogyni kezdett és nem volt már életkedve se. Kemoterpiát kapott de nem lett jobban tőle és adaganatok se nagyon csökkentek. Tavaly ősszel kezdtük alkalmazni az alkáli sót meg a tömjén nála. Ezeknek a hatására az állapota folyamatosan javult és megjött az étvágya és az életkedve is. Karácsonyra már ugy volt közöttünk mintha nem is lett volna beteg. Sütött főzött nekünk és jó kedve is volt. Nagyon örültünk mert nagyon szép karácsonyunk volt. Január végén voltunk felülvizsgálatra ahol azt mondta az orvos hogy nagyon sokat gyógyult és tulajdonképpen a daganatok 80-90 %-a teljesen eltűnt. Köszönjük és most a maradékot kezelejük le. Annak is el kell tünnie! Csak azért irtam ilyan hosszu beirást hogy a többi beteg is okuljon belöle és legyen számukra kiút ebben a szörnyű és embertelen világban. Gabi

Andrea
Debrecen
Üdvözlök mindenkit! Nekem petefészek daganatom van (illetve volt!), amit tavaly év elején vettek észre. Sajnos már kissé későn mert addigra áttétek jelentek meg beleken a hason és a környéki nyirokcsomókban is. Rögtön megműtöttek és amit lehetett eltávolítottak. A maradékot (ez volt a több sajna!) meg kemóval kezdték kezelni. Hát a kemót nagyon rosszul viseltem és sajnos nem is sokat segített mert ezek a csomók nem sokat csökkentek sőt helyenként nőttek is. Én meg elkezdtem fogyni a hasam meg nőtt mert megjelent a hasvíz. Borzasztóan éreztem magam meg borzasztóan is néztem ki. Olvasgattam a fórumot és ott találtam néhány hasonló betegséggel küzködő nő beírását. Ők az alkáli sót használták meg a tömjént. Október elején végre én is rászántam magam és én is alkalmazni kezdtem ezeket, a mai napig. Most nem akarom leírni hogy hogyan változott a helyzetem és a betegségem mert nem férne ide (naplót vezettem!). Összegezve a januári (tegnapelőtti) ct alapján kb. 80%-os javulás tapasztalható, tehát a daganatok nagyrésze eltűnt! Egyébként úgy is érzem magam. Ujra visszaszedtem az elvesztett kilóimat és tele vagyok tettvággyal és biztosan tudom hogy meg fogok gyógyulni!

Erzsébet
Kecskemét
Én csak az alkálit kentem a melldaganatormra. Nagyon hatékony volt mert a daganat sokat csökkent és a nyirokcsomóim amik itt a hónom alatt voltak megduzzadva visszamentek és most má nem érzem öket. Az orvos is azt mondta hogy szépen javulok pedig még kemot nem is kaptam. Mindenkinek ajánlom!

Boglárka
Miskolc
Influenzás lettem mert sajnos emberek közt dolgozom és nagy a fertőzés veszélye. Este mikor mentem haza már éreztem hogy valami nincs rendbe velem (rázott a hideg) és erősen folyni kezdett az orrom is. Lefekvőre bevettem 2 szem csillagánizs kapszulát és jól betakaróztam. Reggelre kipehentnek és erősnek éreztem magam, de azért ismét bevettem 2 szem csillagánizs kapszulát. A munkahelyemen a velem dolgozó munkatársaim közül már csak ketten maradtunk a többieket nagyon elkapta az influenza. Én napközben egyre jobban kezdtem érezni magam. Délután ismét bevettem 2 szem kapszulát és este megint! És ennyi volt szerintem az influenza fertőzés. Átrohant rajtam és a csillagánizsnak köszönhetően távozott is. Nagyon köszönöm a gyógyulás gyors lehetőségét és ajánlom mindenkinek a csillagánizs kapszulát! Bogi

A. Judith
Ermihayfalva Romania
Köszönöm a alkáli és a tömjén készítőinek hogy megtaláltuk mert az anyukám meg gyógyult. Volt CT is. Eszerint az áttétek teljesen eltüntek és a daganat nagysága 45 % lett! Bátran ajánlom mindenkinek.

Eszter
Győr
A férjemnek agydaganata van sajnos. Két hónapja az alkáli sóval kezeljük. Nagyon jók az eredmények sokat javult az állapota is. Az mr vizsgálat szerint a daganat is jelentősen csökkent és csökkent a körülötte levő folyadékgyülem is. Biztos nem csodaszer az alkáli só de nekünk nagyon sokat segített és reméljük segít továbbra is amig a párom teljesen meg nem gyógyul. Minden betegnek és segítőnek Boldog Új Évet! Eszti

Miklós
Karcag
Tüdő daganataim vannak amiket 2017 májusa óta kezelgetnek. Több kemót is kaptam azóta de sajnos csak lassítani tudták a folyamatot. Elkeseredésembe meg az orvos meg is ijesztegetett más megoldásokat kerestem. Igy találtam rá az alkálisóra és a tömjénre. Novemberben kezdtem alkalmazni mindkettőt. Féltem hogy nagyon ki fog fárasztani ez az intenzív kúra de nem igazán terhelt meg. Viszont nagyon jól kezdtem érezni magam és sokkal több energiám lett. Ujra sétálgattam és vásárolgattunk a feleségemmel az ünnepek elött. Sokkal több lett a levegőm is mert nem éreztem semmiféle kapkodást meg nehézlégzést. A héten volt vizsgálatom ahol az orvosom azt állapította meg hogy nagyon sokat javultam és a daganatok erősen visszahúzódtak és csökkentek. Ez a hír nagyon jó évet sejtet köszönöm önöknek!

Piroska
Szigetvár
Nagyon köszönöm a sok segítséget amit nyújtottak a betegségembe. A hashártyámon voltak daganatok egy régebbi betegség maradványaként. Alkáli só kúrát javasoltak amit pontosan végig is kentem. Az eredmény nagyon jó lett mert az ugynevezett szórás 70%-a eltűnt és nem látszott a ctn. Én is nagyon jól érzem magam és az alkáli só nem okozott semmiféle felesleges terhelést és mellékhatást sem. Mégegyszer köszönöm és mindenkinek Boldog Új Évet! Piroska

Annamária
Szombathely
Köszönöm a lehetőséget és a segítséget a weboldalnak! Én a melldaganatomat kezeltem az alkáli sóval és a tömjénnel. A sikerről annyit hogy eddig le akarták venni az egész mellemet, de az alkáli/tömjén kezelés után már nem! Egy kisebb műtéttel el tudták távolítani a felére összement csomót. (A nyirokcsomókban már nem találtak semmit.) Most vagyok túl rajta. Köszönök mindent és mindenkinek Kellemes Karácsonyi Űnnepeket és Boldog Újesztendőt kívánok! Annamari

Lenke
Pápa
Az alkálit használtuk a férjem betegségére. Nagyon meg vagyunk vele elégedve mer a daganat összement a felére és sokkal jobban is van mióta használja. Neki tüdő daganatot találtak kettőt amik 6cm-esek voltak. Most vaolt ct és már csak 2-3 cm-esek lettek. Más kezelés nem volt csak az alkáli só. A férjem már nem fáradt és nem is köhög. Nagyon örülünk.

Gyöngyi
Kaposvár
A férjem gégedaganatát kezeltük az önök által javasolt Tömjénnel és az alkáli só kúrával. Nagyon jó eredményekről tudok beszámolni mert a legutolsó alapos orvosi vizsgálat szerint a műtét nem szükséges mert olyan gyors javulás következett be az érintett szövetszakaszon hogy célszerűbb lesz célzott kezeléseket alkalmazni. Ezalatt lézeres hámlasztást illetve kimetszést értettek. Összegezve a műtétre váró gégedaganat olan váltpzáson esett át ami hatására nem kell megműteni, hanem helyi kezeléssel elég lesz lelézerezni. Szerintem ennél jobb hírt nem is kaphattunk volna igy Karácsony előtt. Nagyon köszönjük önöknek a lehetőséget.

Erika
Esztergom
Köszönöm a segítséget és a lehetőséget az alkáli sóhoz. A nyirokcsomó daganataimat kezeltem vele. Nagyon hatékonynak bizonyult. Műtteni nem kell és kemót sem adtak már rá mert azt mondták hogy minden szépen visszahuzódott és egyenlőre várjunk hogy mi fog történni. Remélem semmi és ujra nem fognak kijönni. De ha igen akkor megint az alkálit választom mert a kemotol nagyon félek.

Pál
Dunaújváros
Én az alkálisót használtam. Nagyon jó eredményekröl tudok beszámolni általa. A bal tödülebenyemben volt egy 5X3X4 cm-es és egy 4X4X3 cm-es csomó. Az alkálisót használva ezek a második hónap után összementek és a legutolsó mérés alapján a nagyságuk már csak 2X1X2 és 2X2X1 cm. Ezt a mérést ct-vel végezték. Máshol daganatot nem találtak.

Ottó
Monor
Köszönöm az alkálit és azt is hogy olyan gyorsan megkaphattam. Nekem a tüdőmön találtak 2 db kisebb csomót amit daganatnak minősitettek. A kemót egyenlőre nem mertem bevállalni inkább mást kerestem. Az alkálisót találtam logikusnak a működése szempontjából ezért azt választottam. Nem csalódtam benne mert a daganataim a második hónap közepén lévő vizsgálatok szerint már nem voltak észlelhetők. Nagyon szépen működött. Ajánlom másnak is akinek tüdő daganata van.

Éva
Kalocsa
Én igazából nem is az elért eredményeim, sikereim miatt írok. Hanem azért hogy sok beteg emberhez eljusson a lehetőség üzenete... Van kiút a daganatos betegségekből. Igaz sok kitartást és odafigyelést igényel, meg sajnos sok anyagi ráfordítást. De megéri, mert a végén meggyógyulhatunk és bízakodva nézhetünk előre, tudván hogy biztosan megérjük az elkövetkező éveket. Igy tettem én is. Először elkeseredtem amikor kiderült, hogy közepes stádiumu méhdaganatom van áttétek sorával a csontokon a hasfalon és még ki tudja hol, amit nem is vettek észre. A kemoterápiát már eléggé ismertem, mert a családba ez a betegségfajta már előfordult. A hagyományos kezelés ott nem működött, sőt rontott a beteg helyzetén. Alternativát keresve akadtam önökre, az önök oldalára. Javaslatukra alkáli sót használtam és nagy mennyiségű tömjén kapszulát. Nos az eredmény nem maradt el : egy jó hónappal később a vizsgálatok azt mutatták hogy a felfedezett áttétek 60 %-a teljesen eltűnt és az alapdaganat pedig egyszerűen műthetővé vált. Nem halogattam, rögtön belementem a műtétbe, mert az életem a tét. A lábbadozás 10 napjától újra folytattam a tömjénes és alkális kezeléseket. Most már eltelt négy hónap és most jutottam el oda, hogy a vizsgálatok szerint daganatmentes vagyok. Ez nagy öröm számomra és a családom, meg a gyerekeim számára is. Nagyon köszönöm a lehetőséget. Éva

Piroska
Sárospatak
Köszönöm a sok segítséget az oldaluknak amit a betegségembe nyujtottak. A hasfalamon levő daganatok elmultak és nemjött vissza ujra a hasviz. Az alkálit kentem rá naponta kétszer. Nagyon jol vagyok és mindent köszönök.


Gyógyult betegek tapasztalatai
Ágnes
Gyöngyös
Melldaganattal műtöttek. Sajnos már voltak áttétek a tüdőmön is amit nem vehettek ki. A jobb felső lebenybe számos apró szóródást írtak le és visszarendeltek utólagos kezelésre. Kemót kaptam amit nagyon nehezen viseltem. A harmadik után lett egy ct. Ebben azt irták le hogy a tüdőben lévők száma nem változott és a nagyságuk az előzőkhöz képest kicsit nőtt. Kemóváltást javasoltak mert ez nem működött. Ezt már nemfogadtam el és gondolkodási időt kértem. Közben nagyon sokat köhögtem és néha véres volt a váladék is. Az önök javaslatára elkezdtem egy alkálli és tömjén kúrát. A második hónapban jártam amikor sikerült kiharcolni egy újabb csak a mellkasra irányuló ct. Azt mondták egyébként hogy csak három havonta lehet. Ezen a mellkas ct-n azt állapították meg hogy a tüdőben lévő szóródások száma jelentősen lecsökkent és a nagyságuk a felére huzódott össze. Ez jelentős javulás. A köhögésem is megszünt időközben. Nagyon jól érzem magam és nyugodt szivvel folytatom a kúrákat mert nagyon bizom benne hogy meggyógyulok. Ági

Gyöngyi
Zalaegerszeg
Én csak az alkáli sót használtam a daganataimra. Méhnyakrákom volt, megmütöttek és teljes méheltávolítás történt. Az áttétek viszont maradtak. A hasamon a csontjaimon sőt még a tüdőmön is megjelentek. Három hónapos alkáli kezelés után a vizsgálatok szerint az áttétek 85 %-a teljesen eltünt. Nagyon jól érzem magam és nincs betegségtudatom sem.

Olga
Debrecen
Én ugyan nem vagyok rákbeteg de nagyon sok egészségügyi problémám alakult ki az évek során. A javaslatukra a tömjén kapszulájukat szedtem napi 3X2 szemmel. A következő változásokat tapasztaltam a kezelés két hónapja alatt :
- A vérnyomásom nagyon hamar normalizálódott.
- Sokkal több energiám lett. Mozgékonyabb és hatékonyabb lettem.
- Elmúltak az izületi fájdalmaim, sokkal jobban mozogtam, sőt hajlékonyabb lettem.
- Beállt a vércukrom. (Kicsit magas volt ezért már gyógyszert szedtem!)
- Nagyon jó lett az étvágyam.
- Sokkal jobban kezdtem gondolkozni és a memóriám jelentősen jobb lett.
- A bőröm megszépült és az arcomon a ráncok mélysége sokat csökkent.
- Vérvételkor egyetlen csillagot sem kaptam, olyan lett az eredmény hogy bárki megirigyelhetné.
- Jobban alszom és kipihentebben ébredek.
- Ami a legfontosabb: Szinte újra fiatalnak érzem magam!
És még folytathatnám! Összegezve a testem és én fittyet hányunk az öregkorra, mert szinte minden jellemző tünete elmúlt. fantasztikus! Köszönöm.

Ida
Budapest IX.
A férjemnek agydagantot találtak tavaly. Sajnos nagyon agressziv fajta azt mondták. gliobastoma. Azonnal kemót és később sugarat kapott. Január végén egy kicsit összébb húzódott ezért megpróbálták kivenni. A műtét ugyan jól sikerül de teljesen nem tudták eltávolítani. Március végén ujra növekedést diagnosztizáltak. Avastin kezelést kapott erre de sajnos a daganat nem lett kisebb sőt a férjem egyre rosszabbul kezdte érezni magát. nehezen ment a beszéd és nagyon sokat hányt. Egyre gyengébb lett. Júniusban találtunk rá az oldalukra és rögtön a javaslatukra alkáli sót és nagy dózisban tömjén kapszulát kezdtünk használni. valóban működött nála mert hamar jobban kezdte érezni magát. Augusztusra a beszéde is teljesen helyreállt és kezdte összeszedni magát. A legutolsó MR szerint ami egy jó hete volt a meglévő daganat ami márciusban még 5X6 cm-es volt októberre már csak 2X1 cm-es lett. Mindez a csökkenés az alkálinak és a tömjénnek tudható be. Nagyon köszönjük a lehetőséget és a gyógyulás reményét! Ida

K. Imre
Szeged
Alkálit használtam mert prosztata daganatom van. A psa-m elötte 69 volt és egy hónap alkáli után már csak 16,2 lett. Az orvos szerint ez nagyon jó eredmény és nagyon nagy javulás. Folytatni fogom. Köszönöm.

Zsuzsanna
Salgótarján
Melldaganatra használtam az alkáli sót. A hónaljamban tapintható nyirokcsomók egy kezeléstől visszahúzódtak. Már nem lettek tapinthatók. Folytattam a kezelést és a mellemben lévő csomó (az alapdaganat) annyira összement hogy ki tudták venni és nem kellet az egész mellet leműteni. Köszönöm a sok segítséget amit az oldal nyújt a beteg embereknek. Zsuzsi Salgótarjánból.

L. Katalin
Dunaújváros
Leukémiával küzködöm már évek óta. Minden lehetséges eljárást kipróbáltak rajtam az átültetést kivéve. A párom unszolására kipróbáltam a tömjén kapszulát mert azt olvastam róla hogy az én betegségemre nagyon jó. Az önök javaslatára napi 6X3 szemet szedtem legalább két hónapon keresztül. Egyébként mindenféle orvosi vizsgálat nélkül éreztem hogy valami pozitiv irányba indult meg velem mert nagyon jól kezdtem érezni magam. Aztán lementek a vizsgálatok. A kezelőorvosom szerint a betegségem a legteljesebb remisszióba (nyugalmi, tünetmentes állapotba) került. Igy neki egyéb teendője nincs folytassam amit eddig csináltam mert ezek szerint működik! Igy teszek és szedem tovább a tömjént. Kati

Anna
Szolnok
A hugomnak körülbelül másfél éve kezelik a méhnyakdaganatát. A helyzete sajnos egyren romlott. Megjelentek az áttétek is és egyre rosszabb állapotba került. Csont bőr lett és és szinte fel sem tudott kelni az ágyból. Az orvosok már lemondtak róla. Az egyik ismerősünk ajánlotta az alkáli sót meg a tömjén kapszulát. Felvettük a kapcsolatot az oldallal és a javaslatukra megrendeltük a legerősebb csomagot. Az első hónap alatt a hugom állapota sokat javult. Ujra enni kezdett hízott és egyre többet volt fenn. A második hónaptól pedig szemmel láthatóan gyógyult. a második hónap végén volt egy CT vizsgálat amivel az egész testét átnézték. Abban azt állapították meg hogy az eddig meglévő áttétek szinte teljesen eltűntek és a kiindulási daganat olyan nagyságura zsugorodott össze hogy ki lehet venni egy műtéttel. Ez nagyon jelentős javulás. A jövő héten lesz a műtét és utánna ha minden jól megy daganatmentessé válik. Mindent köszönünk.

Antal
Zalaegerszeg
Az én történetem is eléggé érdekes és szeretném megosztani mindenkivel. Nekem gégerákot diagnosztizáltak ami elléggé előrehaladott állapotban volt. A hangomon is észre lehetett venni mert két-három hónapja erősen megváltozott. (gyengült és olyan furcsa lett.) Állandó köhögés és váladékozás miatt mentem orvoshoz. Nos a vizsgálatok után közölték velem hogy a kemo mellett egy radikális megoldás van: a gégeeltávolítás, kivágni mindent. Azt hiszem mindenki tudja hogy ez mivel jár meg hogy néz ki. Tűzoltáshoz kellett folyamodnom. Bár a kemót nem utasítottam el de nem nagyon bíztam benne. Az itt olvasottak alapján az alkálit választottam meg a tömjén kapszulát. (napi 6X3 szemet javasoltak!) Kb. három héttel később a hangom kezdett visszajönni és a nyelésem is sokat javult. Folytattam. Közeledett a műtét időpontja ezért előtte el kellett menni egy újabb vizsgálatra. Ct-is volt. Azt megnázve azt mondta az orvos hogy itt valami történt mert a nagy daganatot már nem találja ezért a nagy műtétre nincs már szükség. Egy kisebbel meg tudja oldani a problémát, természetesen gégeeltávolítás NÉLKÜL! A daganat úgy néz ki könnyen eltávolítható. Nos ez történt, már túl vagyok rajta. Daganatmentesen és ép gégével. Mindent nagyon köszönök!

N. Katalin
Debrecen
Petefészek daganatot fedeztek fel nálam tavaly. A kemó sajnos csak ideig óráig működött. megjelentek az áttétek is több helyütt. A javaslatukra Alkáli sót és nagy dózisú tömjént kezdtem használni. Az eredményeim innentől kezdve jelentősen javulni kezdtek és a második hónap után minden daganatom összeesett és jóval kisebb lett. Nagyon jól érzem magam és végre látom a gyógyulás útját. Katalin

K.né Éva
Szombathely
Szeretném dícsérni az alkáli só kúrájukat. A férjemnél használtuk mert neki tüdődaganata van. Egy hónapig az előírás szerint használtuk (naponta kétszer), de a daganat csak stagnált. (Bár az orvos szerint ez is egy jó eredmény de nekünk azért több kellett.)Ezután az önök javaslatára megemeltük a napi dózisát 3 alkalomra. kb 3 hét mulva láthatóvá vált a változás. A daganat 20-25 %-al csökkent. Ezután így használtuk. jelenleg a kiindulási nagyság felénél tartunk és a férjem állapota nagyon sokat javult. Folytatjuk a kezeléseket amig teljesen el nem tűnik.

Zoltán
Szigetvár
Hosszan elhúzódó bélgyulladásaim voltak. Az orvosok a műtétet lebegtették a szemem előtt. Az önök javaslatára alkáli sót kezdtem használni. Egy kúra után az eredményeim normálissá váltak. A crp is leesett 8 alá. Ugy hiszem mindez jelentős gyógyulást jelent. Köszönöm.

Ildikó
Dorog
Köszönjük a sok segítséget. A nagyfiam agydaganatát kezeltük az alkáli sóval és tömjénnel. Ezek a szerek nagyon szépen működtek. A második hónapban jelentősen javult az életminősége, felkelt és a mozgása is rendeződött. Jó lett az étvágya és újra úgy kezdett viselkedni mint egy normális huszonéves. Nagyon boldogok vagyunk. Az MR vizsgálat azt mutatta ki hogy a daganat összébb húzódott és úgy kb. 40 %-os csökkenést produkált a két hónap alatt. Ez nagyon jó hír mert ha folytatjuk akkor vagy teljesen eltünik a csomó vagy ha olyan helyzetbe kerül akkor kivetetjük és véglegesen megszabadulunk tőle.

Éva
Szentendre
Csak az alkálit használtam a betegségemre. Méhnyakrákom volt, de annak idején megműtöttek és mindent eltávilítottak. Kemó után azt mondták hogy gyógyult vagyok. Ez 2015-ben volt. De most sajnos áttéteket találtak a hashártyámon és a tüdőmön. Mindkettő apró szórásokat tartalamazott. Augusztus elején kezdtem kenni az alkálit. A harmadik hónapnál járok és most volt ujra ct vizsgálatom. Itt azt állapította meg a leletező orvos hogy a szórások 70-80 %-a eltűnt. Jelentős javulást írtak le. Mindez csak az alkáli sónak köszönhető mert én mást nem használtam. Éva mama

Róbert
Budapest
Prosztata daganatra használom az alkálit. Már a harmadik hónapja. Jók az eredmények. A kezdeti 33,4-es psa már csak 7,8. De ezt érzem magamon is mert könnyebben mennek a dolgok és nyugodtabbak az éjszakáim is. Köszönöm a segítséget.

Ildikó
Gödöllő
Gratulálok a dagantellenes készítményeikhez! sajnos én is érintett vagyok. A ményakrákom áttétei miatt használtam az alkáli sójukat és a tömjén kapszulát. Nagyon jó aeredményeim lettek a kezelés után. A hasfalamon lévő áttétek jórészt eltűntek és a többi meglévő is csökkent. A legszembetűnőbb a tüdőmőn levő csomó ami a kezealések hatására a felénél kisebb lett. Ezt a ct állapitotta meg tehát elég pontos eredmény. Mindezt tudtam vizsgálat nélkül is mert sokkal jobban éreztem magam. Több lett azerőm többet is eszem és elmúltak a fájdalmaim.

Éva
Nagykanizsa
Szeretném megköszönni az alkáli sójukat! Sajnos sok pénzzel nem rendelkezvén csak ezzel tudtuk kezelni a párom daganatait. A máján vannak csomók és nagyon rosszul reagált a kemóra. Abba is kellett hagyniuk mert csak rontott az állapotán. Ezután a barátnőm javaslatára (aki innen rendelt a fiának tömjén kapszulát) megnéztem az oldalukat és az alkáli sónál döntöttünk. Miután elkezdtük használni már a második héten sokat javult az állapota. Megjött az étvágya is és fekvéskor már nem fájt a mája a nyomástól. a kúra lejártával egy újabbat kezdtünk el. A férjem állapota tovább javult. Voltunk időközben ultrahangos vizsgálaton ahol azt mondták hogy sokat javult a kép. Vagyis ez azt jelenti hogy láthatólag csökkentek a daganatok. (3 nagyobbról és jelentős szórásról beszélünk!) A szórást már nem is látták. Bár az ultrahang nem pontos azt mondták. Két héttek később eljött végre a hasi ct ideje. Nagyon jók lettek az eredmények : a három nagyobb daganat nagysága jelentősen (30-40 %) csökkent és a szóródásokat már nem látták. "Összehasonlítva a három hónappal azelőtti ct vizsgálat eredményével jelentős regresszió vélelmezhető"! Ez nagyon szép eredmény! Folytatjuk. Éva

Endre
Cegléd
Májdaganatot kezeltem az alkáli sóval. Két kúrát csináltam egymás után. A vizsgálatok szerint a daganatok összébbhúzódtak. A visszafejlődés legalább 50 %-os. Ami azt jelenti hogy a felére mentek össze. A kisebb csomók meg már nem is látszottak. A magas májértékek is visszaestek és már alig térnek el a normálistól. Ez nagyon szép eredmény. Mindent köszönök és folytatom!

Judit
Karcag
Melanomát találtak tavaly a hátamon. Műtéttel eltávolították. Utánna kemót kaptam és mindent rendben találtak. Idén év elején megfázás gyanus tüneteim voltak ezért orvosnál voltam. Antibiotikumot kaptam mert tüdőgyulladásra gyanakodtak. Sajnos nem jöttem helyre ezért komolyabb vizsgálatokat végeztek. A ct szerint a tüdőmben daganatok alakultak ki. Valószínüleg a melanoma áttéte. Ismét kemót kaptam de sajnos a nagyságuk nem változott. Elkeseredésemben május végén elkezdtem használni a tömjént és az alkáli sót. A negyedéves kontrollon (juniusban) már látszott az eredmény: a daganatok közül már csak kettő maradt és azok nagysága is jelentősen csökkent. Folytattam a kezeléseket. A héten volt újabb ct. Ezen már nem találtak semmit. A daganatok teljesen eltüntek. Az orvos szerint daganatmentes vagyok. Végre elértem ezt is! Nagyon köszönöm. Judit

Ildikó
Temesvár
Hasvizem van már hónapok óta mert daganatok vannak a hashártyámon. Máshol már nincsenek mert a nagyon sok természetes anyagot szedtem és a vizsgálatok szerint már csak a hashartyán vannak szórások amik vizet termelnek. Általába három hetente szoktak leszivni utánna mindig feltelik. Az egyik rokonom javaslatára a leszivas után az alkáli sós kúrájukat kentem rá. Csoda történt mert elmult már a három hét és még egy csepp feszítő érzést sem érzek. Ultrahangon azt mondták hogy nincs hasvíz de daganatokat sem látnak rajtam. Nagyon jól működik ez a kúra. Ajánlom mindenkinek akinek hasonló problémája van.

Csaba
Zalaegerszeg
Prosztata daganatos vagyok. A korábbi eredménytelenség miatt a prosztatámat már sajnos eltávolították. A csontajaimban viszont az áttétek megmaradtak és nagy fájdalmakat okoztak szinte minden nap. Alkáli sót kentem és hozzá nagy dózisban ettem a tömjén kapszulát az önök javaslatára. Az első hónap után a fájdalmak kezdtek szép lassan elmúlni. A legutolsó izotópos vizsgálat szerint a csontokba az áttétek jelentős része megszűnt vagy mérséklődött. Jelentős regressziót irtak le. Köszönöm ezt a szép eredményt és hogy újra elviselhető számomra az élet, mert nincsenek az állandó fájdalmak! Csaba

Andrea
Budapest
Nagyon érdekes tapasztalataim voltak az alkálival és a tömjénnel kapcsolatban amit szeretnék mindenkivel megosztani. Nekem idén májusban egy 2 cm-es daganatot találtak a bal mellemben. Mivel elég mélyen volt az orvos a mell eltávolítását javasolta. Én időt kértem és az alkáli sót meg a tömjént kezdtem el használni. Az első hét vége fele csipkelődő érzést kezdtem érezni a daganat környékén. De ezt szinte végig éreztem amig a kezelés tartott. A kúra vége fele azt vettem észre hogy a daganat egyre jobban tapintható és könnyen meg tudtam fogni kívülröl. (Eddig ezt így nem éreztem.) Megijedtem hogy megnőtt és féltem hogy elborítja az egész mellemet. Elmentem az orvosomhoz aki szintén furcsának találta a dolgot és elrendelt egy mellkas ct-t. Az eredmény még megdöbbentőbb lett. A daganat csak egy picivel lett kisebb, de elindult kifele (mintha menekülne) és szinte már a bőr alatt van. (Egyébként áttétet nem találtak!) A mellevétel helyett egy gyors daganatkivétel lett a javaslat. Számomra ez már a gyógyulást jelentette, mert teljes értékű nőként lehetek teljesen daganatmentes.
A műtét megvolt. Daganatmentes és újra egészséges vagyok! Mindezt szerintem az alkálinak és a tömjénnek köszönhetem!!!

Emma
Nagykanizsa
Közepes stádiumu leukémiát kezeltünk a tömjén kapszulájukkal. Sajnos a fiam az érintett. A kemoterápiás kezeléseken már túl voltunk, de az eredmények nem sokat javultak. A tömjént szedtük a javaslatuk szerint napi 6X3 szemmel. Meglepő módon ennek hatására a véreredmények nagyon sokat javultak. A kezelőorvosa teljesen megdöbbent a gyors változáson és azt javasolta hogy csak azt folytassuk amit eddig csináltunk. Folytattuk is! Most túl vagyunk a harmadik hónapon és megjöttek az eredmények. Az orvos szerint olyanok a vizsgált értékei mint egy egészséges embernek. Semmi nem utal a betegségre. Ezt mi győzelemnek fogtuk fel ez ellen a súlyos betegség ellen. Reméljük az eredmények a továbbiakban is jók lesznek, ha nem akkor ujra a tömjént fogjuk használni, mert tudjk hogy nálunk nagyon bevállt.

Magdi
Nyitra
A férjemnek kezeltuk a daganatait alkáli soval. Neki a tüdejen és anyirokcsomóiba voltak daganatok. Nagyon rossz allapotba volt. Az alkaliso kezelés nagyon sokat javitott az állapotán. Már a masodik héten jobban lett és jobban kapta a levegöt is. Setálni kezdett és megjött az etvágya is. Voltunk egy ct vizsgalaton is ahol azt mondta az orvos, hogy nagyon szepen javul, mert a daganatok sokat csökkentek. Nagyon örülünk ennek és folytatjuk a kezelest. Szeretném ha a ferjem teljesen meggyógyulna. Magdi

Ágnes
Debrecen
Melldaganatból áttétként megjelenő agydaganatra használtuk a tömjén kapszulát. Az édesanyámról van szó aki a betegségéből kifolyólag nagyon rossz állapotban volt. Járni nem tudott egész nap az ágyat nyomta. Mindenhez segítség kellett neki. Javaslatukra napi 6X3 szemet szedtünk. Az állapota nagyon gyorsan javult. A második héten már felkelt és önállóan ki tudott menni a mellékhelységre. Az étvágya is megjavult. Összességében nagyon szépen kezdte összeszedni magát. Az MR viszgálat szerint a meglévő csomó jelentősen összement és az általa nyomott agyterületek nagysága is lecsökkent. Tehát a gyógyulás megindult. Nagyon köszönjük!

Tünde
Budaőrs
Tüdődaganatra használtuk az alkáli sót a férjemnél. Nagyon bevállt. A ct vizsgálat szerint a daganatok nagysága 30-40 %-al csökkent az alatt az egy hónap alatt amíg használtuk. Kemoterápiát nem kapott! Az állandó köhögése is megszűnt és visszajött az ereje is. Nagyon köszönjük a segítséget. Folytatjuk a kezelést.

Kálmán
Sopron
Májdaganatra javasolták nekem az alkáli sós kúrát. Használtam egymás után két hónapig. A májamon lévő csomók a vizsgálatok alapján nagyon összementek és a véreredményeim is sokat javultak. A kezelőorvos szerint most nem kell kemoterápiát felvennem, inkább várjuk ki hogy mi történik. Lehet hogy rosszul diagnosztizálták és nem is daganat. Persze két hónappal ezelőtt minden vizsgálat azt mutatta. De az már a mult. Szerencsére. Köszönöm!

Judit
Komárom
Az édesanyám daganataira használtuk az alkáli sót. Neki több áttéte is van már sajnos, de ezek közül a legrosszabbak a hashártyán lévők. Állandóan feltelik vizzel és nagyon szörnyű és elviselhetetlen érzésekkel járnak.Vannak még daganatai a csontjain is és a tüdején is. Az alkálit használtuk egymás után három hónapig. Ez alatt az idő alatt a hasi vizesedése (ascitesnek hivják) teljesen megszűnt és a legutolsó ct szerint az áttétek nagysága nagyot csökkent. A csontfájdalmai is elmúltak igy valószinüleg a csontáttétek is mérséklődtek. De ez csak majd a hónap végén derül ki a szintigráfiás vizsgálat után. Mindent köszönünk.

Gábor
Csongrád
Tüdődaganatra használtam az alkálit. Két csomót találtak nálam : 2X4 cm és 3X 3,5 cm. Szorodások nem voltak. Az alkáli után a csomók összementek és 1X1,4 , 1,5X 2 cm -esek lettek. Ez nagyon jó eredmény! A közérzetem is nagyon jó. Gábor

Edit
Kőszeg
A lányom sajnos már két éve leukémiával küzködik. A helyzete egyre súlyosabb és kilátástalan volt. Sokfée kezelést kapott amik ideiglenesen jók is voltak de a későbbiekben sajnos mindig romlott az eredménye. Rátaláltunk itt a weboldalon a tömjén kivonatos kapszulára és a javaslatukra azt kezdtük szedni. Először kisebb majd később nagyobb dózisban. A lányom véreredményei az első hónap után fantasztikus javuláson mentek keresztül. A negyedik hónap után azt mondta a Hematológus hogy olyan véreredményeket produkált mintha nem is lenne beteg. Hát reméljük a tömjén ezt is meghozza majd nekünk. Most naagyon boldogok vagyunk és tovább gyógyulva folytatjuk a kezeléseket.Köszi mindent.

Irén
Vecsés
Petefészek daganatot találtak nálam. Elsődleges megoldásként a műtétet és a teljes eltávolítást javasolták. Én egy kis időt kértem és az egyik barátnőm javaslatára az alkáli sót próbáltam ki. Ő is ezt használta hasonló poblémákra. valóban jó mert nálam is nagyon jól működött. Két kúrát csináltam egymás után. A lényeg az hogy a daganat olyan szépen visszahúzódott hogy nem lett szükség műtétre. (Különösképpen azért sem mert a nagyvizsgálatok már nem találtak daganatot!) Mind a ct és mind a tumormarkerek és a véreredmények szerint egészséges vagyok.

Gyógyult betegek tapasztalatai
Piroska
Gödöllő
Nagyon jó pihenést kívánok az egész csapatnak! Nekem nagyon sokat segítettek a tanácsaikkal is és a készítményeikkel is. Vesedaganatom van amivel már nem boldogult a hagyományos terápia. Minden kezelés után nőttek valamennyit a csomók. A műtét következett más megoldás híján, vagyis a vesém kivétele. Alkálisót próbáltam meg egy jó erős tömjén kúrával. (A javaslatukra napi 6X3 szemet szedtem.) A kúrák után a kezelőorvos nem akart hinni a szemének mert a daganatok jelentősen visszahúzódtak. A műtét rögtön nem lett fontos. Azt javasolta hogy folytassam amit eddig csináltam mert nagyon hatásos. Hát én folytatom mert az egészségem mindennél fontosabb. Mindent köszönök.

Tibor
Nagykőrös
Köszönöm a segítséget és az alkáli sót! Nagyon szépen helyrerakta a problémáimat. A psa 18 volt és egy kezelés után visszaesett 2,4 -re. A kezelőorvos szerint ez nagyon jó eredmény és nem kell kapnom egyenlőre semilyen kezelést. Mégegyszer nagyon köszönöm! Tibor

Klára
Nyíregyháza
Én csak megelőzésre szedtem a tömjén kapszulákat, de be kell számolnom sok érdekes és pozitív mellékhatásról. Először is jelentősen rendbeszedte a vérnyomásomat. Eddig mindig kicsit magas volt. Hát most már nem! Nagyon pontos lett és mindig a normál tartományba van. A cukorszintem is sokat javult. Eddig a reggeli mindig egy kicsit magas volt, de kb. két hét tömjén szedés után már nem. Teljesen normális lett és szinte mindig a középérték közelében van. Az izületi fájdalmaim szinte teljesen elmúltak és a viszereim is visszább húzódtak. Jobban és élesebben reagálok a dolgokra és a rejtvényfejtés is jobban megy. Mindemellett felhívom a velem egykorú nők figyelmét még egy fontos hatásra: A körülöttem lévők szerint jelentősen elsimultak a ráncaim. (Hiába az életkor jellemzői, azért szívesen szabadulnánk meg tűlük!) Összegezve a tömjén egy nagyon szépen és kultúráltan működő öregkor elleni készítmény. Egyéb fontos hatásai mellett...

Csilla
Berettyóújfalu
A hashártyámon találtak daganatot. Valószínüleg a 3 éve kezelt méhnyakrákom áttéte lehet. Legalábbis az orvos szerint. A Ct szerint a hashártyán jelentős szóródás látható amik küzül 4-5 darab nagyobb daganati góc is feltételezhető. Kemót javasoltak de én időt kértem mert már az előző kezelések is nagyon rossz állapotba hoztak és alig tudtam felépülni. Az alkáli sót találtam a legmegfelelőbbnek mert azt pont oda kell kenni ahol a daganatok vannak. Körül belül két hónapig használtam amikor ismét bejutottam a ct-re. Ott jelentős javulást állapitottak meg. Pontosabban azt írták le hogy az előző ct-ben leírt daganatok már alig vélelmezhetők, jelentős 60-80 %-os regressio állapítható meg. Nagyon köszönöm a segítséget!

János
Körmend
Köszönöm a segítséget amit a betegségemben nyujtottak. Sajnos több éve már leukémiával küzdök. Mindenen túl voltam már amit orvosilag el lehetett követni. Idén azonban úgy látszott hogy nincs tovább. nagyon leromlottak az eredményeim. Mit veszíthetek alapon megpróbáltam a tömjén kúrát. A legerősebbet választottam mert a betegségem nem tűrt halasztást. A második hónapja szedem ezt a csodálatos készítményt és az eredményeim az orvosok szerint hihetetlen mértékben javultak. Szinte gyógyultnak látszanak. Nagyon jól is érzem magam, mintha nem is lennék beteg. (remlem már nem is vagyok!) Nagyon köszönök mindent! János

Ánes
Buda
Én melldaganatra használtam az alkáli sót. A nyirokcsomókban lévő áttétek nagyon gyorsan húzódtak visza és a mellemben lévő csomó is jóval kisebb lett. Nálam nagyon jól működött ezért folytatni is fogom amíg teljesen meg nem gyógyulok. Ági

Éva
Bonyhád
Én agydaganatra használtam a tömjén kúrát és az alkálit. Sajnos én vagyok az érintett. Az agydaganatom egy régebbi daganat áttéte amit már három éve lekezeltek és akkor gyógyult voltam. Most azonban visszatért az agyamba. Nagyon rossz volt mert állandóan szédültem és nagyon nehezen ment a mozgás is. A párom szerint a beszédemmel sem volt minden rendben. A hagyományos kezeléseken túl vagyok. kaptam kemókat és sugarat is. Az állapotom nem sokat javult. Az MR szerinta daganat nem csökkent. Az alkálitól és tömjéntől viszont nagyon gyorsan javult az állapotom. A második héttöl mulni kezdett a szédülésem és a járásom is biztossá vált. Voltam MR-en is ujra ami megállapitotta hogy a daganat nagyon szépen húzódik vissza. Tehát jó úton járok! Folytatom a kúrákat amig teljesen meg nem gyógyulok. Éva

Zsolt
Kaposvár
Nagyon köszönöm a sok segítséget a weboldalnak és az összes munkatársának. Nagyon jó és tartalmas szabadságot kívánok mindanyjiuknak! Velem valóságos csodát tettek ezért külön elismerés illeti őket. Tüdődaganatot találtak nálam az év elején januárban. A mintavétel sajnos az igazolta hogy a kissejtes fajta ami a legrosszabb. A kezelőorvos maximum fél évet adott abban az esetben ha a kemót rendesen végigcsinálom. Nos ez nem volt túl biztató. De belevágtam és reménykedtem a javulásban. Az elején tényleg egy kicsit csökkentek a daganatok (3 db volt) aztán sajnos megugrottak és nagyon növekedni kezdtek. Ekkor már május volt. A nővérem talált rá az oldalra és javasolta az alkáli kúrát. Ezt előtte le is pontosította ott a tanácsadóval. Elkezdtem használni a kúrát. Arról most nem akarok írni hogy milyen tüneteim voltak és hogyan mltak el mert az nagyon becsapó is lehet. Maradjuk a tényeknél amit a CT igazol. Az első hónap után (ez június első hete) a három csomó nagysága nem nőtt sőt olyan 20 %-al kisebb lett. Ez eléggé meglepő volt mert március óta egyfolytába nőtt. Folytattam az alkálit mégpedig úgy hogy naponta 3 alakalommal kentem. Tudom ezt a weboldalon nem nagyon tanácsolják de nincs mit vesztenem. Július 17-ére sikerült egy mellkas CT-t kiverekednem (fizetős volt!). Nos ennek az eredménye már sokkal meglepőbb let : A három daganatból egy eltűnt a másik kettő pedig vagy 50%-al csökkent. Ez nagyon jó eredmény! Nagyon jól érzem magam. Bízom a gyógyulásban és FOLYTATOM! Mégegyszer mindent köszönök!!!

Ilona
Nagyvárad
A ferjemet kezeltük az Alkáli sóval. Neki melenomaja van. Áttétek voltak a tüdején és a nyirokcsomókba. Az alkáli nagyon hatekony lett mert nagyon sok csomo eltünt svagy kisebb lett. nagyon jol érzi magát ugyhogy folytatjuk a kezelést. Most még teszünk hozzá neki a tömjénböl is mert az egyik ismerősőmnek az is nagyon bevált. Szeretnénk minél hamarabb megszabadulni ettöl a betegsegtöl mert az orvosk nem sok joval biztatnak.

Virág
Komló
Az édesanyám tüdődaganatát kezeltük alkáli kúrával. Nagyon bevállt. Sokat javult az állapota és megszüntek a fulladásos rohamai is. A vizsgálat szerint a meglévő három daganat erősen összement és jóval kisebb lett. Az egyiket már alig látták. Szóval ajavulás utján vagyunk és nagyon köszönünk mindent. Folytatjuk.

Szilárd
Pápa
Nyelvgyök daganattal kezeltek az elmúlt fél évben, de sajnos a daganat nagysága nem csökkent hanem nőtt. Felvetődött a műtéti nyelv és gége eltávolítás is mert az orvos szerint ezt már nem lehet máshogyan megfékezni. Egy barátom javaslatára, aki hasonló problémákkal küzdött belevágtam egy tömjén és egy alkáli só kúrába. A tömjénből a legerősebbet kértem mert a dolog eléggé sürgőssé vált. Nos a kúra tényleg hatékonynak bizonyult mert a harmadik héten teljesen visszaállt az amúgy eléggé eldeformálódott és érthetetlen hangom. A nyelés is egyre jobban ment. A műtét elötti kontroll megállípította hogy nincs szükség műtétre, mert a daganat annyira összezsugorodott, hogy elég lesz egy kisebb beavatkozás az eltávolítására. (Egyébként az orvos eléggé meglepődött mert az előző vizsgálatnál látszott hogy a daganat továbbment a nyelőcső és a gége irányába, MOST MEG SEMMI!) Túl vagyok azon a bizonyos kisebb beavatkozáson (nekem ez sem volt kicsi) és tulajdonképpen ezzel most daganatmentes vagyok. Nagyon köszönöm a lehetőséget!

Miklós
Solt
A prosztatámra használtam nagy dózisban a tömjént. napi 6X3 szemet szedtem. A psa 49,6 volt majd a kezelés után kb. egy hónap mulva 18,4 lett majd még egy kúra után lement 5,3 -ra. Azt mondt az orvos hogy ez már majdnem normális. Most az önök tanácsára kisebb dózisban, napi 3X1 szemmel szedem tovább a tömjént mert szertném megelőzni a hasonló problémákat.

Mária
Csorna
Egy régebbi daganatból kifolyólag a hashártyámon találtak áttéteket. Az alapdaganatot már kiműtötték tavaly. A kemót most nem mertem elvállalni mert nagyon rossz tapasztalataim voltak. Az alkáli sót választottam mint lehetséges alternativát. Ez a krémes kezelés nagyon hatékonynak bizonyult mert már egy csomag felkenése után a "szórás" elemei nagyon összementek és a darabszámuk is kevesebb lett. A kontroll elött felkentem még egy hónapot. Az eredmény nem maradt el mert már szinte semmit sem talált a ct vizsgálat. Azért a biztonság kedvéért felkenek még egy hónapot mert ez egy nagyon alattomos daganatfajta. Nagyon köszönöm a segítséget és a gyóygulás lehetőségét! Mária

Magdolna
Pécel
Mi is az alkáli sóval kezeltük a párom tüdődaganatát. Két csomót találtak nála a bal lebenyben egy 3X2X2 cm-est és egy 4X2X1 cm-est. Az alkáli hatására mindkettő visszahúzódott (legalábbis a CT szerint) és nem találtak áttéteket. A férjem tünetei úgy mint nehéz légzés és az esetenkénti véres köpet teljesen elmúltak. Jól érzi magát és nagyokat sétál. Egyáltalán nem elesett már mint az elején volt. Visszajött az ereje is és nagyokat eszik. Köszönöm hogy visszakaphattam a páromat és a gyermekeink az édesapjukat. Reméljük hogy hamarosan teljesen gyógyult lesz.

F. Lászlóné
Kecskemét
Idegességre és a stressz ellen szedem a tömjén kapszulát. Egy hét után jelentős változások áltak be a problémáimmal kapcsolatban. Sokkal nyugodtabb vagyok és nem stresszelek szinte semmin. derűsnek érzem a világot és nagyon jól alszom. A mai rohanó világban a legnagyobb kártevő a stressz és az idegeskedés, de én megtaláltam az ellenszert. A tömjén az!

Gertrud
Budapest
A melldaganatomat kezelem az alkáli sóval és a tömjénnel. A tapasztalatom az hogy a daganat a kezelés ideje alatt először megpuhult majd jóval kisebb lett. Ezt egyébként a CT felvétel is alátámasztja, melyszerint a kezdeti 3,2 cm-es tojás alaku daganat nagysága 1,6 re ment össze és áttéteket nem találtak sehol. Ez szerintem jó eredmény és további folytatásra sarkall. Köszönöm a lehetőséget.

Géza
Mezőkövesd
A tüdőmön találtak két foltot. A további vizsgálatok szerint ezek daganatok. Rögtön kemót javasoltak meg később ha lehetséges lesz műtétet. Én időt kértem és egy barátom tanácsára belevágtam az alkáli sós kúrába. Két hónapig csináltam a kezeléseket majd a végén el tudtam intéztetni egy mellkas ct-t. A ct az előzőhöz képest semmit sem tudott kimutatni. Ha volt is ott daganat elmúl, vagy eltűnt. A kezelőorvos szerint a dolog további teendőket egyenlőre nem igényel. Nagyon örülök, köszönöm!

Lívia
Vác
A páromnál használtunk Alkáli sót és tömjént. Neki sajnos agydaganatot találtak az év elején és ami még rosszabb hogy nem is műthető. Az alkális és tömjénes kezelés után voltunk MR felvételen amin jelentős javulás látszott. A daganat teljes nagyságában összehúzódott ezért "jelentős regressiot" írtak le. Ez is nagyon jó eredmény, de szeretnénk folytatni addig amig a daganat teljesen el nem múlik. Majd írok még a további eredményeinkről.

Réka
Balatonfüred
A bal petefészkemen találtak csomókat amit azonnal meg szerettek volna műteni mert daganatra gyanakodtak. Ezt a ct is kimutatta. teljes eltávolítás (műtét) és kemoterápia volt a javaslat. 34 éves vagyok és előttem az élet. Nemrég mentem férjhez. Időt kértem és közben elkezdtem az alkálit csinálni. 3-4 hét mulva elmentem az orvosomhoz egy ultrahangra hogy megnézessem a csomókat. A csomók azonban már nem látszottak. Nagy közbenjárásra és tortura után sikerült ismét egy ct-t elintézni. A daganatok azon sem látszottak. Igy valószínüleg már nincsenek ott. Nem kell műteni és nem kell a kemó sem. Gyógyult lettem.

Marietta
Gyál
Az alkáli sórol csak jókat tudok írni. Könnyű használni és nagyon hatékony! A férjem béldaganatát kezeljük vele. A második héttől megszűnt a vérzése és a daganat is kezd visszahúzódni. A ct szerint sokat javul a nagysága és a kiterjedése. Egy műtéttel el tudják távolítani az egészet így daganatmentessé válik. Köszönjük hogy ilyen egyszerüvé vált ennek a súlyos betegségnek a kezelése.

Zoltán
Kiskunhalas
49-es psa-t mértek a prosztata vizsgálaton. Az urulógus szerint ez már daganat lehet. Ezt sajnos a ct is igazolta. Rögtön kemót javasoltak amit én nagyon vonakodva fogadtam el. A barátom javaslatára (aki már túl volt mindezen) rendeltem egy tömjén kúrát meg alkáli sót. Egy hónappal később újabb vizsgálatra mentem ahol a psa csak 10,4 volt már. Ct-t ugyan nem tudtam elintézni de az ultrahang szerint csak megnagyobbodás látszik. Ez jelentős javulásnak látszott de csak alkáli sóval folytattam a kezelést. A következő vérvizsgálatnál a psa 1,9 volt. A doki szerint ez teljesen normális érték és valószínüleg meggyógyultam. Hát úgy legyen! Minden esetre nagyon köszönöm a lehetőséget hogy ezt a férfiakra nézve méltatlan betegséget ilyen méltósággal kezelhettem és meggyógyulhattam. Zoltán

Ibolya
Nagyvárad
Az édesanyámat kezeljük az alkáli soval. Neki méhnyakrákot találtak tavaly sok áttéttel. Nagyon szépen javul. A hasfalon lévő áttétek már szinte etljesen elmultak és a nyirokcsomok is kisebbedtek. Azt mondta az orvos is hogy nagyon szépen javul mert megnézték ct-vel és azt látták hogy a dagatok összehuzódtak és jópár darab teljesen el is tünt. Köszönjük a segitséget!

L.Mária
Gyula
Köszönöm a sok segítséget az oldalnak! Én méhnyakrákkal küzködöm már több mint egy éve. Sokhelyütt volt áttétem és az állapotom is eléggé rossz volt. Lefogytam és már a mozgás is nehezen ment. Az alkáli és a tömjén használata után a helyzetem nagyon sokat javult. Hizni kezdtem és a kedvem is jobb lett. Igazábol az okozta a megnyugvást amikor megvolt a kontroll ct vizsgálat. Itt az előzőhöz képest nagyrészt eltűntek az áttétek (a hasfalon, a nyirokcsomókban) és számottevő regressiót írt le. (Ez visszafejlődést, javulást jelent.) Ismét nagyon jó az állapotom és végre teljes életet élhetek.

Piroska
Nagykőrös
Nekem nagyon magas volt a vércukrom. A reggeli néha elérte a 8-9-et is. A háziorvosom tablettát írt rá. Mielőtt azonban elkezdtem volna szedni megpróbálkoztam a tömjén kapszulával mert nagyon sok jót lehetett róla olvasni. Nem csak itt! Napi 3X2 szemet szedtem az önök javaslatára. Egy héttel később már a reggeli cukormérésnél az érték nem haladta meg a 6-ot. A hónap végére pedig beállt 4,9 és 5,2 közé. Mint régen! Azért a biztonság kedvéért még 1-2 hónapig szedem a tömjént aztán szünetet tartok hogy lássam végleges e a változás. Addig is mindent köszönök.

István
Oroszlány
Prosztata daganatra használtam az alkálit és a tömjént. Nagyon bevállt köszönöm. Az értékeim most jók és nem kell kemo. István

Gizella
Budapest
Az alkáli készítményüket használjuk a férjem betegségére. Májdaganatai vannak. Műteni nem akarták és a kemótol nem lettek kisebbek. Az alkálit használva nagyon sokat javultak a májértékei és adaganatok is jelentősen csökkentek. Különösen a második hónaptól volt látványos a javulás ami legjobban a kezelő orvosát lepte meg. Minket nem annyira ugyanis az ismerősünknek is nagyon jó volt. Ő már gyógyult. Mi pedig a gyógyulás utján járunk. Köszönjük.

Ádám
Gyöngyös
Az édesapám használja az alkáli sót és a tömjént gégerák miatt. Az eredmények nagyon jók lettek! Egy hónapnyi kezelés után már nagyon biztató dolgokat tudtunk meg a szakorvostól: A daganat nagyon szépen húzódik össze és ha így folytatódik nem kell a gégeporcot rongálva műteni. A második hónap után ismét megvizsgáltattuk a daganatot. A javulás folytatódott így elő is jegyezték egy kisebb műtétre ahol eltávolítják a csomót. A műtéten túl vagyunk, a daganat maradékát eltávolították, a gége épen maradt. Nagyon köszünjük!

Júlia
Szentendre
Köszönöm az alkáli só kúra lehetőségét. Nálam nagyon jól bevált és mindenképpen folytatni fogom. Sajnos méhnyak rákom van számos áttéttel. Nagyon sok próbálkozáson túl vagyok már, igazából nagy javulást egyik sem hozott, mint ahogyan a kemók sora sem. Az alkáli kipróbálása után viszont érdekes módon jobban kezdtem magam érezni és sokat enyhültek a fájdalmaim. A második adag után mentem a negyedéves nagy kontrollra ahol ct-t is kaptam. Az eredmény szerint számottevő javulás látható és sok áttétes csomó már nem látható. Ez nagyon jó eredmény a másfél éves stagnáláshoz képest. Köszönöm!

N. Bea
Kaposvár
Mindent köszönünk az oldalnak! Az édesapámnak májdaganata van. Ezt kezeltük az alkáli só kúrával. Nem csak a mi véleményünk hanem a kezelőorvosáé is az volt hogy NAGYON HATÉKONY. Az 5.8X8,2 -es daganat egy kúrától 2,9X4,1-es lett a meglévő másik két csomó is kb. a felére ment össze. A javulást mi is érzékeltük a vizsgálatok nélkül is hiszen édesapám egyre jobban kezdte érezni magát és a fájdalmai is elmúltak. Ez a készítmény nagyon sokat segített nekünk. Bea

György
Miskolc
Vastagbél daganatra használtam az alkáli sót. A második héten megszűnt a vérzés és a székletem rendeződni látszott. Csak ultrahangra kaptam beutalót de ott az orvos azt látta hogy a meglévő daganat jóval kisebb lett és nem látott áttéteket a nyirokcsomókban sem. Ezek szerint jól haladunk. Mire műtétre kerül a sor sokkal egyszerűbb lesz végrehajtani mert kisebb szakaszt kell kivenni. Ez maga már tiszta nyereség!

Nora
Nagykanizsa
Mi agyi rehabilitációra használtuk a tömjént. Az édesapám (81 éves) agyvérzést kapott és sajnos ennek következményeként ágybafekvő és mozgásképtelen lett. Hónapokat mozgattuk hogy majd javul, de nagyon csekély változást tapasztalatunk. Az egyik jó barátunk javasolta hogy próbáljuk ki a tömjén kapszulát mert az már sok betegen segített. Szerencsére nyelni és enni tudott ezért elkezdtük alkalmazni nála a tömjén kapszulát. Először 3X1 szemet adtunk pár napig majd 3X2 -re váltottunk. Mikor láttuk hogy jól viseli 3X3 szemre emeltük majd 4X3 szemre. Apu állapota szemlátomást javult. A hónap végére meg tudta mozdítani a lábát, bár ráállni még nem tudott. A második hónap közepére többször kisegítettük az ágyból és lábra állítottuk. Eleinte nehéz volt, de később egyre könnyebben ment. Most ott tartunk hogy már felkel és magától segítség nélkül ki tud menni. (Ilyen jól már nagyon régen nem volt!) Látszatra is egyre jobban van. Szóval gyógyulunk és nagyon köszönjük a lehetőséget!

Bori
Szerencs
Sajnos méhnyak rákot állapítottak meg nekem tavaly és év végén ki is "pakoltak". Áttétek azonban voltak a nyirokcsomókban és a hasfalon is. A Tömjén kapszulát kezdtem januárban használni napi 4 X3 szemes dózisban. Ennek hatására nagyon lassan de biztosan javulni kezdtem. Már az ötödik hónapja szedem ezt a mennyiséget és most jutottam el oda hogy ismét bekerültem ct-re. A vizsgálat alapján megnyugodhatok mert az áttétek az öt hónap alatt 90 %-ban eltüntek. Igazából már csak két nyirokcsomó kóros megnagyobbodását írták le. Szerintem ez is el fog tűnni mert folytatom a kúrát.

Gabriella
Ózd
Vastagbél daganatra használtuk az Alkáli sót. A férjemnek találtak a vastagbelén a tükrözésnél 14 cm hosszan elnyuló daganatot. Jellemző tünete az állandó véres széklet volt meg a gyakori hasmenés. Az alkáli használata közben a második héten csökkenni kezdett a vérzés mennyisége és a hasmenések is nagyon ritkultak. Az alkáli só kúra végére teljesen megszűnt a vérzés és hasmenése is csak nagyon ritkán volt. Szerencsénkre ekkorra kaptunk időpontot ct-re mert még egy béltükrözést nem nagyon bírt volna ki. A Ct szerint a 14 cm es daganat már csak 6 cm-es volt és nem találtak közeli áttéteket. Még a nyirokcsomókban sem. Ez nagyon jó eredmény mert szerintem igy már probléma mentesen meg lehet műteni és akkor minden helyreáll. Nagyon szépen köszönjük a segítséget!

Gyógyult betegek tapasztalatai
Bernadett
Budapest
Nagyon köszönöm a segítségüket irányomban. Nekem méhnyakrákot találtak egy éve. Azóta egyfolytában kezelésekre járok de nem sok eredménnyel. A daganat terjedt én meg egyre épültem le. Mindehol megjelentek az áttétek. December végén 45 kg lettem és ez nagyon nem jó egy 178 cm-es nőnél. Sajnos ebbe benne volt a 3-4 liter folyadék is ami a hasmon volt. Le kellett szivatni. A daganat oda is eljutott. Az orvosok csak széttárták a kezüket és azt mondták hogy itt már ők nem sokat tehetnek. Újabb kemót a leépültségem miatt nem mernek adni. A hugom javaslatára felvettem a kapcsolatot önökkel. Alkálit javasoltak és tömjént (a legerősebbet). Nagyon bíztam ezekbe mert jókat olvastam róluk. Február végére nagyon jól kezdtem érezni magamat és híztam 6 kg-ot. A hasam sem telt fel újra vízzel. Tovább folytattam a kezeléseket. Március végén voltam kontrollon. Az orvosom nagyon meglepődött mert szerinte nagyon jó állapotba kerültem. Magát igazolandó elküldött egy ct-re. Ennek az eredménye okozott igazán nagy meglepetést. A daganatok 70 %-a eltűnt, visszahúzódott. Hát ezért lettem olyan jól! Nagyon köszönöm önöknek hogy reményt és lehetőséget adtak. Igy már tudom hogy túlélhető ez a szörnyű betegség.

Ferenc
Szeged
Nálam is nagyon bevállt a az alkáli só. Sajnos tüdődaganataim vannak és az utolsó elötti Ct szerint egy csomó újabb kicsi van még ami meg szórta a lebenyeket. Az alkálival kentem magam ahogy elő van írva két hónapig majd jött az ujabb ct. Ez azt állapitotta meg hogy a nagyok összehúzódtak a kicsik meg teljesen eltüntek. A kicsik csinálták a szórást. De most már nincsenek. Igy azt összegezték hogy jelentős javulás állapítható meg. Köszönöm a lehetőséget.

Ilona
Szombathely
A fiam leukémiás. Már minden lehetséges hagyományos kezelést kipróbáltunk csak a transzplantáció maradt. A vér eredményei mégis nagyon rosszak voltak. Tényleg mindent kipróbáltunk amit lehetett de sajnos az állapota és az eredményei egyre csak romlottak.Január elején az új évre való tekintettel utolsó mentsvárként belefogtunk a tömjénes kezelésbe. A döntésünket nem bántuk meg. Ahogy nagy dózisban kezdte alkalmazni a tömjén kapszulákat láthatóan jobban lett és az eredményei is javulni kezdtek. Most elmúlt három hónap és a vizsgálat szerint a fiam nagyon sokat javult. Az orvosa aki eddig kezelte látványos gyógyulásról beszélt, mert minden vizsgálati eredménye normális lett. Mi azért még folytatjuk a kezeléseket mert nem szeretnénk ha a betegsége kiújulna. Természetesen nagyon örülünk a gyógyulásnak, csak ott van bennünk a félsz hogy nehogy újra kialakuljon ez a szörnyű betegség.

Eszter
Komárom
Melldaganatra használom az alkáli sót és a tömjént. A legerősebb dózist kapom mindkettőböl. A daganatom nagysága e két szernek köszönhetően jelentősen csökkent. A nyirok áttétek az orvos szerint megszűntek és az alapdaganat 2X3X2 cm-ről lecsökkent 1X1x0,5 cm-re. Ez jelentős javulás!

Zsolt
Kolozsvár
Köszönjük a lehetőséget hogy hozzajuttattak a tömjénhez meg az alkálisóhoz. Az édesapámat kezeljük ezekkel. Neki vastagbél daganata van ami már eléggé nagy. Az orvosok már nem is javasoltak neki semilyen kezelest mert nagyon rossz állapotban volt. Amikor megkezdtük a tömjént és az alkálit nagyon gyorsan jobban lett. Jobban evett es mozgékonyabb is lett. A harmadik hét derekán helyreállt a szeklete is. Nemrég voltunk itt az orvosnál aki ct - t csináltatott és ott megállapították hogy a daganat összehuzódott es az édesapám javulni kezdett. Bizakodunk a teljes javulásban hiszen ha eddig is jól müködött akkor eztán is fog. Köszönjük.

Aranka
Debrecen
Mi az alkálit használtuk az agyi áttétek kezelésére. A kontrollt mi magunk végeztük ugyanis a betegnek nahgyon sok problémája volt a daganatok miatt. (Látáskiesés, nehéz mozgás, szédülés...stb.) A problémák a harmadik héttől jelentősen mérséklődni kezdtek. Helyreállt a látása és a mozgása is egyre jobb lett. A második hónaptól a tünetek kezdtek teljesen elmúlni. Az MR vizsgálat szerint az agyban lévő áttétek sokat csökkentek és a kisebbek teljesen meg is szüntek. A beteg (az édesanyám) egyre jobban van és már bízik a gyógyulásban. Köszönjük.

Péter
Szeged
Én a tömjént használtam. Prosztata daganatom van és a psa-m 62 volt. A tömjén szedése után a psa 12 lett és a betegségemmel járó problémák teljesen megszűntek. Ez jelentős javulás. Az orvos is azt mondta a vizsgálatok után. Tömjén erős kúrát szedtem. Most még egy két hónapig folytatom hogy teljesen normálissá váljon a helyzet.

Ibolya
Salgótarján
Mindenkit üdvözlök! Csak szeretném az örömünket megosztani mindenkivel. A párom erősen a gyógyulás útjára lépett. Tüdődaganatot találtak neki tavaly vagy három darabot. A legnagyobb 4 cm-es volt. Kemoterápiát kapott, de attól nem igazán ment össze egyik sem. Inkább stagnáltak. Sok minden után megpróbáltuk az alkáli kúrát mert valamit tennünk kellett. Meg vagyunk döbbenve mert olyan jól hatása lett. A Ct-n amit pont az alkáli után kaptunk erős javulás és daganat kissebedés látszik. Pontosabban a daganatok általánosan 40 %-al csökkentek ami a papiron jelentős regresszióként volt leírva. Nagyon örülünk és folytatjuk a kezelés. Köszönjük.

Ili
Komárom
Köszönjük a tömjén lehetőségét. A férjem betegségén nagyon sokat segített. Béldaganata van és műtét előtt állunk. A daganatok a tömjéntől nagyon szépen összementek. Jó úton haladunk a gyógyulás felé. Az orvos szerint így már nagyon egyszerű lesz a műtét és nem kell kihelyezni. Ez a hír már felér egy gyógyulással. Mégegyszer köszönjük!

Emma
Nyíregyháza
Mi a tömjént és az alkálit használtuk a férjem daganatos betegségére. Neki a tüdején találtak két csomót. Rögtön megkezdték a kemót de nem volt hatásos mert a daganatok nőttek is meg szaporodtak is. Aztán megpróbáltak egy másikat is attól ugya leállt a növekedés de a párom nem bírta elviselni a mellékhatásokat. Az állapota egyre rosszabb lett. December végén kezdtük használni a tömjén-alkáli párosítást. Már a második héten kezdte a férjem jobban érezni magát. Azóta ez csak jobb lett. A mult héten voltunk vizsgálaton. Csináltak egy ct is. A férjem laboreredményei nagyon jók lettek. A ct szerint az apró daganatok nagyjából mind eltűntek a két nagy pedig jóval kisebb lett. Jelentős regressziót diagnosztizáltak. Köszönjük hogy elérhettük ezeket a jó eredményeket!

Róbert
Veszprém
Prosztata daganatos vagyok már vagy 3 éve. Az utóbbi időbe hiába kapom már a hormon kezeléseket a daganat tovább szaporodik. Legalábbis a ct ezt mutatja. nagyon magas a psa értékem is. Elolvasva a korábbi tapasztalatokat az alkáli sós kezelést választottam. Két hónapig használtam majd jött az ellenőrzés. Az eredmények nagyon jók lettek. A Psa már csak egy kicsit magas (11) és a ct szerint a daganat is összement. Biztos így van mert a betegségem kisérőproblémái sokat enyhültek.

H. Gizella
Budapest
Nagyon köszönöm a sok segítséget amit a weboldaltól kaptam és nagyon köszönöm azt is hogy hozzáférhettem a tömjén kapszulájukhoz mert nekem az a gyógyulást hozta. A mellembe találtak egy pici (1 cm körüli) daganatot. Az elém festett kép nem volt túl biztató...kemó, esetleg mellevétel...stb. Rögtön más megoldásokat kerestem. Ekkor találtam rá a tömjénre amit nagy dózisban szedtem. A csoda nálam is megtörtént mert durván egy hónap alatt eltűnt a csomó és a következő kierőszakolt kontrolon már nem látszott. Nagyon boldog vagyok! Köszönöm
Anikó
Ajka
Köszönjük hogy kiküldték az alkáli kúrát. Tényleg nagyon egyszerű a használata és nagyon jól be is vált. A meglévő melldaganatom kisebb lett és jön kifele. Ez alatt azt értem hogy eddig eléggé mélyen volt és alig tudtam tapintani most viszont már jól kint van. Szinte a bőröm alatt. Könnyű lesz így megműteni. A nagysága is változott mert a legutolsó vozsgálatkor 3X4 cm-esnek írták le de most hogy így kint van nagyságra nem lehet több 2 cm-esnél. Pénteken műtenek és végre megszabadulok az összes nyűgömtől. Mégegyszer köszönöm!

N.Károlyné
Szentendre
Nagyon köszönjük a lehetőséget hogy hozzájuthattunk az alkáli só kúrához. A férjemnek sajnos agydaganata van és a legagresszívebb fajtából. A kezelőorvos a klinikán 2-3 hónapot jósolt. Ez tavaly áprilisban volt. Miután a kemó nem vált be más irányba indultunk el. Azóta az alkáli sót használjuk ami szinten tartja a páromat. A daganat a legutolsó mr szerint lassan megy össze. Az eredeti nagyságának már csak a 30%-a, de a párom jól van és ez a lényeg! Természetesen odafigyelünk az étkezésre is meg a kellő mozgásra és nem hagyjuk el magunkat. Ani

Lőrinc
Budapest
Vesedaganatra használtam a tömjént. Nagyon jól működött. Nem kellett kivenni a vesémet. A daganat nagyon összement. Szerintem nem sokára teljesen el is tűnik. Mindenkinek javaslom! Nem ok nélkül használják ezt a templomban is.

Sz.Veronika
Debrecen
A páromnak daganat van az agyán. Ez már a tüdődaganatának az áttéte - ezt mondta az orvosa. A kemó csak részlegesen használt mert maradtak fenn csomók a tüdején is az agyon lévők pedig inkább nőttek. Sajnos a mozgása emiatt nagyon bizonytalanná vált, gyakra szédül így nem is nagyon mer mozogni, inkább csak üldögél. A nővérem, aki melldaganatos volt és az alkálitól meg a tömjéntől gyógyult meg, javasolta hogy próbáljuk ki rajta is ezt a kombinációt. Alkáli sót és emelt kúrát csináltunk. A párom állapota nagyon sokat javult. A mozgása helyreállt és a szédülések sem jelentkeznek nála. Azt mondja nagyon jól érzi magát. A héten voltunk mellkas ct-n. A tüdején meglévő maradék daganatok nem látszottak és máshol sem találtak semmit. Az orvosa szerint meglepően gyors és látványos javulás történt. Természetesen folytatjuk a kezeléseket mert az agyban lévő csomóktól nagyon félünk. A jövő hónapban lesz MR. Ott majd minden látszani fog. Szerintem arra már ott is minden rendben lesz mert a párom rohamosan javul. Vera

Anna
Orosháza
Én is csak jót tudok mondani a töjénről. Bár én nem vagyok daganatos beteg de már benn vagyok a 6.X-ben. Az ember ennyi idős korára nagyon sok szerzett problémát cipel magával. Magas volt a vércukrom, a vér eredményeim nagyon rosszak voltak. Tele voltam gyulladásokkal és izületi fájdalmakkal. Napi 6X2 szemet szedtem a tömjénből és már a második héten jelentős változások történtek nálam. Javult a közérzetem és a méréseim szerint a reggeli cukorszintem is kezdett egyre normálisabb lenni. Túl vagyok egy hónapon. Az izületeim helyreálltak, már nincsenek fájdalmaim. A vérvizsgálat szerint nagyon jók az eredményeim. Megszűntek a gyulladások és hát kirobbanóan érzem magam. Ahogy itt lejjebb írták nekem is sokat szépült tőle az arcom. (Bár nem ez a fontos.) Szóval NAGYON KÖSZÖNÖM!

Péter
Sopron
Kicsi 2-3 cm-es foltot találtak a tüdőmön január elején. Rögtön alkálit és tömjént kezdtem használni mert a baráti körömbe már bevállt. A februári vizsgálatok szerint eltűnt a csomó és már semmi sem látszik. Fantasztikus eredmény egy honap alatt. Köszönöm a lehetőséget.

Teréz
Budapest IV.
Sajnos nekem méhnyak rákot találtak tavaly. A műtét és a kemó már eléggé későn jött mert már szóródott a bélszakaszra és a hashártyára is. Sajnos a hashártyán lévők nagyon sok gondot okoztak mert felteltem tölük vizzel. November óta kéthetente jártam a kórházba hogy leszivassák mert borzasztóan feszített fájdalmas is volt. Amikor leszvták akkor utána pár napig jó volt aztéán ujra feldagadt. Október végén elkezdtem rá használni az alkáli sót mert pont oda kell kenni. A hatása azonnal jelentkezett mert a következő leszivás csak 31 nap után vált szükségessé. Majd ez az időpont 2 hónapra nőtt. Az utolsó "pungálás" január végén volt és sokkal kevesebb folyadékot találtak. Ct-n voltam a héten az eredmény szerint a meglévő daganataim jelentősen visszahúzódtak és a hasamon lévők meg alig látszódtak. Jelentős regressziót irtak le. Nagyon örültem. Köszönöm.

Jázmin
Nyíregyháza
Nagyon bevállt nálam a természetes progeszteron krémjük. Előte nagyon rendszertelen volt a ciklusom és nagyon sok vér ürült, meg borzasztó görcseim voltak. Ezalatt a napok alatt szinte semmit sem tudtam csinálni mert nagyon lekötött a sok kellemetlenség. Egy hónapja használom a krémet és már óriási változásokat tapasztaltam. A mensim pontosan jött meg és normális volt a vérzés is. A görcsöket meg alig éreztem. Szóval nagyon jó! Igy igazából aktív nőnek érezhetem magam és nem köt le havonta a menstruáció megléte. Dolgozhatok mellette. Köszönöm

K.Attila
Nagykanizsa
Nekem nagyon magas volt a psa-m. január 16-án 615 -öt mértek. Ilyen magasat még az orvosok is csak ritkán láttak. Azonnal kemót akartak adni, hogy lenyomjuk de én ebbe nem mentem bele. Inkább valami alternativát kerestem. Ráakadtam az alkálisóra. Elsőre egy kicsit furcsának és szokatlannak tűnt de nem volt vesztenivalóm ezért megpróbáltam. A héten voltam ujra psa vizsgálaton és az eredmény eléggé megdöbbentő lett : 9,2. (Ez már majdnem normális!) Mindemellet persze én is éreztem a változásokat, mert az éjszakai futkozásaim lecsökkentek majd teljesen elmúltak. Biztos hogy valami megjavult mert erősen érzem. Folytatom az alkálit és most teszek hozzá tömjént is! Attila

Mária
Budapest
A munkámból kifolyólag nagyon fontos a jó kinézet. Sajnos ezt egyre nehezebb elérni, mert elértem a hatodik x-et. Olvasva a tömjén leírását úgy gondoltam, hogy kipróbálom a sejtfiatalító hatását is. (Állítólag megfiatalítja a DNS-eket és így eltüntetheti az öregedés egyre erősebb nyomait. Két hónapja szedem a napi 3X2 szemet és szeretnék beszámolni az eredményeimről : Nos az arcom (az ismerőseim szerint) óriási átalakuláson ment keresdztül. A bőröm nagyon széppé és rugalmassá vált, a ráncaim (mert vannak...mindenkinek!) szinte teljesen elmúltak. Az egész testem finom átalakulásokon megy keresztül. Az alakom is fiatalossá vált és itt is nagyon rugalmassá és széppé vált a bőröm. Frissen ébredek, nagyon jó lett a munkabírásom, megszépült a hajam és a körmeim ís megerősödtek. Voltam vérvizsgálaton is. Minden értékem normális (ilyen még soha nem volt...). Összességébe nagyon jól érzem magam a kivülállók és a barátaim szerint legalább 20 évet letagadhatnék. Szóval 2 hónap tömjén az számomra 20 év! Nagyon jó! Köszönöm és ajánlom a kollégáimnak is.

Terézia
Mezőkövesd
Melldaganatra használtam az alkálit és a tömjént. Tömjénből az emelt kúrát szedtem. Nekem a két melldaganaton kívül már áttétek is voltak a nyirokcsomókban és a tüdő felső részében. A kezeléseket november végén kezdtem el. Február elején volt egy ct vizsgálatom ami alapján a daganatok nagy része jelentősen visszahúzódott. 70%-os regressziót írtak le! A nyirokcsomókban már nem találtak semmit és a tüdőmön sem. A két alapdaganat pedig nagyon kicsi lett. Mindemellett nagyon jól érzem magam. Köszönöm. Teca


Írja meg a tapasztalatait!



Vissza a tartalomhoz